Gideon lassan felemelte a Winchesterét.

Kora az ablakhoz lépett, és meglátta őket.

Hat lovas közeledett a farm felé.

Nem cowboyok voltak.

Nem kereskedők.

Mindegyikük fegyvert viselt, és mind ugyanabba az irányba tartott: Kora háza felé.

Gideon arca megkeményedett.

„Maradj bent.”

Kora megrázta a fejét.

„Ez az én földem.”

„Most már a mi földünk.”

A férfi ránézett.

„És ha eljöttek érte, előbb velem kell beszélniük.”

Az első lovas a verandától néhány méterre megállt.

Ősz hajú, elegáns férfi volt.

A neve Silas Crowe.

Red Creek egyik leggazdagabb földbirtokosa.

„Kora Bennett!” – kiáltotta. „Tudjuk, hogy Samuel mit hagyott nálad.”

Kora szíve összeszorult.

„Samuel nem hagyott nálam semmit.”

Silas elmosolyodott.

„De igen.”

Gideon előrébb lépett.

„Forduljatok vissza.”

Silas ránézett.

„Ez nem a te ügyed, Reed.”

„Most már minden, ami a feleségemet fenyegeti, az én ügyem.”

Csend lett.

Kora még soha nem hallotta senkit így beszélni róla.

Silas azonban csak nevetett.

„Azt hiszed, megvédheted őt?”

„Nem hiszem.”

Gideon felemelte a Winchester csövét.

„Tudom.”

Ekkor Silas arca eltűnt a mosoly mögött.

„Samuel elmondta nekünk, hol van a térkép.”

Kora elsápadt.

„Milyen térkép?”

Silas elővett egy megsárgult dokumentumot.

„A Whispering Pines alatti ezüstérhez vezető térkép.”

Kora nem értette.

Gideon viszont megmerevedett.

„Ez lehetetlen.”

Silas felnevetett.

„Azt hiszed, Samuel csak egy gazember volt, aki megszökött egy kövér menyasszony elől?”

Kora arca elvörösödött.

Gideon tekintete azonnal megkeményedett.

Silas folytatta:

„Samuel hónapok óta kereste azt az eret. És amikor megtudta, hogy Kora örökölte a Whispering Pines földet, elvette tőle azt a részt, amelyre szüksége volt.”

Kora ökölbe szorította a kezét.

„Hazudik.”

„Nem.”

Gideon halkan válaszolt.

„Sajnos nem hazudik.”

Kora ránézett.

„Te tudtál róla?”

„Csak a legendát ismertem.”

Gideon letette a fegyverét, majd belépett a házba.

Néhány pillanattal később egy régi, bőrbe kötött könyvvel tért vissza.

„Ezt apámtól kaptam.”

Kinyitotta.

Az egyik oldalon egy kézzel rajzolt térkép szerepelt.

Ugyanaz a folyó.

Ugyanaz a hegy.

Ugyanaz a jel.

Whispering Pines.

Kora közelebb lépett.

A térkép szélén egy név állt.

Bennett.

„Miért van rajta a családom neve?”

Gideon lassan válaszolt.

„Mert a föld, amit az apád örökölt, nem egyszerű farm volt.”

A levegő megfagyott.

„A családod száz évvel ezelőtt talált valamit a hegy alatt.”

Silas odakint türelmetlenül kiáltott:

„Adja át a térképet, Kora!”

Gideon becsukta a könyvet.

„Most már értem, miért kellett Samuelnek feleségül vennie.”

Kora megdöbbent.

„Nem szeretett.”

„Nem.”

Gideon a szemébe nézett.

„A földed kellett neki.”

Ekkor lövés dördült.

Az egyik ablak üvege szétrobbant.

Gideon azonnal Kora elé vetette magát.

„A földre!”

Mindketten lebuktak.

Odakint újabb lövés hallatszott.

De ezúttal nem Silas embereitől.

A domb mögül lovasok jelentek meg.

Vörös kendőt viseltek.

Gideon felismerte őket.

„Crowe emberei.”

Kora suttogva kérdezte:

„Hányan vannak?”

„Túl sokan.”

„Akkor mit csinálunk?”

Gideon ránézett.

„Azt, amit aznap tettél a templomban.”

„Mit?”

„Nem futunk el.”

Kora szemében könnyek jelentek meg.

„Félek.”

Gideon megfogta a kezét.

„Én is.”

Ez volt az első alkalom, hogy Kora hallotta ezt a hatalmas, félelmetes férfit beismerni.

„De együtt félünk.”

Ezután a hátsó ajtóhoz vezette.

„Van egy régi bányaalagút a pajta alatt.”

„És te?”

„Én feltartom őket.”

Kora megrázta a fejét.

„Nem hagylak itt.”

Gideon elmosolyodott.

„Ezért vettem feleségül.”

Kora döbbenten nézett rá.

„Azért, mert makacs vagy?”

„Azért, mert amikor mindenki más elhagyott, te még mindig álltál.”

A férfi a homlokát Kora homlokához érintette.

„Most én fogok melletted állni.”

A következő pillanatban a pajta felől hangos robbanás rázta meg a házat.

A tűz gyorsan terjedni kezdett.

Gideon felkapta a Winchesterét.

Kora pedig megragadta a régi térképet.

„Akkor együtt.”

Gideon bólintott.

„Együtt.”

A föld alatti alagútba menekültek.

Csakhogy amikor Kora néhány perccel később kinyitotta a térképet, észrevett valamit, amit Gideon még nem látott.

A térkép hátoldalára egyetlen mondatot írtak:

„Aki megtalálja az ezüstöt, megtalálja azt is, aki megölte Kora apját.”

Kora keze remegni kezdett.

„Az apám…”

Gideon lassan felé fordult.

„Mit mondtál?”

Kora könnyes szemmel nézett rá.

„Azt mondták, baleset volt.”

A távolból lövések visszhangoztak.

Gideon arca elsötétült.

„Kora…”

„Mi van?”

A férfi a térképre nézett.

„Ez már nem csak az ezüstről szól.”

„Hanem miről?”

Gideon szorosan megfogta a kezét.

„Valaki megölte az apádat.”

És az alagút végén ekkor egy apró fény jelent meg.

Valaki más is odalent volt.

Egy női hang suttogott a sötétből:

„Kora…”

Kora megdermedt.

A hangot azonnal felismerte.

„Pearl?”

A saloon énekesnője lépett ki az árnyékból.

A ruhája véres volt.

És a kezében egy revolvert tartott.

„Samuel nem szökött el.”

Pearl remegő hangon folytatta:

„Elrabolták.”

Gideon felemelte a Winchesterét.

„Ki?”

Pearl Kora szemébe nézett.

„Azok az emberek, akik most odafent vannak.”

Majd hozzátette:

„És Samuel az utolsó ember, aki tudja, hol van az igazi bánya.”

A távolban újabb lövés dördült.

Pearl elfordította a fejét.

„Ha meg akarjuk menteni, még ma éjjel el kell érnünk a Whispering Pines-t.”

Kora lenézett a térképre.

Aztán Gideonra.

És először életében nem az járt a fejében, hogy mit gondol róla a város.