Marissa még mindig az ajtóban állt, amikor a férfi újra megszólalt.
– Mutasd meg neki, mit vettünk, mielőtt a főbérlő ideér.
A mellette álló ezüsthajú férfi bólintott.
Két motoros azonnal előrelépett, és kinyitották a teherautó hátulját.
Marissa először egy új matracot látott.
Aztán egy emeletes ágyat.
Aztán egy kis íróasztalt, egy lámpát, egy kék hátizsákot, dobozokban ruhákat, cipőket és játékokat.
Tyler szeme elkerekedett.
– Anya… ez mind a miénk?
Marissa nem tudott válaszolni.
Az ezüsthajú férfi odanyújtotta neki a vastag borítékot.
– Ezt is magának adta.
Marissa remegő kézzel nyitotta ki.
Belül egy pénztári csekk volt.
Tízezer dollár.
– Nem – suttogta. – Ezt nem fogadhatom el.
A motoros közelebb lépett.
Most már Marissa felismerte a hangját.
– A nevem Gabriel Stone.
Egy pillanatra elhallgatott.
– És ha maga tegnapelőtt nem hajol le értem azon a benzinkúton, most valószínűleg nem állnék itt.
Marissa a férfi fején lévő kötésre nézett.
– Csak egy kis vizet és gyógyszert vettem.
Gabriel halványan elmosolyodott.
– Nem. Maga nyolc dollárt adott egy idegennek akkor, amikor a saját fiának sem volt mit ennie.
A mosolya eltűnt.
– Tudja, hány ember ment el mellettem?
Marissa nem válaszolt.
– Tizenhét.
A férfi a háta mögött álló motorosokra pillantott.
– Tizenhét ember látta, hogy ott fekszem. Maga volt az egyetlen, aki kiszállt az autóból.
Marissa lesütötte a szemét.
– Nem azért tettem, hogy bármit kapjak.
– Tudom.
Gabriel ekkor a ház felé nézett.
– Éppen ezért nem pénzt akarok magának adni.
Marissa összeráncolta a homlokát.
– Akkor mit?
– Lehetőséget.
Az ezüsthajú férfi elővett egy másik iratcsomót.
– A neve Arthur Bell. Én Gabriel családi ügyvédje vagyok.
Marissa értetlenül nézett rá.
– Családi ügyvéd?
Arthur egy pillanatig habozott.
– Gabriel Stone a Stone Riders nevű motorosklub vezetője. De a klub nem az, aminek az emberek gondolják.
A környék néhány lakója ekkor már közelebb merészkedett.
Marissa érezte, hogy mindenki őket figyeli.
Gabriel azonban nem törődött velük.
– Kamionsofőrök, szerelők, volt katonák, üzletemberek. Olyan férfiak, akik megtanulták, hogy az utcán az emberek először a ruhádat nézik, és csak utána az arcodat.
Aztán Marissára nézett.
– Maga fordítva csinálta.
Tyler óvatosan előrelépett.
– Uram…
Gabriel leguggolt hozzá.
– Tyler, igaz?
A fiú bólintott.
– Honnan tudja a nevem?
Gabriel elmosolyodott.
– Anyukád mondta a mentősöknek, amikor engem kórházba vittek.
Tyler a motorokra nézett.
– Ezek mind a barátai?
– Igen.
– Sok barátja van.
Gabriel felnevetett.
– Néha túl sok.
A feszültség egy pillanatra oldódott.
Aztán egy fekete SUV állt meg a ház előtt.
Marissa arca elsápadt.
A főbérlő volt.
Mr. Dalton kiszállt, kezében egy barna aktatáskával.
– Marissa! Már megint elmaradt a bérleti díj!
A motorosok lassan felé fordultak.
Dalton megtorpant.
– Mi a…
Gabriel felemelte a kezét.
– Ne.
A férfi odament a főbérlőhöz.
– Tudja, mennyivel tartozik neki?
Dalton nyelt egyet.
– Háromhavi lakbérrel.
– Pontosan mennyivel?
– Kétezer-négyszáz dollárral.
Gabriel elővette a pénztárcáját.
De Marissa azonnal közbelépett.
– Ne adja oda.
Gabriel ránézett.
– Miért?
– Mert nem akarom, hogy csak azért segítsen, mert sajnál.
A férfi tekintete megváltozott.
Mintha éppen erre a válaszra várt volna.
– Nem sajnálom magát, Marissa.
Közelebb hajolt.
– Tisztelem.
Arthur átnyújtott Daltonnak egy dokumentumot.
– Az ingatlan bérleti szerződését és a tartozást a mai napon rendeztük. De van egy feltétel.
Dalton zavartan nézte az iratot.
– Milyen feltétel?
– Hogy többé nem fenyegetheti ezt az asszonyt kilakoltatással azért, mert néhány napot késik.
– Ez az én házam!
Arthur nyugodtan válaszolt:
– Már nem.
Dalton arca elfehéredett.
Marissa Gabrielre nézett.
– Mit tett?
– Megvettem.
Csend lett.
– Tessék?
Gabriel a házra mutatott.
– Az előbb még a főbérlőé volt.
Majd Marissára nézett.
– Most már magáé.
Marissa úgy érezte, megszűnt alatta a talaj.
– Nem… ezt nem teheti.
– Már megtettem.
– Miért?
Gabriel nem válaszolt azonnal.
A tekintete komollyá vált.
– Mert amikor mindenki azt mondta, hogy hagyjanak ott engem, maga maradt.
Marissa szeme megtelt könnyel.
– Én csak azt tettem, amit bárki másnak is meg kellett volna tennie.
Gabriel megrázta a fejét.
– Nem.
A hangja halkabb lett.
– Pontosan ez a probléma.
Ekkor Arthur telefonja megszólalt.
A férfi ránézett a kijelzőre.
Az arca azonnal megváltozott.
– Gabriel.
– Mi történt?
Arthur félrehívta.
Marissa nem hallotta, mit mondott.
Csak azt látta, hogy Gabriel néhány másodperc múlva ökölbe szorítja a kezét.
– Biztos vagy benne?
Arthur bólintott.
– Igen.
Gabriel lassan Marissa felé fordult.
– Van valami, amit tudnia kell.
– Mi?
– A benzinkúti támadás nem véletlen volt.
Marissa megdermedt.
– Micsoda?
Gabriel hangja egészen halk lett.
– Aznap este nem egyszerűen kiraboltak. Valaki megpróbált megölni.
Tyler közelebb húzódott az anyjához.
Gabriel folytatta:
– És most megtudtuk, hogy valaki tudta, hol lakom.
Marissa arca elsápadt.
– De én csak egy idegen voltam.
Gabriel a szemébe nézett.
– Már nem.
A következő pillanatban egy motoros rohant oda hozzájuk.
– Gabriel!






