Klavdiya Vasilievna hangja sikolyokká emelkedett. A hálószoba ajtajában állt, kezeit a csípőjén tartva, és a házikabátja, amelyet azok a csúftalan rózsaszín rózsák borítottak, úgy nézett ki, mint egy közelgő háború zászlaja.
Alina megdermedt, vassal a kezében. Az ing, amit gondosan kipréselt a férjének, szánalmasan kezdett parázslódni. Gyorsan kihúzta a vasalót a konnektorból.
“Klavdiya Vasziljevna, mi történik? Mit értesz az alatt, hogy összepakoltam a dolgaimat? Denisszel három éve vettük ezt a lakást jelzáloghitelrel.”
“Jelzálog, mi?” Klavdiya Vasziljevna lépett be a szobába, miközben egy hullámnyi gyöngyvirág illat és macskagyökér öntötte el Alinát. “És szerinted ki fizette ki az előleget? Fiam! A saját megtakarításaival, amit jóval azelőtt félretett meg, hogy te és a kis egérarcod megjelentél. Csak besétáltál, amikor minden készen állt, itt regisztráltad magad, és most azt hiszed, te vagy a kastély királynője?”
“Először is,

együtt spóroltunk arra az előlegre, amikor még csak jártunk,” Alina hangja remegett, de próbálta megőrizni a nyugalmát. “Másodszor, nem vagyok itt regisztrálva, a regisztrációm a szüleimnél van. Harmadszor, hol van maga Denis? Miért te mondod ezt nekem, és nem ő?”
“Deniska dolgozik. Keményen dolgozol, miközben itt pihensz. És teljesen egyetért velem. Már elég régóta mások pénzén élsz, ideje megtanulnod a helyed.”
Ekkor hallatszott egy zár kattanása a folyosón. Alina a folyosóra sietett. Denis a fogasnál állt, levette a cipőjét. Kócosnak és bűntudatosnak tűnt, egyértelműen tudva, hogy viharba sétált.
“Denis, el tudnád magyarázni, mit keres itt az anyád, és miért dob ki a házból?” Alina egyenesen kérdezte tőle.
Denis sóhajtott, elkerülte felesége tekintetét, és bement a konyhába. A nők követték őt.
“Alya, muszáj ilyen keménynek lenned rögtön?” motyogta, miközben töltött magának egy pohár szűrt vizet.

“Anya csak egy kicsit túlzásba vitte a szavait. De a lényeg az… beszélnünk kell.”
“Beszélni?” Alina keserű mosolyt villantott. “Anyád egyszerűen azt mondta, hogy menjek el. Ezt hívod manapság ‘beszédnek’?”
“Alya, meg kell értened, nehéz időszak van ez nekünk,” Denis végül ránézett. “A cégem bezár, mindenkit elbocsátanak a hónap végén. Csak egy havi fizetést kapunk. És még mindig megvan a jelzáloghitel, meg az autóhitel.”
“És hogyan akadályozza meg a jelenlétem a lakásban abban, hogy mindezzel foglalkozzunk?” Alina összevonta a szemöldökét. “Dolgozom, a fizetésem nem ment sehova. Pár hónapig megoldjuk, amíg te keresel valami újat.”
Ekkor Klavdiya Vasziljevna visszatért a beszélgetésbe, diadalmasan összefonta a karjait a mellkasán.
“A fizetésed? Ez vicc! Harmincezer vacak rubel! Ez alig fedi be a sminkedet és a harisnyádat. Denisnek most vállalkozást kell nyitnia – a barátja felajánlott neki egy részesedést egy autójavító műhelyben.

De be kell fektetnie. Másfél millió rubel.”
Alina a férjére fordította tekintetét.
“Melyik autójavító, Denis? Hol szerezhetnénk másfél milliót? Nincs ilyen pénzünk.”
“Pontosan, nem tudjuk,” mondta halkan Denis. “De anya igen. Hajlandó eladni a nyaralóját a városon kívül, hogy nekem legyen egy esélyem.”
“Nos, ez csodálatos,” Alina őszinte meglepetéssel mondta. “De mi köze van ahhoz, hogy elhagyom a lakást?”
“Pontosan ezért!” csattant fel az anyós. “Nem dobom el a keményen megkeresett pénzemet. Másfél milliót adok a fiamnak, de egy feltétellel: ennek a lakásnak teljes egészében az övé. Denis nevére újra bejegyeztetjük. És te, kedvesem, lemondasz a részedről. Vagy válásról van szó. A te döntésed. Denis nem lehet a szeszélyeidre utalva, ha holnap úgy döntesz, hogy elhagyod és magaddal viszed a tulajdon felét.”
Alina érezte, ahogy a talaj eltűnik a lába alól.

A férjére nézett, remélve, hogy megmondja az anyjának, hogy hagyja abba ezt a hülyeséget. De Denis csendben volt, a poharába bámult.
“Denis, komolyan mondod?” Alina suttogta. “Tényleg bele akarsz egyezni? Együtt raktuk fel itt a tapétát, minden fillért összegyűjtöttünk, hogy fizessük a fizetéseket. A szüleim adtak pénzt a felújításra!”
“Alya, próbáld megérteni, ez csak formalitás,” próbálta megfogni a kezét, de ő elhúzódott. “Anya csak óvatos. Aggódik a pénze miatt. Mi különbség van, hogy kinek a neve van a lakáson, ha úgyis együtt fogunk élni?”
“Ha nem számít, akkor miért kell aláírnom a részemet?” Alina szeme megtelt könnyekkel, de makacsul felemelte az állát. “Azt akarod, hogy ne legyenek valódi jogaim itt? Hogy anyád bármikor bejöjjön, és megint azt mondja, menjek ki?”
“Látod, Denis!” sikoltott Klavdia Vasilievna. “Látod, hogy kapaszkodik azokhoz a négyzetméterekhez? Nem a te jövődre vagy a vállalkozásodra gondol, csak a saját önző érdekeire! Ha igazán szeretett volna, gondolkodás nélkül jelelne!”
“Elég, kérlek!” Alina kiabált az anyósának. “Denis, hallani akarom a végső válaszodat. Választást adsz: vagy lemondok a lakáshoz fűződő jogaimról, vagy szakítunk?”
Denis megvakarta a fejét, arca belső küzdelemtől torzult, de a félelem, hogy elveszíti az állását és anyja pénzét, győzött.
“Alya, ne nehezítsd meg a dolgot, mint amennyire muszáj. Anyának igaza van, ezek az ő feltételei. Ha szeretsz és bízol bennem, bele fogsz menni. Ha nem—akkor anya igazat mond, és csak a lakás miatt voltál velem.”
Alina már nem bírta tovább. Az öt éves házasságuk, minden közös terveik, az összes vicc, a támogatás a betegségei alatt – minden egyetlen mondatban lett áthúzva.