„Kit öltek meg?” – kérdezte Saaya.
Jonah sokáig nem válaszolt.
A tűz halk ropogása betöltötte a barlangot. Odakint a szél úgy üvöltött, mintha az egész hegyet darabokra akarná tépni.
Végül Jonah levette a válláról a baltát, és a fal mellé támasztotta.
„A feleségemet.”
Saaya tekintete megkeményedett.
„És a cég?”
Jonah felnézett rá.
„A feleségem nem halt meg a hóban. Nem baleset volt.”
A nő lassan leengedte a kését.
Jonah a kabátja belső zsebébe nyúlt, majd elővett egy összehajtott, víztől átázott papírt.
„A Black Pine Lumber Company emberei felgyújtották a kunyhónkat. Azt mondták, véletlen volt.”
Saaya arca elsápadt.
„Mikor?”
„Tavaly ősszel.”
„És a feleséged?”
„Benn volt.”
A csend súlyosabb lett, mint a kinti hó.
Saaya lehajtotta a fejét.
„Az én férjemet is ők ölték meg.”
Jonah lassan felnézett.
Most már értette, miért nézett rá úgy a nő, mintha minden férfiban ellenséget látna.
„Samuel Red Elk” – mondta Saaya. „Az erdőben dolgozott. Tudta, hogy a cég emberei illegálisan vágják ki a fákat a rezervátum határán túl. Bizonyítékokat gyűjtött.”
„És megtalálták?”
„Őt igen.”
Saaya a tűz mellé lépett, és felemelt egy régi fémdobozt.
Kinyitotta.
Benne több megsárgult papír, egy apró kulcs és egy fekete bőrkötésű füzet feküdt.
„Ez volt a férjem utolsó naplója.”
Jonah közelebb lépett.
„Mi van benne?”
„Nevek. Dátumok. Szállítmányok. Fizetések.”
A nő egy pillanatra elhallgatott.
„És egy név, amely mindent megváltoztat.”
Jonah nem kérdezett.
Saaya maga mondta ki:
„Elias Mercer.”
Jonah arca megfeszült.
Mercer.
A Black Pine Lumber Company tulajdonosa.
Az ember, aki a városban templomokat építtetett, adományokat osztott, és mindenkit megvásárolt, aki az útjába állt.
„Mercer azt mondta, Samuel lopott tőle.”
Saaya keserűen elmosolyodott.
„Mercer mindig ezt mondja azokról, akiket meg akar ölni.”
Ekkor odakint lövés dördült.
Mindketten megdermedtek.
Még egy lövés.
Aztán lovak patáinak tompa dobbanása hallatszott a hóban.
Jonah azonnal eloltotta a lámpást.
„Hányan?”
Saaya az ajkához emelte az ujját.
„Legalább négy.”
Jonah a barlang bejáratához lépett.
A hóban friss nyomokat látott.
„Nem véletlenül jöttek ide.”
Saaya ránézett.
„Téged követtek?”
„Nem.”
Jonah visszanézett a nőre.
„Téged.”
A következő pillanatban hang szállt át a havon.
„Saaya Red Elk!”
Egy férfi kiáltott.
„Tudjuk, hogy odabent vagy!”
Saaya keze ökölbe szorult.
„Nem fognak el.”
Jonah a barlang hátsó falára nézett.
„Van másik kijárat?”
„Van.”
„Akkor most használjuk.”
Saaya habozott.
„Miért segítesz?”
Jonah egy pillanatig hallgatott.
„Mert ha átadlak nekik, a feleségem halála is hiábavaló volt.”
A nő szemében először nem gyanakvás jelent meg.
Hanem bizalom.
Csak egy apró szikrája.
De ott volt.
A barlang hátsó járata egy keskeny, jeges hasadékba vezetett. Saaya előrement, Jonah pedig mögötte haladt, egyik kezével a falat tapogatva.
Néhány perc múlva lövések visszhangoztak mögöttük.
A vadászok megtalálták a bejáratot.
„Gyorsabban!” – súgta Saaya.
„A kezem…”
Jonah bal keze már szinte teljesen érzéketlen volt.
Saaya visszafordult.
„Mutasd.”
„Nem kell.”
„Mutasd!”
Jonah engedelmeskedett.
A nő levette a saját gyapjúsálját, és szorosan a férfi kezére kötötte.
„Ha elveszíted az ujjaidat, nem tudsz baltát fogni.”
Jonah halványan elmosolyodott.
„Aggódsz értem?”
„Nem.”
„Hazudsz.”
Saaya felnézett rá.
Egy pillanatra mindketten elfelejtették a mögöttük közeledő embereket.
Aztán egy újabb lövés törte meg a csendet.
Menniük kellett.
Hajnal előtt elérték Saaya régi faházát a hegy túloldalán.
A ház üresnek tűnt.
De amikor beléptek, Jonah észrevett valamit.
A padlón friss vércsepp volt.
Saaya megállt.
„Samuel?”
Nem jött válasz.
Aztán egy rekedt hang szólalt meg a sötétből:
„Saaya…”
A nő térdre esett.
A szoba sarkában egy idős férfi feküdt.
Élt.
De súlyosan megsebesült.
„Ő Caleb” – mondta Saaya. „Samuel testvére.”
Caleb Jonahra nézett.
„Te vagy az a favágó?”
„Igen.”
Az öreg felkönyökölt.
„Akkor bajban vagyunk.”
„Miért?”
Caleb a fekete naplóra mutatott.
„Mercer tudja, hogy nálad van.”
Saaya arca megmerevedett.
„Honnan?”
„Mert van egy emberünk a városban.”
Jonah a fegyveréhez nyúlt.
„Ki?”
Caleb lassan kimondta:
„A seriff.”
A szobára dermedt csend ereszkedett.
„Tom Bell?”
Caleb bólintott.
„Nem a törvényt szolgálja. Mercert szolgálja.”
Jonah ekkor értette meg, miért nem tudott senki segíteni Saayának.
Nem azért, mert mindenki hitt a vádaknak.
Hanem mert mindenki félt.
Caleb tovább beszélt.
„Holnap reggel Mercer emberei megérkeznek Mercy Fallsba. Ha nem adjátok át a naplót, felgyújtják az egész falut.”
Saaya ökölbe szorította a kezét.
„Nem adom oda.”
Jonah ránézett.
„Nem is kell.”
A férfi elővette a zsebéből a felesége régi medálját.
A medál hátoldalán egy apró jel volt.
Ugyanaz a jel, amelyet Samuel naplójának utolsó oldalán rajzoltak.
Jonah lassan kinyitotta a füzetet.
„Ez nem csak Mercer könyvelése.”
Saaya közelebb lépett.
„Mi az?”
Jonah az utolsó oldalra mutatott.
„Egy térkép.”
Caleb arca elsápadt.
„Ne…”
„Mi van rajta?”
Az öreg férfi hangja remegett.
„A hely, ahol Mercer elrejti az összes bizonyítékot.”
Saaya Jonahra nézett.
„Hol?”
Jonah az egyik névre mutatott.
„A régi Black Pine fűrésztelepen.”
Caleb lehunyta a szemét.
„A pokol kapujában.”
Jonah becsukta a naplót.
„Akkor oda megyünk.”
Saaya megrázta a fejét.
„Te nem tartozol ebbe.”
„Már igen.”
„Jonah…”
A férfi ránézett.
„Azt mondtad, a férjedet is megölték.”
„Igen.”
„Az én feleségemet is.”






