2. RÉSZ – BREA VALLLOMÁSA
„Mert megtaláltam a számlát, amit az eltűnt pénz eltitkolására tervezett használni. És Marin, sokkal rosszabb a helyzet, mint gondolnád.”
A kórházi szobában hirtelen minden csendesebbnek tűnt.
Vada nyomozó még mindig ott ült az ágyam mellett. Greer a falnak támaszkodott, miközben a tekintete egy pillanatra sem hagyta el az arcomat.
Én pedig csak Brea hangját hallottam a telefonból.
„Milyen számláról beszélsz?”
Brea nagyot sóhajtott.
„Egy külön bankszámláról. A Cole Heavy Collision könyvelésében szerepelt, de nem a cég nevén.”
„Kién?”
Csend.
„A tiédén.”
A gyomrom összerándult.
„Az enyémen?”
„Igen. Legalábbis papíron.”
Vada azonnal közelebb hajolt.
„Tedd kihangosítóra.”
Megtettem.
Brea folytatta.
„Két hónappal ezelőtt felmondtam apádnál. Az utolsó hetemen átnéztem az összes függőben lévő könyvelési tételt. Találtam három átutalást, összesen 612 000 dollár értékben.”
„Hová mentek?”
„Egy Delaware-ben bejegyzett társasághoz. A neve Lakeview Strategic Holdings.”
Greer összeráncolta a homlokát.
„És mi köze ennek Marinhez?”
Brea hangja halkabb lett.
„A társaság egyik kedvezményezettje Marin Cole volt.”
„De én soha nem hoztam létre ilyen céget.”
„Tudom.”
„Akkor hogyan szerepelhet benne a nevem?”
„Pontosan ezt próbáltam kideríteni.”
Vada feljegyzett valamit.
„Brea, tudsz bizonyítékot küldeni?”
„Mindent megtartottam.”
A szívem kihagyott egy ütemet.
„Miért?”
„Mert tudtam, hogy ha egyszer megpróbálnak mindent rád tolni, szükséged lesz rá.”
Egy pillanatra nem tudtam megszólalni.
A családom évek óta úgy kezelt, mintha én lennék az egyetlen ember, akit mindig lehet hibáztatni.
De Brea két hónappal korábban már látta, hogy valami nincs rendben.
„Van még valami” – mondta.
„Mi?”
„Az a 612 000 dollár nem a vállalkozásban tűnt el.”
Vada felnézett.
„Hanem?”
„Egy részét egy magánszámlára utalták. A számla tulajdonosa…”
Brea elhallgatott.
„Mondd ki.”
„Doria Cole.”
Anya.
A kezem remegni kezdett.
„Biztos vagy benne?”
„Igen. Megvan a tranzakciós azonosító.”
Apa nemcsak Joy pénzét akarta megszerezni.
A saját vállalkozásából is pénzt vont ki.
És valamilyen módon azt tervezték, hogy a végén én legyek a felelős.
Vada felállt.
„Brea, szeretném, ha minden dokumentumot átadna nekem és a jogi csapatnak. Ne beszéljen erről senkivel a családból.”
„Értettem.”
Aztán Brea még valamit mondott.
„Marin?”
„Igen?”
„Van egy dátum, amit nagyon meg kell nézned.”
„Melyik?”
„Tizenhárom nappal azelőtt, hogy Hayes meghalt.”
A szobában megfagyott a levegő.
„Mi történt azon a napon?”
Brea hangja szinte suttogásra váltott.
„Hayes felhívta apádat.”
A szemem azonnal megtelt könnyel.
„Miért?”
„Nem tudom. De aznap este apa háromszor hívta Hayest.”
Greer felkapta a fejét.
„Háromszor?”
„Igen.”
Brea folytatta:
„És másnap reggel Hayes e-mailt küldött apádnak. Egyetlen mondat volt benne.”
„Mi?”
Brea elhallgatott.
Majd kimondta:
„Ha bármi történik velem, ne engedd, hogy hozzáférjenek Joy pénzéhez.”
A levegő kiszorult a tüdőmből.
Hayes.
A férjem.
Aki három éve meghalt.
Hirtelen úgy éreztem, mintha újra azon a napon lennék, amikor a rendőrök 23:43-kor bekopogtak az ajtómon.
„Brea, megvan az e-mail?”
„Igen.”
„Küldd el.”
„Azonnal.”
A hívás véget ért.
Néhány másodpercig egyikünk sem szólt.
Aztán Vada megszólalt.
„Marin, mostantól ezt nem egyszerű családi pénzügyi vitaként kezeljük.”
„Tudom.”
„Nem. Azt hiszem, még nem tudod.”
Rám nézett.
„Egy hamisított meghatalmazás. Egy előzetes kísérlet arra, hogy eltávolítsanak a vagyonkezelői döntésekből. Több százezer dolláros, tisztázatlan vállalati átutalások. És most egy olyan e-mail, amely szerint a férjed már a halála előtt aggódott a lányod pénze miatt.”
Greer megfogta a kezem.
„Marin, valaki ezt már három éve építi.”
Aznap este Elaine, az ügyvédem, megérkezett a kórházba.
Magával hozta a North Valley Trust dokumentumait.
Az első papírt az ágyamra tette.
„Ezt ma kaptam meg.”
Lenéztem.
Hayes végrendeletének egy másolatát láttam.
„Ezt már ismerem.”
„Nem ezt a részt.”
Elaine egy bekezdésre mutatott.
„Hayes külön rendelkezést tett arra az esetre, ha te valamilyen okból nem tudnád ellátni Joy érdekeit.”
A szemem megállt a szövegen.
„Ki veszi át?”
Elaine nem válaszolt azonnal.
Aztán kimondta:
„Greer.”
Greer megdermedt.
„Én?”
„Igen.”
Ránéztem a férjem nővérére.
Hayes ezt három évvel ezelőtt írta alá.
Mielőtt meghalt.
Mielőtt bárki tudhatta volna, mi fog történni.
„Miért nem tudtam erről?”
„Mert a dokumentumot csak bizonyos körülmények között aktiválják.”
„Milyen körülmények között?”
Elaine rám nézett.
„Ha valaki megpróbálja jogtalanul eltávolítani az elsődleges gondviselőt.”
A szívem összeszorult.
Hayes nemcsak Joy jövőjéről gondoskodott.
Rólam is.
Mintha előre tudta volna, hogy egyszer valaki megpróbálja majd elvenni tőlem azt a pénzt.
Aztán Elaine elővett egy másik mappát.
„És van még valami.”
Kinyitotta.
Egyetlen oldal volt benne.
Egy aláírás.
Hayesé.
Alatta egy dátum.
Három nappal a halála előtt.
A szöveg rövid volt:
„Ha Doria, Merrick vagy Sutton valaha megpróbál hozzáférni Joy vagyonához, Marin ne engedjen nekik. Nem azért dolgoztam egész életemben, hogy a lányom pénze bárki más életét finanszírozza.”
A szemem megtelt könnyel.
Greer lehajtotta a fejét.
Vada pedig halkan csak ennyit mondott:
„Most már értem, miért voltak ennyire kétségbeesettek.”
Én azonban valami mást értettem meg.
A családom nem az esküvő napján döntött úgy, hogy ellopja Joy pénzét.
A terv sokkal régebben kezdődött.
És ha Brea igazat mondott, akkor a 612 000 dollár csak a felszín volt.
Aznap éjjel, hajnali 2:17-kor új üzenet érkezett a telefonomra.






