A két seriffhelyettes néhány másodpercig némán állt az ajtóban.
Az egész terem elcsendesedett.
Clarissa arca hirtelen elsápadt.
Az egyik helyettes, egy magas, ősz hajú férfi, felém fordult.
— Russell Hammond?
— Igen.
— Megkaptuk az elektromos rendszerrel és az HOA-dokumentumokkal kapcsolatos bizonyítékokat. Beszélnünk kell önnel.
Clarissa azonnal felállt.
— Ez nevetséges! Én kértem a rendőrségi segítséget, mert ez az ember veszélyes módon manipulálta a közösségi infrastruktúrát!
A helyettes ránézett.
— Asszonyom, önnek is szüksége lesz arra, hogy velünk beszéljen.
Clarissa szája résnyire nyílt.
— Én?
— Igen.
A másik helyettes egy barna mappát tartott a kezében.
— A vizsgálatunk szerint az ön által benyújtott HOA-engedélyek közül több nem egyezik a hivatalos nyilvántartásokkal.
A teremben valaki felszisszent.
Clarissa azonnal rám mutatott.
— Ő hamisította őket!
— Akkor biztosan örülni fog annak, hogy az eredeti digitális fájlok már nálunk vannak — válaszolta a helyettes.
Clarissa elhallgatott.
Én pedig először éreztem úgy hónapok óta, hogy talán nem én vagyok az egyetlen ember, aki látja, mi történik.
A helyettes ezután felém fordult.
— Mr. Hammond, van még valami.
Megnyomott egy gombot a laptopján.
A vetítővásznon egy fénykép jelent meg.
A kép az én házam elektromos paneljét mutatta.
Csakhogy a fényképet nem én készítettem.
— Ezt egy biztonsági kamera rögzítette három héttel ezelőtt — mondta.
A képen Clarissa egyik vállalkozója látszott, amint késő este az elektromos szekrényemnél dolgozik.
Emily mellettem ült.
Éreztem, hogy megmerevedik.
— Apa…
— Tudom — suttogtam.
A következő kép még rosszabb volt.
Ugyanaz a férfi egy másik háznál.
Aztán egy harmadiknál.
Aztán egy negyediknél.
Mindegyik ház ugyanabban a közösségben volt.
A teremben felhördültek a lakók.
Mrs. Isa felállt.
— Ezért emelkedett meg az én villanyszámlám is?
A helyettes bólintott.
— Valószínűleg.
Ekkor egy másik lakó szólalt meg.
— Az enyém is!
A férfi elővett egy újabb dokumentumot.
— Nem egyetlen Tesla töltéséről beszélünk.
Megállt.
— Úgy tűnik, az úgynevezett „Community Green Initiative” egy olyan rendszert takart, amelyben több ház elektromos hálózatát módosították úgy, hogy a fogyasztás egy részét más ingatlanok számlájára terheljék.
A terem teljesen elnémult.
Clarissa azonban még mindig nem adta fel.
— Ez hazugság! Az HOA elnöke tudott róla!
Minden tekintet az elnökre szegeződött.
Az idős férfi, aki addig mozdulatlanul ült, lassan levette a szemüvegét.
— Clarissa…
— Ne merje rám kenni!
— Én csak azt hittem, hogy az egész rendszer szabályos.
— Maga írta alá!
— Nem tudtam, mit írok alá!
Ekkor a helyettes elővett egy nyomtatott e-mailt.
— Talán ez segít.
Az e-mailt az HOA elnöke kapta hat hónappal korábban.
A feladó Clarissa volt.
A tárgy:
„Russell Hammond rendszerének kihasználása.”
Emily felsóhajtott.
Én pedig egyszerűen csak néztem a képernyőt.
Nem az volt a legrosszabb, hogy Clarissa tudatosan használta az áramomat.
Hanem az, hogy már azelőtt megtervezte, mielőtt egyetlen kábelt is bedugott volna.
Az e-mailben egy mondat különösen megragadta a figyelmemet:
„Hammond úr rendszere túlméretezett. Ha megfelelően csatlakoztatjuk, észre sem fogja venni.”
Éreztem, ahogy ökölbe szorul a kezem.
A rendszeremet.
Sarah rendszerét.
Azt a 15 kilowattos napelemes rendszert, amelyet a feleségem emlékére építettem.
Clarissa pedig egyszerűen egy ingyenes energiaforrásként tekintett rá.
A helyettes ezután hozzám fordult.
— Mr. Hammond, van egy kérdésünk.
— Tessék.
— Tudta, hogy az ön rendszerének adatait valaki hónapokon keresztül távolról is figyelte?
A szívem egy pillanatra kihagyott.
— Mi?
— A monitorozó rendszerhez egy ismeretlen felhasználó is hozzáfért.
Emily rám nézett.
— Apa, ez mit jelent?
A helyettes válaszolt.
— Azt, hogy valaki nemcsak az áramot használta. Ismerte az ön teljes energiafogyasztását.
A gyomrom összeszorult.
Ez már nem egy szomszédsági vita volt.
Valaki hozzáfért a rendszeremhez.
Valaki tudta, mikor termelnek a panelek.
Mikor vagyok otthon.
Mikor nincs otthon senki.
És mikor lehet a legkönnyebben módosítani a fogyasztást.
Aztán a helyettes feltett egy újabb kérdést.
— Van önnek egy régi, Sarah nevén vezetett hozzáférési fiókja?
A feleségem neve hallatán megfagyott bennem a levegő.
— Igen.
— Még használatban van?
— Nem. Sarah három éve meghalt.
A helyettes bólintott.
— Éppen ezért érdekes.
A laptopon megjelent egy belépési napló.
Az utolsó belépés dátuma:
három hónappal ezelőtt.
Emily felállt.
— De anya fiókja megszűnt!
— Tudom — mondta a helyettes.
Majd lassan hozzátette:
— Valaki mégis belépett vele.
Clarissa ekkor hirtelen megfordult, és az ajtó felé indult.
— Hová megy? — kérdezte a helyettes.
— Rosszul vagyok.
— Asszonyom, maradnia kell.
— Ügyvédet akarok.
— Természetesen joga van hozzá.
Clarissa megállt.
Azt hittem, végre vége.
De ekkor az egyik lakó felkiáltott:
— Nézzék!
Mindenki a terem hátsó részébe fordult.
Egy férfi állt ott.
Nem ismertem.
De Clarissa igen.
Mert amikor meglátta, az arca teljesen megváltozott.
A férfi lassan előrelépett.
— Russell Hammond?
— Igen.
— A nevem Daniel Cross. Én telepítettem az első töltőrendszert Clarissa házánál.
Clarissa azonnal közbevágott.
— Daniel, most ne!
A férfi azonban folytatta.
— Nem én találtam ki ezt az egészet.
A helyettes ránézett.
— Akkor ki?
Daniel Clarissára nézett.






