Margaret lassan elvette a mappát Ava kezéből.

A keze még mindig remegett a dühtől.

— Mit kellene ebben látnom? — kérdezte hidegen.

Ava nem válaszolt.

Daniel viszont elsápadt.

— Anya… várj.

Margaret felé fordult.

— Te tudsz erről?

Daniel néhány másodpercig hallgatott.

— Tudom, mi van benne.

Margaret kinyitotta a mappát.

Az első oldalon egy ügyvédi fejléc állt.

Alatta egyetlen mondat:

„A Daniel által aláírt nyilatkozat alapján a családi ház tulajdonjogának egy része Ava nevére kerül.”

Margaret arca megváltozott.

— Mi ez?

Ava lassan megszólalt.

— Az oka annak, amiért Daniel el akar költözni.

Margaret tovább lapozott.

A következő oldalon banki átutalások, dátumok és összegek szerepeltek.

— Ez… nem lehet.

Daniel lehunyta a szemét.

— De lehet.

Margaret ránézett.

— Te adtál neki pénzt?

— Nem — felelte Daniel. — Ő adott nekem.

Margaret úgy nézett a fiára, mintha most hallaná először a hangját.

Ava azonban nem vette át tőle a szót.

Daniel folytatta.

— Amikor tavaly elvesztettem a munkámat, azt mondtam anyának, hogy minden rendben van. Nem akartam elmondani neki, hogy majdnem elveszítettem a házat.

Margaret szeme összeszűkült.

— A házamat?

— Nem, anya. A bankét.

Csend.

Daniel a mappára mutatott.

— Ava akkor tudta meg. Nem szólt neked. Nem azért, mert el akart titkolni valamit, hanem mert én kértem rá.

Margaret visszanézett Avára.

— Miért segítettél neki?

Ava hangja halk maradt.

— Mert a férjem volt.

Egy pillanatra senki sem szólt.

Aztán Margaret újra lapozott.

Az utolsó oldalakon nem pénzügyi kimutatások voltak.

Hanem üzenetek.

Margaret felismerte a saját nevét.

Az egyik üzenetet ő küldte Danielnek három hónappal korábban:

„Ha Ava miatt hagyod el a házat, gondoskodom róla, hogy mindenki megtudja, milyen ember valójában.”

Margaret arca elfehéredett.

— Ezeket… miért tartottad meg?

Daniel válaszolt.

— Mert már akkor tudtam, hogy egyszer szükség lesz rájuk.

Margaret lassan Avára nézett.

— Te végig tudtad?

— Igen.

— És mégis itt maradtál?

Ava keserűen elmosolyodott.

— Azért maradtam, mert azt reméltem, hogy egyszer megérted: nem elvenni akarom Danielt tőled.

Margaret lesütötte a szemét.

Ava folytatta:

— De ma reggel, amikor bedobtad azt a tálat, és megragadtál… rájöttem, hogy ez már nem egy családi vita.

Daniel közelebb lépett az anyjához.

— Anya, elköltözünk. Nem azért, mert Ava kért rá. Hanem mert én döntöttem így.

Margaret lassan megrázta a fejét.

— És a ház?

— Nem akarjuk.

Margaret felkapta a fejét.

— Akkor miért van Ava neve rajta?

Ava egy pillanatig hallgatott.

Majd elővette a mappa utolsó lapját.

— Mert van még valami, amit nem tudsz.

Margaret átvette a papírt.

Olvasni kezdte.

Néhány másodperc múlva a szeme elkerekedett.

— Nem…

Daniel nem nézett rá.

— De.

Margaret hangja elcsuklott.

— Te… nekem adtad?

A dokumentum szerint a ház tulajdonjoga nem Ava nevére került volna.

Hanem Margaretére.

Ava ugyanis az összes megtakarításából kifizette azt az összeget, amely megakadályozta a végrehajtást.

Egyetlen feltétellel:

Margaretnek többé nem volt joga beleszólni Daniel és Ava házasságába.

A ház maradhatott az övé.

A fia pedig szabadon élhetett a saját életével.

Margaret leült az ágy szélére.

A düh eltűnt az arcáról.

Helyét valami egészen más vette át.

Szégyen.

— Miért nem mondtad el?

Ava ránézett.

— Mert nem akartam, hogy úgy érezd, megvásároltam a jogot arra, hogy a családod része legyek.

Margaret lehajtotta a fejét.

Hosszú másodpercek teltek el.

Aztán halkan megszólalt:

— Sajnálom.

Ava nem válaszolt azonnal.

Daniel közéjük nézett.

Margaret végül felállt.

— Nem az volt a bajom, hogy elvetted tőlem a fiamat.

Ava várakozóan nézett rá.

— Hanem?

Margaret szemében könnyek jelentek meg.

— Az volt a bajom, hogy féltem, egyszer majd ő úgy dönt, hogy nincs többé szüksége rám.

Ava arca megenyhült.

— Danielnek lehet saját élete anélkül, hogy elveszítene téged.

Margaret bólintott.

Aztán lenézett a földre heverő rozsdamentes acéltálra.

— És ezért majdnem betörtem a fejed.

Ava halványan elmosolyodott.

— Igen. Ezt nehéz lenne romantikus családi történetként elmesélni.

Danielből akaratlanul is kitört egy halk nevetés.

Margaret is elmosolyodott.

De a feszültség még nem tűnt el teljesen.

Margaret visszaadta a mappát Avának.

— Elköltöztök?

Daniel bólintott.

— Igen.

Margaret megtörölte a szemét.

— Akkor… legalább hadd segítsek csomagolni.

Ava ránézett.

— Csak akkor, ha előtte megtanul kopogni.

Margaret egy pillanatig komolyan nézett rá.

Aztán bólintott.

— Rendben.

Daniel felsóhajtott.

— Ez már fejlődés.

Margaret az ajtó felé indult.

A küszöbnél azonban megállt.

— Ava?

— Igen?

Margaret hátranézett.

— Azt a tálat… kidobhatom?

Ava felnevetett.

— Inkább tartsa meg.

— Miért?

Ava a megsebesített fejtámlára nézett.

— Emlékeztetőnek.

— Mire?

Ava Danielre pillantott.

— Arra, hogy ebben a családban ideje megtanulnunk, hogy a szeretet nem azt jelenti, hogy valakit birtokolnunk kell.

Margaret lassan bólintott.

És amikor kilépett a szobából, Daniel becsukta mögötte az ajtót.

Ava a férjére nézett.

— Jól vagy?

Daniel közelebb lépett hozzá.

— Most először érzem úgy, hogy talán tényleg el tudjuk kezdeni a saját életünket.

Ava azonban még egyszer a zöld mappára nézett.