1. rész: Az aranyozott ketrec
Négy évet töltöttem az Egyesült Államok hadseregében, ahol elit katonákat tanítottam meg, hogyan lehet mezít kézzel szétszórni az ellenséget közelharcban. Pontosan tudtam, mennyi nyomatékot kell egy kulcscsont eltöréséhez, milyen pontos szög van egy térd összetöréséhez, és hogyan lehet semlegesíteni a célt, mielőtt az agyuk érzékelhetné a fájdalmat. De amikor elhagytam a hadsereget és San Diegóba költöztem, úgy döntöttem, hogy ezt az életem részét egy nehéz acélszekrényben pakolom el. A taktikai csizmámat magas sarkúkra, a kérges ujjaimat pedig polírozott manikűrre cseréltem, mert csendes civil vállalati munkát akartam, és kétségbeesetten szerettem volna puhának és normálisnak érezni magam.
Ez volt az első hibám.
Amikor találkoztam Gregory Hartmannal, azt hittem, hogy valóra vált a kaliforniai álom. Karizmatikus és rendkívül gazdag ingatlanmogul volt, aki az állam egyik legjelentősebb örökös családjában született. Kívülről Gregory volt az a végső úriember, aki magánjacht-kirándulásokkal és hatalmas liliomcsokarak ragadt le a lábamról, amelyek alig fértek be a lakásom ajtaján. Mosolya volt, ami bárkit lefegyverezne, és olyan szemei is voltak, amelyek úgy éreztették, mintha az egész univerzum középpontja lennék.
Visszatekintve a romantika során viselt félelmetes maszkok gyakran finom veszélyes kontroll szálakkal vannak összefonva. Egyszerűen nem láttam a mintát, amíg már el nem ragadtam a láthatatlan hálójában.
Ez egy végtelen nagylelkűséggel kezdődött, ami fokozatosan teljes pénzügyi elszigeteltséggé alakult. Ragaszkodott hozzá, hogy mindent kifizessen, és finoman manipulált, hogy bűntudatot érezzek, amikor a saját táskámért nyúltam. Aztán jöttek a kontrolláló javaslatok, kezdve azzal, hogy visszatartott a helyi harcművészeti teremben a katonai barátaimmal, mert azt állította, aggódik a biztonságomért, és inkább a privát edzőtermet használnám a luxus penthouse-ban. Nem sokkal ezután a ruhatáromat célozta meg, hogy a praktikus ruháimat magas színvonalú designer ruhákra cserélte, azzal az ürüggyel, hogy elkényeztesse a gyönyörű menyasszonyát.
“Most már Hartman vagy, Ashlynn,” dorombolta simán, miközben nehéz kezei a tükör előtt pihentek a vállamon. “Királyi származásra kell öltöznöd, hogy mindenki tudja, kihez tartozol.”
“Értékelem az ajándékokat, Gregory, de valójában szeretem a kényelmes ruháimat,” válaszoltam gyengéden, próbálva nem elhúzódni a szorításából.
“Hidd el, drágám, a családom egy bizonyos mércét vár el,” suttogta Gregory a fülembe, miközben szorosabban tartotta a szorítását, hogy érezzem a teljes hatalmát.
A fényűző esküvőnk előtti légkör lenyűgöző volt folyamatos pezsgőkóstolásokkal és egyedi ruhadarabokkal. De Gregory bájának látszata mögött mély és mohó vágy rejlett a teljes birtoklásra.
A homlokzatán lévő repedések lehetetlenné váltak a La Maisonban, egy fényűző és hangos étteremben San Diego belvárosában tartott próbavacsoránkon. Egy privát étkezőben ültünk, körülötte gazdag és hangos családtagjai. Amikor megérkezett a számla egy hatalmas ünnepi italért, amit a koszorúslányaimnak rendeltem, szokásból elővettem a saját hitelkártyámat, hogy fedezzem a költséget.
“Hadd intézzem ezt a kört, srácok,” mondtam meleg mosollyal, miközben átnyújtottam a kártyámat a pincérnek. “Ez a csodálatos barátaimnak ajándékom.”
Gregory mosolya továbbra is az arcán maradt, de a szemei azonnal elsötétültek, mint a hideg kő. A nehéz fehér terítő alatt a keze úgy csapott ki, mint egy kígyócsapás, és szorosan összezúzta a csuklómat. Hüvelykujja élesen nyomódott a finom idegcsomóba, ami egy intenzív fájdalom hullámát küldte végig az alkaromon.
“Én gondoskodom a tulajdonomról, Ashlynn,” suttogta simán a fülembe, hogy elrejtse a kegyetlen fenyegetést, miközben hamis csókot nyomott az arcomra. “Tedd el a kártyát, és hagyd, hogy én legyek az ember.”
“Gregory, fájsz a karom,” suttogtam halkan, megdermedve a székemben, miközben a fájdalom átsugárzott a csuklómon keresztül.
“Akkor tedd, amit mondanak, és azonnal tedd vissza a táskádba,” motyogta Gregory feszült, hamis mosollyal, miközben hüvelykujját az idegcsoportomban tartotta.
Megdermedtem, miközben egy hideg csomó szorult össze a gyomromban, és bár a harci ösztöneim egy mikroszekendre fellángoltak, könyörtelenül lenyomtam őket. Ostobán azt a házassági stressznek és a régimódi büszkeségnek tulajdonítottam, mert annyira vágytam a mesére, hogy hajlandó voltam figyelmen kívül hagyni a kastélyban rejtőzködő szörnyet.
Három nappal később hivatalosan is összeházasodtunk, és felszálltunk a Pacific Empress hajóra, egy hatalmas luxus hajóra, amely a kikötőnél állt. A VIP penthouse lakosztályunk nehéz acélajtaja mögöttünk kattanva becsukódott, és az elektronikus zár hangos puffanással kapcsolódott be.
“Ez a lakosztály abszolút tökéletesség,” mondtam, miközben megfordultam, hogy megnézzem az új férjemet, miközben a márványpadlót és az óceáni kilátást élveztem.
“A lakosztály rendben van, de a legjobb az, hogy senki sem zavarhat meg minket itt,” mondta Gregory, miközben bájos mosolya teljesen eltűnt, helyét egy hideg és ragadozó pillantás vette át, amitől a bőröm bizseregett.
2. rész: A maszk megcsúszik
A hajó nehéz kürtjéből mély robbanás megrázta a lakosztály privát bárján lévő kristálypoharakat, miközben a hatalmas hajó elindult a dokkoktól. A hajó hivatalosan elhagyta Kalifornia partjait, és simán elhaladt a partvonal mellett a nemzetközi vizek széleskörű területére.
“Nos, édes menyasszonyom,” mondta Gregory, hangja egy oktávdal sötét hangnyal, amit még sosem hallottam. “Végre teljesen egyedül vagyunk.”
“Töltsünk egy kis pezsgőt az ünneplésre?” Kérdeztem habozva, miközben a hűtött üveg felé léptem, amely egy ezüst vödrében pihent.






