Sophie úgy nézett rám, mintha most először látná az anyját.
– Természetes következmények? – kérdezte halkan. – Anya, ő majdnem meghalt.
Hátradőltem a székben.
– Nem akarom, hogy meghaljon.
Sophie szeme megtelt könnyel.
– Akkor segíts neki!
Megráztam a fejem.
– Segíteni fogok neki abban, hogy életben maradjon. De nem fogom újra felépíteni azt az életet, amelyet ő maga rombolt le.
Ekkor Sophie telefonja rezegni kezdett.
Ránézett a kijelzőre, majd elsápadt.
– Ki az? – kérdeztem.
– A kórház.
Felvette.
Néhány másodpercig csak hallgatott.
Aztán az arca teljesen megváltozott.
– Mi történt?
A túloldalon valaki beszélt.
Sophie lassan leengedte a telefont.
– Anya… az orvos azt mondta, hogy Franknek nemcsak stressze van.
Felálltam.
– Mit találtak?
– Valami szívproblémát. További vizsgálatok kellenek.
Bólintottam.
– Rendben. Kifizetem a sürgősségi ellátást.
Sophie rám nézett.
– Tényleg?
– Igen.
Megkönnyebbülés jelent meg az arcán.
Aztán hozzátettem:
– De csak a sürgősségi kezelést. A további költségekről neki kell gondoskodnia.
Sophie arca újra megfeszült.
– Miért vagy ilyen kemény?
Keserűen elmosolyodtam.
– Mert huszonnyolc évig én voltam az, aki mindent megoldott.
Aznap este hazamentem.
Nem tudtam azonban szabadulni attól az érzéstől, hogy valami nincs rendben.
Frank nem egyszerűen egy felelőtlen férj volt.
Túl sok mindent titkolt.
A ház.
A hitelkártyák.
A cég.
Amber.
A nem létező olasz házasság.
És még valami.
Valami, amit Margaret hónapokkal korábban egyszer már megemlített.
Azt mondta:
„Patricia, mielőtt lezárjuk a válást, alaposan át kell néznünk Frank minden pénzügyi dokumentumát.”
Akkor nem értettem, miért ragaszkodik hozzá ennyire.
Most azonban felhívtam.
– Margaret, szükségem van rád.
– Sejtettem, hogy fogsz telefonálni.
– Mit tudsz Frankről, amit még nem mondtál el?
Hosszú csend következett.
– Patricia, jobb, ha személyesen beszélünk.
Másnap reggel az irodájában ültem.
Margaret egy vastag, fekete mappát tett elém.
– Ezt három hete kaptam meg egy könyvelőtől.
Kinyitottam.
Az első oldalon Frank neve szerepelt.
A másodikon egy bankszámla.
A harmadikon pedig egy cég, amelyet soha életemben nem láttam.
– Mi ez?
Margaret rám nézett.
– Egy offshore vállalat.
Megállt bennem a levegő.
– Franknek van egy másik cége?
– Nem egészen.
Elém csúsztatott egy újabb dokumentumot.
– A cég tulajdonosa papíron egy bizonyos David Miller.
– És ki az?
Margaret nem válaszolt azonnal.
Aztán kimondta:
– Frank testvére.
Megdermedtem.
Franknek soha nem volt testvére.
Legalábbis én ezt hittem.
– Ez lehetetlen – suttogtam.
Margaret elővette a következő dokumentumot.
– Nem. Franknek van egy féltestvére. Michael Williams. Az apja első házasságából.
Hirtelen minden értelmet nyert.
Frank mindig gyűlölte, ha az apjáról kérdeztem.
Mindig azt mondta:
„A családi dolgokhoz semmi közöd.”
Most már tudtam, miért.
– Mennyi pénzről beszélünk?
Margaret rám nézett.
– Több mint kétmillió dollárról.
A kezem remegni kezdett.
– Honnan származik?
– Részben a vállalkozásból. Részben közös bankszámlákról átutalt pénzekből.
– Közös számlákról?
– Igen.
Felálltam.
– Tehát Frank az elmúlt három évben a közös vagyonból pénzt vitt ki, és egy másik ember nevére rejtette?
– Pontosan.
A szívem gyorsabban vert.
– És mikor történt mindez?
Margaret egy újabb papírt mutatott.
– Az első nagyobb átutalás pontosan három hónappal azután történt, hogy Frank elkezdte az affért Amberrel.
Hátradőltem.
Nem a ház miatt.
Nem a válás miatt.
Hanem azért, mert hirtelen rájöttem valamire.
Frank nem egyszerűen elhagyott engem.
Három éve készült arra, hogy kifosszon.
Aznap este visszamentem a kórházba.
Frank egyedül feküdt a szobában.
Amikor meglátott, meglepetten nézett rám.
– Patricia?
– Beszélnünk kell.
Elfordította a fejét.
– Ha a pénzről jöttél, nincs mit adnom.
– Nem a pénzed érdekel.
Rám nézett.
– Akkor mit akarsz?
Elővettem a fekete mappából egy másolatot.
Az arcára néztem.
– Michaelről akarok beszélni.
Frank egész teste megfeszült.
A következő pillanatban tudtam, hogy igazam van.
– Ki mondta el neked? – kérdezte.
– Tehát igaz.
Frank lehunyta a szemét.
– Patricia, ez nem az, aminek gondolod.
– Kétmillió dollár tűnt el a közös vagyonból.
– Én vissza akartam adni.
– Mikor?
Nem válaszolt.
– Amikor Amberrel új életet kezdesz?
– Nem!
– Akkor mikor?
Frank hangja megremegett.
– Amikor elválunk.
Keserűen felnevettem.
– Te már három éve tervezted, hogy elhagysz.
– Nem így volt.
– Akkor hogyan?
Frank sokáig hallgatott.
Végül megszólalt.
– Michael beteg.
Megálltam.
– Micsoda?
– Rákja van.
A szoba elcsendesedett.
– Azért küldtem neki a pénzt, hogy kifizesse a kezeléseit.
– Akkor miért titkoltad el?
Frank rám nézett.
– Mert tudtam, hogy nemet mondasz.
– Miért mondtam volna nemet?
– Mert mindig azt mondtad, hogy nem lehet mindenkit megmenteni.
Ez a mondat úgy ütött mellkason, mintha pofon lett volna.
Mert igaz volt.
Évekkel korábban valóban mondtam neki:
„Nem tudunk mindenkit megmenteni.”
De azt nem mondtam, hogy nem segítenék.
Másnap Margaret újra felhívott.
– Patricia, van még valami.
– Mi?
– A dokumentumok között találtam egy szerződést.
– Milyen szerződést?
– A házhoz kapcsolódik.
Megdermedtem.
– A ház az én örökségemből származott.






