Két hónappal azután, hogy Mercedes újra belépett a bankba, egy boríték érkezett az otthonába.

Nem volt rajta feladó.

Csak egyetlen név:

Mercedes Elena Robles.

Az asszony sokáig nézte a borítékot.

Valamiért rossz érzése támadt.

Nem olyan volt, mint Julián régi levele.

Ez hidegnek tűnt.

Hivatalosnak.

És amikor végül felbontotta, egyetlen mondatot talált benne:

„Ha tudni akarja, mi történt valójában Gabriel halála után, keresse Esteban Moralest.”

Mercedes keze megremegett.

Gabriel.

Negyven év telt el.

Mégis elég volt ez az egyetlen név ahhoz, hogy a szíve újra összeszoruljon.

Azonnal felhívta Estebant.

– Señor Morales, én vagyok az.

– Mercedes? Mi történt?

– Kaptam egy levelet.

Csend lett a vonal másik végén.

– Mit ír?

Mercedes felolvasta neki az üzenetet.

Esteban hosszú másodpercekig nem válaszolt.

Aztán halkan megszólalt.

– Asszonyom… azt hiszem, ideje elmondanom valamit, amit a férje soha nem akart, hogy megtudjon.

Mercedes becsukta a szemét.

– Tudta, hogy ez a levél érkezni fog?

– Nem.

– Akkor miért beszél úgy, mintha számított volna rá?

Esteban nagyot sóhajtott.

– Mert Julián halála előtt egy másik dokumentumot is elhelyezett a bankban.

Mercedes megdermedt.

– Egy másik dokumentumot?

– Igen.

– Miért nem adta át nekem?

– Mert a dokumentumban szereplő feltételt még nem teljesítette.

– Milyen feltételt?

Esteban hangja komolyabbá vált.

– Hogy Ön először tudja meg az igazságot Gabrielről.

Mercedes szívverése felgyorsult.

– De már tudom, hogy Gabriel meghalt.

– Nem. Ön csak azt tudja, hogy Julián ezt mondta.

A nő nem kapott levegőt.

– Mit akar ezzel mondani?

Esteban néhány másodpercig hallgatott.

– Azt, hogy a banki nyilvántartások szerint Gabriel halálának körülményei soha nem kerültek teljesen lezárásra.

Mercedes felállt.

– De láttam a sírját.

– Igen.

– Van egy sírköve.

– Igen.

– Akkor mit akar mondani?

Esteban válasza halk volt.

– Azt, hogy negyven évvel ezelőtt valaki az Ön fia nevében még éveken keresztül használt egy számlát.

Mercedes kezéből kiesett a telefon.


Másnap reggel Esteban egy újabb dossziét tett elé.

Mercedes remegő kézzel nyitotta ki.

Az első oldalon egy név szerepelt.

Gabriel Robles.

Alatta egy dátum.

1987.

Mercedes a papírra meredt.

– Ez lehetetlen.

– Miért?

– Gabriel 1983-ban meghalt.

Esteban bólintott.

– Ezért olyan fontos ez az irat.

Mercedes tovább lapozott.

A számlán rendszeresen jelentek meg kisebb összegek.

Majd egyre nagyobbak.

És végül…

Mercedesnek könny szökött a szemébe.

– Ki használta ezt a számlát?

Esteban lassan felemelte a tekintetét.

– Ezt még nem tudjuk biztosan.

– De tudja, hogy valaki használta.

– Igen.

– És miért nem szólt senki?

– Mert a számla egy régi vagyonvédelmi rendszer része volt. Julián rendelkezése alapján csak akkor lehetett hozzáférni, ha Ön személyesen jelentkezik.

Mercedes összeszorította az ajkát.

– Tehát Julián tudta.

– Igen.

– És Nicolás?

Esteban nem válaszolt azonnal.

Ez volt az a pillanat, amikor Mercedes megértette.

– Tudta?

– Nem tudom.

– Esteban, kérem.

A férfi lehajtotta a fejét.

– Nyolc évvel ezelőtt valaki felkereste a bankot.

Mercedes arca elsápadt.

– Ki?

– Egy férfi, aki Gabriel Robles néven mutatkozott be.

A szoba elcsendesedett.

Mercedes szinte suttogta:

– De Gabriel akkor már negyven éve halott volt.

– Pontosan.


Mercedes aznap este nem aludt.

Elővette a régi fényképeket.

Gabriel gyermekkori képét.

A kisfiút, aki az autójátékát szorongatta.

Aztán elővette Nicolás fényképét ötéves korából.

Ugyanaz a játék.

Ugyanaz az arc.

De most először nem a hasonlóságot látta.

Hanem a különbséget.

Nicolásnak volt egy apró heg a bal szemöldöke mellett.

Gabrielnek nem volt.

Mercedes évtizedeken át nem figyelt erre.

De most hirtelen eszébe jutott valami.

A baleset utáni kórházi papírok.

Azokban szerepelt egy mondat:

„A gyermek azonosítása nem volt lehetséges.”

Mercedes felállt.

– Istenem…

Ha Gabriel testét soha nem azonosították biztosan…

akkor ki feküdt abban a sírban?


Másnap Nicolás eljött hozzá.

Az asszony nem mondta el neki azonnal, mit tudott meg.

Csak megkérdezte:

– Nyolc évvel ezelőtt jártál a bankban?

Nicolás arca megváltozott.

– Ki mondta ezt?

Mercedes nem válaszolt.

– Válaszolj.

A férfi leült.

– Igen.

– Gabriel Robles néven?

Nicolás lehunyta a szemét.

– Igen.

Mercedes úgy érezte, mintha újra összeomlana körülötte a világ.

– Miért?

– Mert apám hagyott nekem egy dokumentumot.

– Milyen dokumentumot?

– Egy születési anyakönyvi kivonatot.

– Gabriel nevére?

Nicolás bólintott.

– Azt hittem, azzal bizonyítani tudom, hogy ő hazudott rólam egész életemben.

Mercedes hangja megremegett.

– És mit találtál?

Nicolás sokáig hallgatott.

– Egy másik nevet.

– Milyen nevet?

A férfi lassan kimondta:

– Daniel Vargas.

Mercedes összeráncolta a homlokát.

– Ki az a Daniel Vargas?

Nicolás felnézett.

– Azt hiszem, ő tudja, mi történt Gabriel halála után.


Három nappal később Mercedes és Nicolás egy kisvárosi cím előtt álltak.

Az ajtót egy hetvenes éveiben járó férfi nyitotta ki.

Amikor meglátta Mercedest, azonnal elsápadt.

– Maga…

Mercedes megdermedt.

– Ismer engem?

A férfi nem válaszolt.

Csak Nicolásra nézett.

Aztán vissza Mercedesre.

– Nem kellett volna eljönniük.

– Miért?

A férfi hátralépett.