Teresa gyorsan megrázta a fejét.
– Kérlek, Emily. Ne szólj Lucának. Nem akarom, hogy azt higgye, a pénze miatt maradok itt.
A hangja olyan halk volt, hogy alig hallottam.
De ekkor valami megváltozott bennem.
Nem azért, mert hatszáz dollárról volt szó.
Hanem azért, mert Teresa úgy beszélt a saját fiáról, mintha engedély nélkül létezne az otthonában.
És tudtam, hogy ennek semmi köze nem lehetett Luca valódi érzéseihez.
– Teresa – mondtam óvatosan –, én nem fogom elárulni a titkát. De nem hagyhatom, hogy tovább fizessen valamiért, amit nem kellene fizetnie.
A szemében könnyek jelentek meg.
– Vanessa azt mondta, ha nemet mondok, Luca kellemetlen helyzetbe kerül. Azt mondta, egy anya nem teheti tönkre a saját fia boldogságát.
A mondat hallatán megfagyott bennem a vér.
Vanessa pontosan tudta, mit csinál.
Nem egyszerűen pénzt kért Teresától.
Bűntudatot adott el neki.
Aznap este a Moretti-ház megtelt vendégekkel.
Fekete öltönyök, gyémántok, pezsgős poharak és halk beszélgetések töltötték meg az étkezőt. Luca a hosszú asztal végén állt, egyik kezében pezsgőspohárral.
A férfi, akit a városban mindenki a Moretti család fejének ismert, azon az estén mégis csak egy boldog vőlegénynek tűnt.
Vanessa mellette állt.
Fehér ruhát viselt, és úgy mosolygott a vendégekre, mintha máris ő lenne a ház úrnője.
Én a fal mellett álltam, amikor Teresa belépett.
A kezében ott volt a régi barna pénztárca.
Hat összegyűrt százdolláros bankjegy lapult benne.
Láttam, ahogy Luca meglátja az anyját.
– Anya? – kérdezte mosolyogva. – Mit csinálsz?
Teresa odalépett hozzá.
– Ezt… neked kell adnom.
– Nekem?
– A novemberi pénz.
Luca arca azonnal megváltozott.
– Milyen pénz?
A szobában elhallgattak a beszélgetések.
Vanessa halkan felnevetett.
– Luca, ne csináljunk ebből jelenetet. Teresa kissé összezavarodott. Azt hiszi, neki kell fizetnie a vacsorát.
Néhány vendég zavartan elmosolyodott.
Teresa arca elsápadt.
– Nem. Én tudom, mire való.
Luca lassan Vanessa felé fordult.
– Mire való?
Vanessa mosolya eltűnt.
– Drágám, ezt később megbeszéljük.
– Nem. Most.
A hangja nyugodt volt.
Túl nyugodt.
Teresa remegő kézzel Luca elé tette a hat bankjegyet.
– Ezt minden hónapban odaadtam neki – mondta. – Hogy ne legyek teher neked.
Luca nem nyúlt a pénzhez.
– Kinek adtad?
Teresa Vanessa felé nézett.
Aztán lesütötte a szemét.
– Neki.
A szoba teljesen elnémult.
Luca tekintete megkeményedett.
– Vanessa.
– Luca, félreérted.
– Négy hónapja hatszáz dollárt kérsz az anyámtól?
– Nem kértem. Ő ajánlotta fel.
– Anya soha nem ajánlana fel ilyesmit.
Vanessa felháborodottan felemelte a hangját.
– Az anyád felnőtt nő! Nem kezelheted úgy, mintha képtelen lenne dönteni a saját pénzéről!
Luca ekkor Teresa felé fordult.
– Anya. Igaz ez?
Teresa ajkai megremegtek.
– Azt mondta, hogy a ház költségei miatt szükség van rá. És hogy te nem szeretnéd, ha erről beszélnénk.
Luca lassan lehunyta a szemét.
Majd amikor újra kinyitotta, már nem Vanessa menyasszonyát látta maga előtt.
Hanem valakit, akiben négy hónapig vakon megbízott.
– Emily.
A nevem hallatán megmerevedtem.
– Igen, uram?
– Te tudtál erről?
Vanessa azonnal rám nézett.
– Persze, hogy tudott! Ő van egész nap az anyáddal. Biztosan ő beszélte tele a fejét.
Megráztam a fejem.
– Nem én kértem meg Teresát, hogy adjon pénzt.
– Akkor honnan tudsz róla?
Nem válaszoltam azonnal.
Aztán Teresa halkan megszólalt.
– Én mondtam el neki.
Luca odalépett az anyjához.
– Miért nem mondtad el nekem?
Teresa szeméből könnyek gördültek le.
– Mert boldog voltál.
Luca megfogta a kezét.
– Anya, te vagy az egyik oka annak, hogy egyáltalán az lettem, aki vagyok.
A következő pillanatban Teresa elsírta magát.
Én pedig megláttam valamit, amit korábban még soha.
Luca Moretti, a férfi, akitől egész városokban féltek, lehajolt, és megcsókolta az anyja homlokát.
– Soha többé nem fizetsz azért, hogy az otthonodban lakhass.
Vanessa felkapta a fejét.
– Luca, ne merészeld úgy beállítani, mintha én megloptam volna!
Luca lassan felé fordult.
– Akkor mondd el, hová került a pénz.
Vanessa nem válaszolt.
– Megvan mind a huszonnégy százdolláros bankjegy? – kérdezte.
A nő arca elfehéredett.
Luca már nyúlt is a telefonjáért.
– A könyvelőm öt perc múlva itt lesz.
Vanessa hátrált egy lépést.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, hogy ha minden rendben van, nincs mitől félned.
Ekkor a nappali felől egy férfihang szólalt meg.
– Luca.
Mindenki megfordult.
Antonio Moretti régi ügyvédje, Richard Hale állt az ajtóban. A kezében egy vékony fekete irattáska volt.
– Talán ideje lenne elmondanom valamit.
Luca ránézett.
– Mit?
Richard kinyitotta a táskát, és elővett egy megsárgult dokumentumot.
– Teresa asszony négy hónappal ezelőtt megváltoztatta a végrendeletét.
Teresa elsápadt.
– Richard…
– Nem akartam ma este előhozni – mondta az ügyvéd –, de most már muszáj.
Luca átvette a papírt.
A szeme végigfutott a sorokon.
Aztán felnézett.
– Anya… te mindent Vanessa-ra akartál hagyni?
Teresa döbbenten nézett rá.
– Nem.
Richard arca komorrá vált.
– A dokumentum szerint valaki Teresa nevében módosította a végrendeletet.
Vanessa hátralépett.






