Teresa gyorsan megrázta a fejét.

– Kérlek, Emily. Ne szólj Lucának. Nem akarom, hogy azt higgye, a pénze miatt maradok itt.

A hangja olyan halk volt, hogy alig hallottam.

De ekkor valami megváltozott bennem.

Nem azért, mert hatszáz dollárról volt szó.

Hanem azért, mert Teresa úgy beszélt a saját fiáról, mintha engedély nélkül létezne az otthonában.

És tudtam, hogy ennek semmi köze nem lehetett Luca valódi érzéseihez.

– Teresa – mondtam óvatosan –, én nem fogom elárulni a titkát. De nem hagyhatom, hogy tovább fizessen valamiért, amit nem kellene fizetnie.

A szemében könnyek jelentek meg.

– Vanessa azt mondta, ha nemet mondok, Luca kellemetlen helyzetbe kerül. Azt mondta, egy anya nem teheti tönkre a saját fia boldogságát.

A mondat hallatán megfagyott bennem a vér.

Vanessa pontosan tudta, mit csinál.

Nem egyszerűen pénzt kért Teresától.

Bűntudatot adott el neki.

Aznap este a Moretti-ház megtelt vendégekkel.

Fekete öltönyök, gyémántok, pezsgős poharak és halk beszélgetések töltötték meg az étkezőt. Luca a hosszú asztal végén állt, egyik kezében pezsgőspohárral.

A férfi, akit a városban mindenki a Moretti család fejének ismert, azon az estén mégis csak egy boldog vőlegénynek tűnt.

Vanessa mellette állt.

Fehér ruhát viselt, és úgy mosolygott a vendégekre, mintha máris ő lenne a ház úrnője.

Én a fal mellett álltam, amikor Teresa belépett.

A kezében ott volt a régi barna pénztárca.

Hat összegyűrt százdolláros bankjegy lapult benne.

Láttam, ahogy Luca meglátja az anyját.

– Anya? – kérdezte mosolyogva. – Mit csinálsz?

Teresa odalépett hozzá.

– Ezt… neked kell adnom.

– Nekem?

– A novemberi pénz.

Luca arca azonnal megváltozott.

– Milyen pénz?

A szobában elhallgattak a beszélgetések.

Vanessa halkan felnevetett.

– Luca, ne csináljunk ebből jelenetet. Teresa kissé összezavarodott. Azt hiszi, neki kell fizetnie a vacsorát.

Néhány vendég zavartan elmosolyodott.

Teresa arca elsápadt.

– Nem. Én tudom, mire való.

Luca lassan Vanessa felé fordult.

– Mire való?

Vanessa mosolya eltűnt.

– Drágám, ezt később megbeszéljük.

– Nem. Most.

A hangja nyugodt volt.

Túl nyugodt.

Teresa remegő kézzel Luca elé tette a hat bankjegyet.

– Ezt minden hónapban odaadtam neki – mondta. – Hogy ne legyek teher neked.

Luca nem nyúlt a pénzhez.

– Kinek adtad?

Teresa Vanessa felé nézett.

Aztán lesütötte a szemét.

– Neki.

A szoba teljesen elnémult.

Luca tekintete megkeményedett.

– Vanessa.

– Luca, félreérted.

– Négy hónapja hatszáz dollárt kérsz az anyámtól?

– Nem kértem. Ő ajánlotta fel.

– Anya soha nem ajánlana fel ilyesmit.

Vanessa felháborodottan felemelte a hangját.

– Az anyád felnőtt nő! Nem kezelheted úgy, mintha képtelen lenne dönteni a saját pénzéről!

Luca ekkor Teresa felé fordult.

– Anya. Igaz ez?

Teresa ajkai megremegtek.

– Azt mondta, hogy a ház költségei miatt szükség van rá. És hogy te nem szeretnéd, ha erről beszélnénk.

Luca lassan lehunyta a szemét.

Majd amikor újra kinyitotta, már nem Vanessa menyasszonyát látta maga előtt.

Hanem valakit, akiben négy hónapig vakon megbízott.

– Emily.

A nevem hallatán megmerevedtem.

– Igen, uram?

– Te tudtál erről?

Vanessa azonnal rám nézett.

– Persze, hogy tudott! Ő van egész nap az anyáddal. Biztosan ő beszélte tele a fejét.

Megráztam a fejem.

– Nem én kértem meg Teresát, hogy adjon pénzt.

– Akkor honnan tudsz róla?

Nem válaszoltam azonnal.

Aztán Teresa halkan megszólalt.

– Én mondtam el neki.

Luca odalépett az anyjához.

– Miért nem mondtad el nekem?

Teresa szeméből könnyek gördültek le.

– Mert boldog voltál.

Luca megfogta a kezét.

– Anya, te vagy az egyik oka annak, hogy egyáltalán az lettem, aki vagyok.

A következő pillanatban Teresa elsírta magát.

Én pedig megláttam valamit, amit korábban még soha.

Luca Moretti, a férfi, akitől egész városokban féltek, lehajolt, és megcsókolta az anyja homlokát.

– Soha többé nem fizetsz azért, hogy az otthonodban lakhass.

Vanessa felkapta a fejét.

– Luca, ne merészeld úgy beállítani, mintha én megloptam volna!

Luca lassan felé fordult.

– Akkor mondd el, hová került a pénz.

Vanessa nem válaszolt.

– Megvan mind a huszonnégy százdolláros bankjegy? – kérdezte.

A nő arca elfehéredett.

Luca már nyúlt is a telefonjáért.

– A könyvelőm öt perc múlva itt lesz.

Vanessa hátrált egy lépést.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Azt, hogy ha minden rendben van, nincs mitől félned.

Ekkor a nappali felől egy férfihang szólalt meg.

– Luca.

Mindenki megfordult.

Antonio Moretti régi ügyvédje, Richard Hale állt az ajtóban. A kezében egy vékony fekete irattáska volt.

– Talán ideje lenne elmondanom valamit.

Luca ránézett.

– Mit?

Richard kinyitotta a táskát, és elővett egy megsárgult dokumentumot.

– Teresa asszony négy hónappal ezelőtt megváltoztatta a végrendeletét.

Teresa elsápadt.

– Richard…

– Nem akartam ma este előhozni – mondta az ügyvéd –, de most már muszáj.

Luca átvette a papírt.

A szeme végigfutott a sorokon.

Aztán felnézett.

– Anya… te mindent Vanessa-ra akartál hagyni?

Teresa döbbenten nézett rá.

– Nem.

Richard arca komorrá vált.

– A dokumentum szerint valaki Teresa nevében módosította a végrendeletet.

Vanessa hátralépett.