– A másik pedig egy olyan nővér, aki három hónapja elvesztette az engedélyét, mert hamisított betegadatokat.

Michael felkapta a fejét.

Rebecca ránézett.

– Ez lehetetlen.

Elena hangja nyugodt maradt.

– Akkor talán megmagyarázza nekem, hogyan írt alá Alice egy olyan meghatalmazást, amelyet két olyan ember hitelesített, akik közül az egyik már nem élt.

Csend.

Aztán Michael megszólalt.

– Én nem tudtam erről.

Rebecca lassan felé fordult.

– Michael…

– Nem tudtam.

– Te írtad alá.

– Azt mondtad, Alice már mindent elintézett.

– Mert elintézte!

– Nem!

Michael hangja most először tört meg.

A teremben minden szem rá szegeződött.

Én a bírói szoba üvegén keresztül láttam őt.

A fiamat.

Ugyanazt az arcot, amelyet tizennégy éves korában láttam, amikor azt mondta:

„Én soha nem fogok eltűnni, amikor valakinek szüksége van rám.”

Most mégis ott állt.

Negyvenegy évesen.

És végre úgy nézett ki, mint egy fiú, aki rájött, hogy rossz embernek hitt.


A tárgyalás rövid szünetet kapott.

Elena bejött hozzám.

– Van még valami.

– Mi?

Átadott egy kis barna borítékot.

– Ezt Alice ügyvédjének régi iratai között találták. A házát ma reggel átkutatták, mert attól tartottak, hogy bizonyos dokumentumokat eltüntettek.

Kinyitottam.

Egyetlen kézzel írt levél volt benne.

Alice kézírását azonnal felismertem.

A levél nekem szólt.

Evelyn,

ha ezt olvasod, akkor valószínűleg már nem engednek be hozzám.

Ne higgy nekik.

Nem vagyok elveszett. Nem vagyok zavart. És nem akarom, hogy bárki kezelje helyettem a pénzemet.

A következő sorokat többször is el kellett olvasnom.

Michael tudja, mi történt.

A szívem kihagyott egy ütemet.

Tovább olvastam.

Nem ő kezdte. De most már fél.

A levél végén egy mondat állt:

Azért hagytam rád a házat, mert tudom, hogy te nem fogod eladni.

A kezem megdermedt.

Elena rám nézett.

– Milyen házat?

Nem válaszoltam.

Mert Alice házát ismertem.

És tudtam, hogy a város legértékesebb ingatlanjai közé tartozott.

De a levél hátoldalán volt még valami.

Egy számlaszám.

Egy dátum.

És egy név, amelyet soha nem akartam többé látni.

Richard Whitaker.

Michael apja.

Az a férfi, aki tizennyolc évvel korábban meghalt.

Elena látta rajtam, hogy felismertem.

– Evelyn?

A papírt megfordítottam.

– Alice nem azért hívott engem a bíróságra, hogy megvédjem őt a gyámságtól.

– Hanem?

Felnéztem.

– Hogy megtaláljam, kihez kerül a pénz, ha meghal.

Az ajtó ekkor kinyílt.

Frank állt ott.

Az arca komoly volt.

– Evelyn, Alice-t megtalálták.

Felálltam.

– Hol?

Frank egy pillanatig hallgatott.

– Nem a rehabilitációs központban.

– Akkor hol?

– A régi Mercer-ház pincéjében.

A levelet szorosan a kezemben tartottam.

– Él?

Frank bólintott.

– Igen.

Aztán hozzátette:

– És azt mondta, csak egy embernek hajlandó beszélni.

– Kinek?

Frank rám nézett.

– Neked.

Ha szeretnéd, a következő részben folytathatom Alice pincében tett vallomásával, Michael szerepének leleplezésével és azzal, hogy kiderül, Rebecca valójában miért akarta megszerezni a 6,4 millió dolláros vagyont.