Vivian arca megkeményedett, amikor meglátta az irat tetején lévő nevet.
— Ez lehetetlen — suttogta.
Graham nem vette le rólam a szemét.
— Eleanor, tedd vissza azt a papírt a mappába.
Nem válaszoltam. Lassan Preston Morrison felé fordítottam az iratot.
— Preston, ön azért van itt, mert Graham ma este alá akarta írni önnel a Morrison Holdings új beruházásának szerződését. Igaz?
Preston bólintott.
— Így van.
— Akkor tudnia kell, hogy a vállalat tulajdonosi struktúrájában van egy rész, amelyről Graham nem beszélt önnek.
Graham felállt.
— Ez családi ügy.
— Nem — mondtam nyugodtan. — Ez üzleti ügy.
Kivettem egy másik dokumentumot.
— A Whitlock-csoport legnagyobb befektetési alapja nem kizárólag Graham tulajdona. Az alapító okirat szerint a családi vagyon egy része egy visszavonhatatlan, védett vagyonkezelői alapba került. A kedvezményezett pedig…
Megálltam.
Preston előrehajolt.
— Ki?
A mappára néztem.
— August Whitlock.
Graham lehunyta a szemét.
Vivian pedig úgy nézett rám, mintha most látott volna először.
— A nagyanyád évekkel ezelőtt létrehozta ezt az alapot — mondta Vivian rekedten.
— Nem a nagyanyám — javítottam ki. — Az én nagyanyám és Graham nagyapja együtt hozták létre. És az alap egyik feltétele az volt, hogy a pénz és a vállalati részesedések kizárólag August javára maradhatnak, amíg ő nagykorú nem lesz.
Graham arca elsápadt.
— Te ezt mikor tudtad meg?
— Tegnap.
— És miért nem mondtad el?
Ránéztem.
— Mert előbb tudni akartam, miért sürgetted annyira ezt a szerződést.
Preston lassan letette a poharát.
— Mit akartál csinálni, Graham?
Graham nem válaszolt.
Én megtettem helyette.
— A Morrison-ügylethez szükséges fedezet egy részét August alapjából akarta felhasználni. Engedély nélkül.
Vivian felháborodva csapta az asztalra a tenyerét.
— Ez csalás!
Graham azonnal felé fordult.
— Anya, hallgass!
— Te pedig ne merj nekem parancsolni! — kiáltotta Vivian.
Blair közben mozdulatlanul ült.
Aztán a fülbevalójához nyúlt.
— Eleanor…
— Ne szólíts így, mintha barátnők lennénk.
A tekintete azonnal a gyémántokra esett.
— Ezeket Graham adta nekem.
— Tudom.
Kinyitottam a mappa következő rekeszét.
Ott volt a számla.
A családi ékszerész neve.
Az eredeti nyilvántartás.
És egy dátum.
A dátum, amikor a fülbevaló eltűnt a széfből.
Blair ajka szétnyílt.
— Én… azt hittem, az enyém.
— Nem az — mondtam. — Ezeket a gyémántokat a nagyanyám hagyta rám.
Graham rám nézett.
— Eleanor, kérlek.
— Ne kérj semmit.
A hangom már nem remegett.
— Négy éve elhitetted velem, hogy a házasságunk többet jelent neked, mint az üzlet. Ma este pedig megmutattad, hogy még a beteg fiadnál is fontosabb neked egy üzleti vacsora.
A szoba teljesen elcsendesedett.
Ekkor Preston felállt.
— Nem írom alá a szerződést.
Graham szinte megdermedt.
— Preston, várj.
— Nem. Egy olyan emberrel nem üzletelek, aki a saját gyereke vagyonát használja fel a háta mögött.
Graham arca eltorzult.
— Ez az egész a feleségem miatt van!
Preston rám nézett.
— Nem, Graham. Ez azért van, mert a feleséged bizonyítékokat hozott.
Vivian lassan Blair felé fordult.
— És te?
Blair megértette.
— Én szeretem őt.
Vivian keserűen felnevetett.
— A férfit szereted, vagy a férfi pénzét?
Blair nem válaszolt.
Graham azonban hirtelen felkapta a telefonját.
— Elég volt.
Megnyomott egy számot.
— Hívom az ügyvédemet.
— Már megtetted — mondtam.
Megállt.
— Mit?
Elővettem a telefonomat, és lejátszottam az üzenetet.
Graham saját hangja töltötte be a szobát:
„Holnap reggel utaljátok át a pénzt Blair cégének. Ne legyen róla papír, ami hozzám köthető.”
Blair elsápadt.
— Graham…
Ő azonban már nem nézett rá.
Csak engem bámult.
— Te felvetted?
— Nem.
Először láttam valódi félelmet az arcán.
— Akkor hogyan…
— A hangüzenetet te magad küldted el a családi jogi képviselőnek. Véletlenül.
Csend.
Aztán Vivian lassan leült.
— Istenem…
Én összecsuktam a fekete mappát.
— Holnap reggel az ügyvédek találkoznak.
Graham hozzám lépett.
— Eleanor, beszéljük meg otthon.
Hátraléptem.
— Nem megyek haza veled.
— Ez az én házam is.
— Nem sokáig.
Megfordultam.
A telefonom ekkor rezgett.
A St. Catherine’s Children’s Hospital volt.
Azonnal felvettem.
— Igen?
Az orvos hangja nyugodt volt.
— Mrs. Whitlock? August felébredt.
A mellkasomból egyszerre tört ki a levegő.
— Hogy van?
— Jobban. Azt kérdezte, mikor jön az édesanyja.
Behunytam a szemem.
— Máris megyek.
Amikor letettem, Graham még mindig ott állt.
— August felébredt?
Ránéztem.
Most először láttam rajta valódi apai aggodalmat.
De már késő volt.
— Igen.
— Veled megyek.
Megcsóváltam a fejem.
— Nem.
— Eleanor…
— Ma este te a vacsorát választottad helyette.
Kinyitottam az ajtót.
— Én pedig a fiamat választom.
Kiléptem a folyosóra.
Nem tudtam, hogy amikor aznap este beléptem August szobájába, egy újabb titok vár rám.
A kisfiam még félálomban volt.
Megfogta a kezem.
— Anya…
— Itt vagyok, kicsim.
Lassan kinyitotta a szemét.
— Apa is eljött?
A szívem összeszorult.
— Nem.
August néhány másodpercig hallgatott.
Aztán alig hallhatóan ezt mondta:
— De anya… én láttam őt.
Megfagytam.






