Brian másnap reggel visszahívta Kate-et.
– Elvállalom – mondta. – De csak egy feltétellel.
Kate azonnal tudta, mire gondol.
– Független vizsgálat?
– Teljesen. Nem dolgozom a Sullivan Harwick alkalmazottjaként. Nem fogadok el pénzt Victortól, és senki nem mondhatja meg, mit írjak a jelentésbe.
Kate néhány másodpercig hallgatott.
– Rendben.
Brian letette a telefont, majd lenézett a konyhaasztalon fekvő hatoldalas jelentésére.
Valami azonban zavarta.
Nem a repedt gerenda.
Nem is a hamisnak tűnő számítások.
Hanem a talajadatok.
Azokat már korábban is látta.
Atlanta.
Ugyanaz a labor.
Ugyanaz a furcsa megfogalmazás.
Ugyanaz a módszer, amellyel évekkel korábban egy veszélyes alapozást próbáltak elfogadhatóvá tenni.
Brian tudta, hogy nem lehet véletlen.
Hétfő reggel hét órakor Brian már a negyedik épület pincéjében állt.
Két független mérnök csatlakozott hozzá. Kate nem vett részt a műszaki vizsgálatban. Pontosan ezt ígérte.
A padló alatt azonban valami egészen más tárult eléjük.
Az egyik mérnök letérdelt a régi alapfal mellé.
– Brian… ezt nézd.
Brian odalépett.
Egy apró, frissen betömött nyílás volt a téglák között.
– Bontsd ki.
Néhány perc múlva előkerült egy rozsdás fémdoboz.
A dobozban régi tervrajzok voltak.
És egy USB-meghajtó.
Brian szíve gyorsabban kezdett verni.
A tervrajzokon ugyanazok az épületek szerepeltek, amelyeket most át akartak alakítani.
Csakhogy a dátumok tizenhárom évvel korábbiak voltak.
Az eredeti tervek szerint a tizenkét épület alatt több helyen megerősített alapozásnak kellett volna lennie.
A jelenlegi felmérésekben azonban ezeknek nyoma sem volt.
– Ezt valaki eltávolította – mondta Brian.
– Vagy soha nem építette meg.
Brian megrázta a fejét.
– Nem. Nézd meg a régi számlákat.
Az egyik mérnök megfordította a tervrajzot.
A hátoldalán kézzel írt jegyzet állt:
„A megerősítés elkészült. A munkát Victor H. felügyelte.”
Brian arca megfeszült.
Victor.
Aznap délután Kate behívatta Gailt.
– Megtaláltuk Victor nevét az eredeti dokumentumokon – mondta Kate.
Gail elsápadt.
– Akkor ez nagyobb, mint gondoltuk.
– Mit tudsz?
Gail becsukta az ajtót.
– Három hónappal ezelőtt Victor egy régi beszállítói céget vásárolt fel egy közvetítőn keresztül.
Kate lassan felnézett.
– Melyiket?
Gail kimondta a nevet.
Kate felismerte.
Ugyanaz a vállalat volt, amely a jelenlegi szerkezeti anyagok egy részét szállította.
És ugyanaz a vállalat, amelyhez Carl Denton mérnöki irodája kapcsolódott.
– Tudtad ezt? – kérdezte Kate.
– Nem – felelte Gail. – De van még valami.
Elővett egy borítékot.
– Ezt ma reggel küldték névtelenül.
Kate kibontotta.
Egy banki átutalás másolata volt benne.
2 100 000 dollár.
A címzett Victor egyik magánbefektetési társasága.
A közleményben mindössze ennyi szerepelt:
„Milestone completion bonus.”
Kate percekig nem szólt.
A 2,1 millió dolláros bónusz nem egyszerű jutalom volt.
Valaki már előre kifizette neki.
Közben Brian visszatért a negyedik épülethez.
A régi alapozás egyik részén egy különös üreget találtak.
A műszerek szerint az épület alatt több méter hosszan hiányzott az a teherhordó szerkezet, amelynek a tervrajz szerint ott kellett volna lennie.
Brian lehunyta a szemét.
Pontosan ugyanezt látta tizenhárom évvel korábban Atlantában.
Akkor mindenki azt mondta neki, hogy túlreagálja.
Most azonban bizonyíték volt a kezében.
– Állítsátok le az egész területet – mondta.
– Brian, nincs még végleges jelentésünk.
– Nem érdekel. Ha az alapozás így néz ki, emberek lehetnek veszélyben.
Ekkor egy munkás rohant oda hozzá.
– Uram! A hatos épületnél is találtunk valamit.
A hatos épület pincéjében egy régi betonfal mögött újabb üreg volt.
De ezúttal nem tervrajzokat találtak.
Hanem egy lezárt fémajtót.
Brian megállt előtte.
– Ez nincs a dokumentációban.
Az ajtót kinyitották.
A helyiség tele volt régi építési naplókkal.
Az első oldalon egy név szerepelt:
Eleanor Sullivan.
Kate nagyanyja.
A nő, aki több mint húsz éve alapította a Sullivan Harwicket.
Kate néhány perccel később érkezett a helyszínre.
Amikor meglátta a naplókat, teljesen elnémult.
– Ezeknek nem szabadna itt lenniük.
Brian ránézett.
– Miért?
Kate felemelt egy megsárgult dokumentumot.
– Mert ezek az eredeti projektfájlok.
Az egyik oldalon egy kézzel írt megjegyzés állt Eleanor aláírásával:
„Soha ne engedjünk olyan szerkezeti módosítást, amelyet független mérnök nem hagyott jóvá.”
Brian lassan kifújta a levegőt.
– Akkor a nagyanyád pontosan tudta, milyen veszélyes ez.
Kate bólintott.
– És valaki később szándékosan megkerülte a szabályait.
Aznap este Brian hazament.
Jenna a kanapén várta.
– Apa, megint dolgozol?
Brian leült mellé.
– Igen.
A kislány ránézett.
– Boldog vagy?
Brian elmosolyodott.
– Nem tudom.
Jenna néhány másodpercig gondolkodott.
– Amikor régen mérnök voltál, boldogabb voltál?
Brian nem válaszolt azonnal.
Tizenhárom éve próbált nem gondolni erre.
Arra az időre, amikor elveszítette az állását.
Arra az évre, amikor Ellen meghalt.
Arra az érzésre, hogy hiába tudta, hogy igaza van, senki nem hallgatott rá.
Most azonban először érezte úgy, hogy talán nem a szakmáját veszítette el.
Hanem csak rossz helyen próbálta gyakorolni.
– Talán – mondta végül. – De most már másképp csinálnám.
Másnap reggel Kate rendkívüli sajtótájékoztatót tartott.
Bejelentette, hogy a tizenkét épület fejlesztését határozatlan időre leállították.
Victor Haynes felfüggesztését meghosszabbították.
Carl Denton mérnöki irodáját pedig kizárták a további munkából.






