A férfi, akit egész életemben megbízható főnökömnek hittem, lassan becsukta maga mögött az ajtót.
A tekintete először rám siklott, aztán a fekete mappára, amely még mindig a főnök asztalán feküdt.
— Maya — mondta halkan. — Nagyon rossz helyen vagy.
A maffiafőnök nem válaszolt.
Csak egyetlen mozdulattal jelezte az embereinek, hogy zárják be az ajtót.
A supervisorom, Daniel Reeves, elmosolyodott.
— Nem értem, miért raboltattál el egy ártatlan könyvelőt.
— Én sem — felelte a férfi. — De te pontosan tudod, miért van itt.
Daniel arca megkeményedett.
— Fogalmam sincs, miről beszélsz.
A főnök kinyitotta a laptopot, és az asztalra fordította a képernyőt.
A hamis számlák sorai jelentek meg rajta.
— Nyolcmillió-háromszázezer dollár — mondta. — Maya felhasználónevével. Az ő elektronikus aláírásával. És minden egyes tranzakciót te hagytál jóvá.
Daniel vállat vont.
— Egy rendszerhiba.
— Érdekes — felelte a főnök. — Ugyanezt mondta Maya három hete.
Daniel ekkor rám nézett.
— Mit csináltál a meghajtóval?
A kérdés úgy csapott belém, mintha pofon ütöttek volna.
Nem azt kérdezte, hol van.
Azt kérdezte, mit csináltam vele.
Tehát tudta, hogy létezik.
— Nem tudom, miről beszélsz — mondtam.
Daniel elnevette magát.
— Ne hazudj nekem, Maya.
A maffiafőnök szeme összeszűkült.
— Tegeződik vele?
Daniel nem válaszolt.
A főnök közelebb lépett hozzá.
— Mióta dolgozol Castellano Importsnál?
— Tizenkét éve.
— És Maya?
— Két éve.
— Akkor miért tudsz az ő hálószobájának padlója alatt elrejtett meghajtóról?
Daniel arca egy pillanat alatt elvesztette a színét.
Tudtam, hogy lebukott.
De ekkor valami sokkal rosszabb történt.
Daniel lassan elmosolyodott.
— Mert nem ő az egyetlen, aki tud róla.
A főnök keze megállt.
— Folytasd.
Daniel az ajtó felé nézett.
— A meghajtót nem Maya készítette.
A szívem kihagyott egy ütemet.
— Hazudsz.
— Nem.
Daniel rám nézett.
— Te csak azt hitted, hogy megtaláltad a bizonyítékokat.
A főnök felemelte a kezét.
— Magyarázd meg.
Daniel sóhajtott.
— Körülbelül három hónapja rájöttünk, hogy valaki belülről kiszivárogtatja a Castellano család könyvelését. Maya túl kíváncsi lett. Ezért elkezdtük figyelni.
— „Elkezdtem” — javította ki a főnök. — Ki az a mi?
Daniel nem válaszolt.
A főnök intett.
Az egyik embere előrelépett, és Daniel mögé állt.
— A meghajtó — mondta a főnök. — Hol van?
Daniel lassan rám nézett.
— Azt akarod tudni, mi van rajta?
— Igen.
— Akkor kérdezd meg Mayát.
Mindketten rám néztek.
Éreztem, ahogy kiszárad a szám.
— Nem értem.
Daniel elmosolyodott.
— Azt hitted, hogy három hete titokban lemásoltad az adatokat.
A gyomrom összeszorult.
— Mit akarsz ezzel mondani?
— Hogy azt a meghajtót én tettem a lakásodba.
Csend.
A világ egy pillanatra megszűnt körülöttem.
— Nem.
— De.
Daniel közelebb lépett.
— Tudtuk, hogy egyszer eljön a nap, amikor valaki megpróbál majd felhasználni téged.
A maffiafőnök azonnal közbevágott.
— Ki?
Daniel mosolya eltűnt.
— Nem én vagyok a főnök.
A főnök szeme megkeményedett.
— Akkor ki?
Daniel nem felelt.
Ehelyett a kabátja belső zsebéből elővett egy telefont.
Megnyomott egy gombot.
A képernyőn egy nő jelent meg.
Körülbelül harmincéves lehetett.
Sötét haja volt, és pontosan ugyanolyan arcvonásai, mint nekem.
A nő kamerába nézett.
— Maya — mondta.
Megdermedtem.
— Ki ez?
Daniel leengedte a telefont.
— A valódi Maya Torres.
A szobában mindenki elnémult.
A maffiafőnök lassan felém fordult.
— Azt mondtad, nincs testvéred.
— Mert nincs.
Daniel halkan felnevetett.
— Tévedsz.
A nő a képernyőn ismét megszólalt.
— Elena Torres vagyok. Maya ikertestvére.
A levegő bennem rekedt.
Ikertestvér.
Ez lehetetlen volt.
A szüleim halálakor én egyedül maradtam. Ezt tudtam. Legalábbis ezt mondták nekem.
Daniel folytatta:
— A szüleid nem haltak meg egyszerű balesetben.
A kezem remegni kezdett.
— Mit mondasz?
— Évekkel ezelőtt a Castellano családnak dolgoztak. Nem könyvelőként. Információszerzőként.
A főnök arca megváltozott.
— Ismered őket?
Daniel bólintott.
— Az apád mentette meg egyszer az életedet.
A férfi mozdulatlanná dermedt.
— Ne beszélj róluk.
— Pedig ideje, hogy megtudd az igazat.
Daniel a laptopra mutatott.
— Az apád évekkel ezelőtt ellopott egy adatbázist a családtól. Nem pénzt. Neveket.
— Milyen neveket?
— Rendőrökét. Bírákét. Politikusokét. Ügyészekét. Mindenkiét, aki valaha pénzt kapott a Castellano családtól.
A főnök lassan ökölbe szorította a kezét.
— Hol van az adatbázis?
Daniel rám nézett.
— Mayánál.
Megráztam a fejem.
— Nincs nálam semmi.
— Nem tudod, hogy nálad van.
Aztán Daniel kimondta azt a mondatot, amitől végleg összeomlott bennem minden, amit a családomról tudtam.
— Az apád nem halt meg azon az éjszakán.
A szívem összeszorult.
— Hazudsz.
— Tizenkét éve mindenki azt hiszi, hogy meghalt. De életben volt.
A maffiafőnök egyetlen lépéssel Daniel előtt termett.
— Hol van?
Daniel rám nézett.
— Meghalt három hónappal ezelőtt.
A szoba elcsendesedett.
— Ki ölte meg? — kérdeztem remegő hangon.
Daniel nem válaszolt.
A főnök igen.
— Tudom, ki volt.
Ránéztem.
— Ki?
A férfi tekintete elsötétült.
— Az én apám.
Nem tudtam megszólalni.






