Margaret lassan elvette a mappát Ava kezéből.
A keze még mindig remegett a dühtől.
— Mit kellene ebben látnom? — kérdezte hidegen.
Ava nem válaszolt.
Daniel viszont elsápadt.
— Anya… várj.
Margaret felé fordult.
— Te tudsz erről?
Daniel néhány másodpercig hallgatott.
— Tudom, mi van benne.
Margaret kinyitotta a mappát.
Az első oldalon egy ügyvédi fejléc állt.
Alatta egyetlen mondat:
„A Daniel által aláírt nyilatkozat alapján a családi ház tulajdonjogának egy része Ava nevére kerül.”
Margaret arca megváltozott.
— Mi ez?
Ava lassan megszólalt.
— Az oka annak, amiért Daniel el akar költözni.
Margaret tovább lapozott.
A következő oldalon banki átutalások, dátumok és összegek szerepeltek.
— Ez… nem lehet.
Daniel lehunyta a szemét.
— De lehet.
Margaret ránézett.
— Te adtál neki pénzt?
— Nem — felelte Daniel. — Ő adott nekem.
Margaret úgy nézett a fiára, mintha most hallaná először a hangját.
Ava azonban nem vette át tőle a szót.
Daniel folytatta.
— Amikor tavaly elvesztettem a munkámat, azt mondtam anyának, hogy minden rendben van. Nem akartam elmondani neki, hogy majdnem elveszítettem a házat.
Margaret szeme összeszűkült.
— A házamat?
— Nem, anya. A bankét.
Csend.
Daniel a mappára mutatott.
— Ava akkor tudta meg. Nem szólt neked. Nem azért, mert el akart titkolni valamit, hanem mert én kértem rá.
Margaret visszanézett Avára.
— Miért segítettél neki?
Ava hangja halk maradt.
— Mert a férjem volt.
Egy pillanatra senki sem szólt.
Aztán Margaret újra lapozott.
Az utolsó oldalakon nem pénzügyi kimutatások voltak.
Hanem üzenetek.
Margaret felismerte a saját nevét.
Az egyik üzenetet ő küldte Danielnek három hónappal korábban:
„Ha Ava miatt hagyod el a házat, gondoskodom róla, hogy mindenki megtudja, milyen ember valójában.”
Margaret arca elfehéredett.
— Ezeket… miért tartottad meg?
Daniel válaszolt.
— Mert már akkor tudtam, hogy egyszer szükség lesz rájuk.
Margaret lassan Avára nézett.
— Te végig tudtad?
— Igen.
— És mégis itt maradtál?
Ava keserűen elmosolyodott.
— Azért maradtam, mert azt reméltem, hogy egyszer megérted: nem elvenni akarom Danielt tőled.
Margaret lesütötte a szemét.
Ava folytatta:
— De ma reggel, amikor bedobtad azt a tálat, és megragadtál… rájöttem, hogy ez már nem egy családi vita.
Daniel közelebb lépett az anyjához.
— Anya, elköltözünk. Nem azért, mert Ava kért rá. Hanem mert én döntöttem így.
Margaret lassan megrázta a fejét.
— És a ház?
— Nem akarjuk.
Margaret felkapta a fejét.
— Akkor miért van Ava neve rajta?
Ava egy pillanatig hallgatott.
Majd elővette a mappa utolsó lapját.
— Mert van még valami, amit nem tudsz.
Margaret átvette a papírt.
Olvasni kezdte.
Néhány másodperc múlva a szeme elkerekedett.
— Nem…
Daniel nem nézett rá.
— De.
Margaret hangja elcsuklott.
— Te… nekem adtad?
A dokumentum szerint a ház tulajdonjoga nem Ava nevére került volna.
Hanem Margaretére.
Ava ugyanis az összes megtakarításából kifizette azt az összeget, amely megakadályozta a végrehajtást.
Egyetlen feltétellel:
Margaretnek többé nem volt joga beleszólni Daniel és Ava házasságába.
A ház maradhatott az övé.
A fia pedig szabadon élhetett a saját életével.
Margaret leült az ágy szélére.
A düh eltűnt az arcáról.
Helyét valami egészen más vette át.
Szégyen.
— Miért nem mondtad el?
Ava ránézett.
— Mert nem akartam, hogy úgy érezd, megvásároltam a jogot arra, hogy a családod része legyek.
Margaret lehajtotta a fejét.
Hosszú másodpercek teltek el.
Aztán halkan megszólalt:
— Sajnálom.
Ava nem válaszolt azonnal.
Daniel közéjük nézett.
Margaret végül felállt.
— Nem az volt a bajom, hogy elvetted tőlem a fiamat.
Ava várakozóan nézett rá.
— Hanem?
Margaret szemében könnyek jelentek meg.
— Az volt a bajom, hogy féltem, egyszer majd ő úgy dönt, hogy nincs többé szüksége rám.
Ava arca megenyhült.
— Danielnek lehet saját élete anélkül, hogy elveszítene téged.
Margaret bólintott.
Aztán lenézett a földre heverő rozsdamentes acéltálra.
— És ezért majdnem betörtem a fejed.
Ava halványan elmosolyodott.
— Igen. Ezt nehéz lenne romantikus családi történetként elmesélni.
Danielből akaratlanul is kitört egy halk nevetés.
Margaret is elmosolyodott.
De a feszültség még nem tűnt el teljesen.
Margaret visszaadta a mappát Avának.
— Elköltöztök?
Daniel bólintott.
— Igen.
Margaret megtörölte a szemét.
— Akkor… legalább hadd segítsek csomagolni.
Ava ránézett.
— Csak akkor, ha előtte megtanul kopogni.
Margaret egy pillanatig komolyan nézett rá.
Aztán bólintott.
— Rendben.
Daniel felsóhajtott.
— Ez már fejlődés.
Margaret az ajtó felé indult.
A küszöbnél azonban megállt.
— Ava?
— Igen?
Margaret hátranézett.
— Azt a tálat… kidobhatom?
Ava felnevetett.
— Inkább tartsa meg.
— Miért?
Ava a megsebesített fejtámlára nézett.
— Emlékeztetőnek.
— Mire?
Ava Danielre pillantott.
— Arra, hogy ebben a családban ideje megtanulnunk, hogy a szeretet nem azt jelenti, hogy valakit birtokolnunk kell.
Margaret lassan bólintott.
És amikor kilépett a szobából, Daniel becsukta mögötte az ajtót.
Ava a férjére nézett.
— Jól vagy?
Daniel közelebb lépett hozzá.
— Most először érzem úgy, hogy talán tényleg el tudjuk kezdeni a saját életünket.
Ava azonban még egyszer a zöld mappára nézett.






