Nem tudtam, meddig lesz képes apám folytatni azt, amit csinált. De egy dolgot biztosan tudtam: nem fogom megengedni, hogy egyetlen család sem, különösen az enyém, úgy adjon el egy házat vagy kezeljen egy termeszproblémát, hogy közben az én engedélyem mögé bújik.
Apám még mindig azt hitte, hogy ez csak egy átmeneti kellemetlenség.
Trace pedig azt hitte, hogy ha elég magabiztosan beszél, minden rendbe jön.
Nem jött.
Január végén egy régi ügyfelem, Mrs. Lillian Harper felhívott.
– Bo, te még mindig ellenőrzöd a házakat?
– Igen, asszonyom.
– Akkor gyere ide holnap reggel. A férjem szerint nincs semmi baj, de én találtam valamit a garázsban.
Másnap reggel Birdie is velem jött.
A rózsaszín elemlámpáját a zsebébe tette, a kis jegyzetfüzetét pedig a hóna alá szorította.
Amikor beléptünk a garázsba, még az első öt percben sem telt el.
– Apa – mondta.
– Igen?
– Nézd meg azt a falat.
Megálltam.
A betonfal alján egy vékony, barna csík futott felfelé.
Sárcső.
De nem ez volt a legrosszabb.
A fal mögött lévő faanyagból nedves, üreges hang jött.
Kopogtattam.
A fa kongott.
– Mrs. Harper, ezt kezelni kell.
A nő rám nézett.
– De a Second Creek emberei két hete jártak itt. Azt mondták, minden rendben.
Nem mondtam semmit.
Elővettem a telefonomat.
– Megmutatná, mit adtak magának?
A nő behozott egy papírt.
Second Creek Pest Control.
Az ellenőrzési jelentésen egy név szerepelt.
Trace Williams.
Alatta pedig egy olyan licencszám volt, amelyet Trace nem birtokolt.
Az én régi licencszámom.
A gyomrom összeszorult.
– Mrs. Harper, ezt a jelentést ne dobja ki.
– Miért?
– Mert szükségünk lehet rá.
Aznap délután hívtam Tate-et.
– Te tudsz erről?
Csend lett.
– Bo… ne haragudj.
– Mire?
– Apád azt mondta, hogy továbbra is használhatjuk a régi formanyomtatványokat. Azt mondta, a licencet már intézik.
– És ki írta alá ezeket?
– Trace.
Éreztem, ahogy elönt a forróság.
– Trace nem jogosult rá.
– Tudom.
– Akkor miért csináljátok?
Tate nagyot sóhajtott.
– Mert apád azt mondta, ha nem csináljuk, mindannyian elveszítjük a munkánkat.
Letettem a telefont.
Celia a konyhaajtóból figyelt.
– Baj van?
– Igen.
– Nagy?
Ránéztem.
– Most már nem csak családi ügy.
Másnap reggel elküldtem az első dokumentumcsomagot a hatóságnak.
Nem bosszúból.
Nem azért, hogy tönkretegyem apámat.
Azért, mert a nevemet használták egy olyan munkához, amit nem én végeztem el.
Két héttel később két állami ellenőr jelent meg a Second Creek irodájában.
Aznap este apám felhívott.
– Te jelentettél fel minket?
– Nem.
– Hazudsz!
– Nem. A dokumentumokat küldtem el. Azt, amit te és Trace aláírtatok.
Csend.
– Bo…
Most először hallottam bizonytalanságot a hangjában.
– Te nem érted, mit csinálsz.
– De, apa. Pontosan értem.
– Ez az én vállalkozásom.
– Nem. Ez volt a te vállalkozásod.
– Hogy beszélsz velem?
– Úgy, mint egy férfi az apjával, aki éveken keresztül azt ígérte neki, hogy egyszer az övé lesz valami, majd karácsonykor odaadta valaki másnak.
Nem válaszolt.
Aztán halkan azt mondta:
– Te tényleg el akarsz veszíteni engem?
Lehunytam a szemem.
Ez volt az első mondat, amitől fájt a szívem.
Mert én soha nem akartam elveszíteni az apámat.
Csak azt akartam, hogy egyszer végre ne kelljen elveszítenem saját magamat ahhoz, hogy a fia maradhassak.
– Nem én hagytalak el, apa – mondtam. – Te rúgtál ki minket karácsonykor.
És letettem.
Három nappal később Trace jelent meg a házunk előtt.
Nem egyedül jött.
Shayla is vele volt.
Birdie az ablakból meglátta őket.
– Anya, miért van itt Uncle Trace?
– Nem tudom.
Kimentem.
Trace kezében egy barna irattáska volt.
– Beszélhetnénk?
– Miről?
– A cégről.
– Már van saját cégem.
– Tudom.
– Akkor?
Trace rám nézett.
Most először nem volt magabiztos.
– A bank nem finanszírozza az üzletet, amíg nincs rendezve a licencprobléma.
– Ez nem az én problémám.
– De az.
– Miért?
– Mert a régi szerződésekben a te neved szerepel.
Megálltam.
– Pontosan.
– És ha ezek a szerződések problémát okoznak…
– Nektek okoznak problémát.
Trace lesütötte a szemét.
Shayla közben sírni kezdett.
– Bo, kérlek.
Ránéztem.
– Mit kérsz?
– Hogy segíts.
– Négy hónappal ezelőtt azt mondtad, soha többé ne jöjjek vissza.
– Tudom.
– Anyánk azt mondta, a karácsony jobb nélkülem.
– Tudom.
– Apám pedig kidobta a nyolcéves lányomat az asztaltól.
Shayla letörölte a könnyeit.
– Tudom.
– Akkor miért gondoltátok, hogy most majd csak úgy visszajövök, és megmentem a céget?
Nem válaszolt.
Trace ekkor elővette az irattáskából a papírokat.
– Nem azt akarjuk, hogy megmentsd.
– Hanem?
– Azt akarjuk, hogy vedd meg.
Ránéztem.
– Mit?
– A Second Creek Pest Controlt.
Nevettem.
Nem gúnyosan.
Egyszerűen nem tudtam mást tenni.
– Négy hónappal ezelőtt nekem adtátok volna.
– Most eladnánk neked.
– Mennyiért?
Trace kimondta az összeget.
Nem volt kevés.
De a cég valódi értékének nagyjából a fele volt.
És tudtam, miért.






