Ő nélküle távozott. Mark ülve maradt, és a kijelentést bámulta. Az a magabiztos férfi, aki egy éjszakai vendéggel és határidővel jött be az otthonomba, most azt kérte, hogy beszéljek az igazságosságról.
Az ügyvédem azt mondta neki, hogy a jövőbeli házról és pénzügyekről szóló beszélgetések rajta keresztül fognak megszólalni. Nem ígért ítéletet, és nem tett úgy, mintha a feljegyzés minden kérdést megoldana. Világossá tette, hogy az ő követelése, hogy távozzak, nem megállapodás, és hogy a 38 000 dolláros átutalást a különválás során kell kezelni.
Mark rám nézett. “Szóval ennyi? Csúnyá fogod tenni ezt?”
“Csúnyá tetted, amikor hazudtál a pénzünkről.”
“Nem tudtam, mit tehetnék még.”
“Elmondhattad volna az igazat.”
Erre nem volt válasza. Az ügyvédem megkérte, hogy hagyja ott a pénzügyi vitát aznapra. Mark felállt, azt mondta, hogy rajta keresztül fog kapcsolatba lépni, majd egyedül ment ki.
Vasárnapig nem pakoltam be. Én a házban maradtam, amíg a különválást az ügyvédeink intézték. A nagymamám előlegének nyilvántartása továbbra is a vita része volt, és a 38 000 dolláros átutalás már nem volt egy sikertelen befektetésről szóló történet. Marknak el kellett számolnia ezért, mert a közös megtakarításainkból a pénz Vanessa számlájára került. Nem volt módja tovább nevezni veszteségnek.
A lottóigényt a felhívott szakemberek tanácsával fejeztem be, és a nyereményeket magam irányítottam, amíg a válás zajlott. Nem adtam át Marknak a jegyet, nem ígértem neki egy részt, és nem hagytam, hogy ő döntse el, hol lakok. A ház és a házasság a különválás révén oldódott meg, nem pedig a bejárati ajtómnál bejelentett határidővel.
A stúdió, amit elhalasztottam, már nem volt az, amit Marktól kellett megkérnem, hogy helyet csináljon. Én is elkezdtem tervezni a dolgokat. A jegy megváltoztatta, amit megengedhettem magamnak. A Vanessa nevében szereplő beszámoló megváltoztatta, amit a házasságomról hisztem.
Mark azt mondta, pakoljam össze a cuccaimat. Elég sokáig maradtam, hogy magam döntsem el, mi következik.






