A két seriffhelyettes néhány másodpercig némán állt az ajtóban.

Az egész terem elcsendesedett.

Clarissa arca hirtelen elsápadt.

Az egyik helyettes, egy magas, ősz hajú férfi, felém fordult.

— Russell Hammond?

— Igen.

— Megkaptuk az elektromos rendszerrel és az HOA-dokumentumokkal kapcsolatos bizonyítékokat. Beszélnünk kell önnel.

Clarissa azonnal felállt.

— Ez nevetséges! Én kértem a rendőrségi segítséget, mert ez az ember veszélyes módon manipulálta a közösségi infrastruktúrát!

A helyettes ránézett.

— Asszonyom, önnek is szüksége lesz arra, hogy velünk beszéljen.

Clarissa szája résnyire nyílt.

— Én?

— Igen.

A másik helyettes egy barna mappát tartott a kezében.

— A vizsgálatunk szerint az ön által benyújtott HOA-engedélyek közül több nem egyezik a hivatalos nyilvántartásokkal.

A teremben valaki felszisszent.

Clarissa azonnal rám mutatott.

— Ő hamisította őket!

— Akkor biztosan örülni fog annak, hogy az eredeti digitális fájlok már nálunk vannak — válaszolta a helyettes.

Clarissa elhallgatott.

Én pedig először éreztem úgy hónapok óta, hogy talán nem én vagyok az egyetlen ember, aki látja, mi történik.

A helyettes ezután felém fordult.

— Mr. Hammond, van még valami.

Megnyomott egy gombot a laptopján.

A vetítővásznon egy fénykép jelent meg.

A kép az én házam elektromos paneljét mutatta.

Csakhogy a fényképet nem én készítettem.

— Ezt egy biztonsági kamera rögzítette három héttel ezelőtt — mondta.

A képen Clarissa egyik vállalkozója látszott, amint késő este az elektromos szekrényemnél dolgozik.

Emily mellettem ült.

Éreztem, hogy megmerevedik.

— Apa…

— Tudom — suttogtam.

A következő kép még rosszabb volt.

Ugyanaz a férfi egy másik háznál.

Aztán egy harmadiknál.

Aztán egy negyediknél.

Mindegyik ház ugyanabban a közösségben volt.

A teremben felhördültek a lakók.

Mrs. Isa felállt.

— Ezért emelkedett meg az én villanyszámlám is?

A helyettes bólintott.

— Valószínűleg.

Ekkor egy másik lakó szólalt meg.

— Az enyém is!

A férfi elővett egy újabb dokumentumot.

— Nem egyetlen Tesla töltéséről beszélünk.

Megállt.

— Úgy tűnik, az úgynevezett „Community Green Initiative” egy olyan rendszert takart, amelyben több ház elektromos hálózatát módosították úgy, hogy a fogyasztás egy részét más ingatlanok számlájára terheljék.

A terem teljesen elnémult.

Clarissa azonban még mindig nem adta fel.

— Ez hazugság! Az HOA elnöke tudott róla!

Minden tekintet az elnökre szegeződött.

Az idős férfi, aki addig mozdulatlanul ült, lassan levette a szemüvegét.

— Clarissa…

— Ne merje rám kenni!

— Én csak azt hittem, hogy az egész rendszer szabályos.

— Maga írta alá!

— Nem tudtam, mit írok alá!

Ekkor a helyettes elővett egy nyomtatott e-mailt.

— Talán ez segít.

Az e-mailt az HOA elnöke kapta hat hónappal korábban.

A feladó Clarissa volt.

A tárgy:

„Russell Hammond rendszerének kihasználása.”

Emily felsóhajtott.

Én pedig egyszerűen csak néztem a képernyőt.

Nem az volt a legrosszabb, hogy Clarissa tudatosan használta az áramomat.

Hanem az, hogy már azelőtt megtervezte, mielőtt egyetlen kábelt is bedugott volna.

Az e-mailben egy mondat különösen megragadta a figyelmemet:

„Hammond úr rendszere túlméretezett. Ha megfelelően csatlakoztatjuk, észre sem fogja venni.”

Éreztem, ahogy ökölbe szorul a kezem.

A rendszeremet.

Sarah rendszerét.

Azt a 15 kilowattos napelemes rendszert, amelyet a feleségem emlékére építettem.

Clarissa pedig egyszerűen egy ingyenes energiaforrásként tekintett rá.

A helyettes ezután hozzám fordult.

— Mr. Hammond, van egy kérdésünk.

— Tessék.

— Tudta, hogy az ön rendszerének adatait valaki hónapokon keresztül távolról is figyelte?

A szívem egy pillanatra kihagyott.

— Mi?

— A monitorozó rendszerhez egy ismeretlen felhasználó is hozzáfért.

Emily rám nézett.

— Apa, ez mit jelent?

A helyettes válaszolt.

— Azt, hogy valaki nemcsak az áramot használta. Ismerte az ön teljes energiafogyasztását.

A gyomrom összeszorult.

Ez már nem egy szomszédsági vita volt.

Valaki hozzáfért a rendszeremhez.

Valaki tudta, mikor termelnek a panelek.

Mikor vagyok otthon.

Mikor nincs otthon senki.

És mikor lehet a legkönnyebben módosítani a fogyasztást.

Aztán a helyettes feltett egy újabb kérdést.

— Van önnek egy régi, Sarah nevén vezetett hozzáférési fiókja?

A feleségem neve hallatán megfagyott bennem a levegő.

— Igen.

— Még használatban van?

— Nem. Sarah három éve meghalt.

A helyettes bólintott.

— Éppen ezért érdekes.

A laptopon megjelent egy belépési napló.

Az utolsó belépés dátuma:

három hónappal ezelőtt.

Emily felállt.

— De anya fiókja megszűnt!

— Tudom — mondta a helyettes.

Majd lassan hozzátette:

— Valaki mégis belépett vele.

Clarissa ekkor hirtelen megfordult, és az ajtó felé indult.

— Hová megy? — kérdezte a helyettes.

— Rosszul vagyok.

— Asszonyom, maradnia kell.

— Ügyvédet akarok.

— Természetesen joga van hozzá.

Clarissa megállt.

Azt hittem, végre vége.

De ekkor az egyik lakó felkiáltott:

— Nézzék!

Mindenki a terem hátsó részébe fordult.

Egy férfi állt ott.

Nem ismertem.

De Clarissa igen.

Mert amikor meglátta, az arca teljesen megváltozott.

A férfi lassan előrelépett.

— Russell Hammond?

— Igen.

— A nevem Daniel Cross. Én telepítettem az első töltőrendszert Clarissa házánál.

Clarissa azonnal közbevágott.

— Daniel, most ne!

A férfi azonban folytatta.

— Nem én találtam ki ezt az egészet.

A helyettes ránézett.

— Akkor ki?

Daniel Clarissára nézett.