“Rendben,” mondta nyugodtan, bár belül tombolt. “Elmegyek. Most rögtön. De tőlem nem kapsz aláírt nyilatkozatot. Találkozunk a bíróságon, Denis. Mindent a törvény szerint osztunk el.”
“Te nyomorult!” kiáltotta utána Klavdia Vasilievna, miközben Alina a hálószobába sétált. “Nem fogsz semmit kapni! Bizonyítjuk, hogy egyetlen fillért sem fektettél be!”
Alina egy szót sem szólt. Elővett egy nagy bőröndöt a szekrényből, és kétségbeesetten kezdte dobálni a dolgait: farmert, pulóvert, sminktáskát, papírokat. A kezei remegtek, a ruhák folyton csúsztak, de makacsul mindent betömött.
Denis belépett a hálószobába, miközben ő éppen a bőröndöt cipzározta.
“Alya, hová mész ilyen későn? Legalább maradj éjszakára, reggel nyugodtan beszélhetünk.”
“Nincs már miről beszélni, Denis. Te és az anyád már meghoztad a döntést. Az én lawy-mAz ER-t a következő napokban felveszem veled a kapcsolatot.”

“Tényleg készen állsz arra, hogy tönkretegyed a családunkat egy betonkupac miatt?” – mondta,

hangjában sértettséggel.
“Tönkretetted, amikor hagytad, hogy anyád kidobjon a házunkból,” csattant fel Alina, miközben felkapta a bőröndjét, és az ajtó felé indult.
Klavidya Vasziljevna a folyosón állt, ügyelve arra, hogy győzedelmes mosolya ne kerüljön el a figyelmen.
“Jó volt!” kiáltotta búcsúzóként.
Alina becsapta maga mögött az ajtót. Kint hűvös májusi szél fújt. Leült a bejárat melletti padra, elővette a telefonját, és tárcsázta legjobb barátnője, Marina számát.
“Szia Marina, itthon vagy? Rendben van, ha ma este nálad maradok? A férjem kidobott a házból. Nos, valójában az anyja volt, és ő is beleegyezett.”
Húsz perccel később Alina Marina hangulatos konyhájában ült, egy bögre forró teát szorongatva. Barátnője figyelmesen hallgatta, ahogy Alina elmesélte a kaotikus, könnyes történetét, küzdve, hogy kimondja a szavakat.
“A te Denised egy igazi bunkó,” mondta Marina érzelmen, miután mindent meghallott.

“És az anyja – ő egy tankönyvi mesebeli boszorkány. Csak ne is gondolj arra, hogy összeoml, és bármit is csinálsz, ne írj alá semmit, érted? Semmit!”
“Nem fogom,” válaszolta Alina, miközben letörölte a könnyeit. “Egyszerűen annyira fáj, Marina. Nagyon szerettem őt. Azt hittem, csapat vagyunk. Kiderült, hogy csak egy ingyenélő voltam, akit kidobhattak, amikor az anyja el akarta adni a dácsáját.”
“Valójában jó, hogy most történt ez, és nem azután, hogy szülési szabadságra mentél,” jegyezte meg Marina. “Fiatal vagy, van munkád, nincs gyereked. Elválsz, elveszed a részedet, és újrakezded. Ismerek egy nagyszerű családjogi ügyvédet – Mikhailnak hívják, igazi cápa. Mindent az utolsó fillérig kap olyan nőktől, mint az anyja. Holnap felhívom neked.”
A következő hónap megállás nélküli maratonná vált Alina számára: zsonglőrködött a munkával, ügyvédi konzultációkon ült, és próbált gyógyulni. Denis többször is hívott.

Eleinte édesen szólt, kérve, hogy jöjjön vissza – de csak akkor, ha beleegyezik, hogy “aláírja a dokumentumokat úgy, ahogy anya szeretné.” Amikor Alina visszautasította, a férfi fenyegetésekre váltott, mondván, hogy semmije sem marad.
Mihail, az ügyvéd, nyugodt és magabiztos férfinak bizonyult, harmincas évei végén. Miután átnézte a dokumentumokat, kacsintott Alinára:
“Alina Szergejevna, ne aggódj. A lakást a házasságotok alatt vásárolták. Nehéz lesz bizonyítani, hogy az előleg részben a férjed megtakarításából származik. A pénz egy olyan számláról származott, amelyhez a saját bevételed járult hozzá. A törvény teljes mértékben melletted áll. Követeljük, hogy vagy a lakást osszák szét, vagy hogy a piaci értékének felét kapjátok meg.”
A tárgyalás időpontját június végére tűzték ki. A meghallgatás előtti napon Denis írt: “Alia, rendezzük ezt felnőtt módjára. Találkozzunk ma este a kávézóban, ügyvédek nélkül, csak mi vagyunk.

”
Alina sokáig habozott, de végül beleegyezett. A volt férje szemébe akart nézni.
Denis egy sarokasztalnál várta őt. Az elmúlt hónapban feltűnően soványnak tűnt, sötét karikák jelentek meg a szeme alatt. Az élet Alina nélkül gyorsan káoszba fordult, és az anyja, aki azért költözött be, hogy “segítsen”, kimerítette őt állandó nyaggatásával.
“Szia,” mondta halkan Denis, amikor leült vele szemben. “Nagyon jól nézel ki.”
És Alina tényleg remekül nézett ki. Ő súj frizurát portolt, szemei magabiztosak voltak. Most már nem volt visszaút.
— Szia. Miről akartál beszélni? Csak hogy tudd, nem fogok beszélni anyád feltételeiről.
— Nincsenek feltételek, Alya, — Denis lehajtotta a fejét. — Anya eladta a nyaralót, de meggondolta magát, hogy a pénzt az autójavítóba fekteti. Azt mondta, ha elválunk, akkor vegyen magának egy lakást közelebb a városhoz, hogy szemmel tartson engem. Gyakorlatilag magára hagyott az üzlettel. És elbocsátottak a munkahelyemen, így most segélyekből élek.
Alina sajnálatot érzett, de gyorsan elnyomta. Emlékezett arra az éjszakára, amikor kidobták.
— Sajnálom, Denis. De ez csak közted és anyád között van. Mit akarsz tőlem?
— Alya, kezdjük újra? — Denis megfogta a kezét az asztal túloldalán. — Bolond voltam, hogy hallgattam rá. Hiányzol. Vonjuk vissza a válópapírokat. Anya visszaköltözik a saját lakásába, és úgy élünk, mint régen. Elvesztettem az állásom, de találok újat!
Alina gyengéden, de határozottan visszahúzta a kezét.
— Nem, Denis. A dolgok nem térhetnek vissza a régi kerékvágásba. Tudod, mi a legnagyobb tanulság, amit ebből az egészből levontam?
— Mi? — pislogott, zavartan.
— Nem igazán az anyádról van szó. Rólad szól. Amint nehézzé váltak a dolgok, elárultál. Te választottad anyád pénzét és kényelmét, és egyszerűen félretettél. Ha visszajövök, mi szól ahhoz, hogy egy év múlva, ha anyád megint nem szeret valamit, nem dobsz ki újra?
— Átöltözöm, ígérem!
— Az emberek nem változnak ilyen gyorsan, Denis. Olyan férfira van szükségem, akiben megbízhatok, nem egy fiúra, aki az első baj jelére elbújik az anyja mögé. Osszuk meg a lakást. Az ügyvédemnek van egy lehetősége: eladjuk, kifizetjük a jelzálogot, és a maradék összeget pontosan felére osztjuk. Ez jogos. A részemből bérelek egy lakást, és előleget fizetek egy kis stúdióba. Neked is ezt kellene tenned.
Denis sokáig csendben maradt, harapdálta az ajkát. Az ő szemében Alina látta a kényelmes világ összeomlását, amelyhez hozzászokott, ahol mindig valaki más – először az anyja, majd a felesége – oldotta meg a problémáit.