A szüleim láthatóan fontos szerepet játszottak abban a képben, amit Karen meg akart mutatni.
Mégsem szervezte meg senki, hogy odaérjenek.
Az ellentmondás a fejem hátsó részében ült egészen a szerda délutánig, amikor Karen elmondta az egész családunknak, hogy úszhatnak Hawaiira.
Aztán abbahagytam a magyarázatot.
A szüleim kertjéből hívtam Holly Tanaka, a Koa Bay Resort vezető rendezvénymenedzsere.
Holly negyvenkét éves volt, profi, egyenes, és szokatlanul jól emlékezett a részletekre. Több e-mailt is váltottunk, miközben a rokonaink ügyét szerveztem.
Amikor felvette, bemutatkoztam, és elmagyaráztam, miért hívom.
“Három családtagom van, akiknek megígérték a szállítást és szállást, de nem kaptunk megerősítést. Meg tudnád mondani, hogy a nevünk még szerepelnek-e a jelenlegi megállapodásokban?”
Holly felismert engem, mint egy hivatalos családi kapcsolatot.
Elmagyarázta, hogy ellenőrizheti a szálláscsoportunk státuszát, de a rezervátumok és az érzékeny nyilvántartásokhoz való hozzáférés módosításait a megfelelő szerződéses feleken keresztül kell megvizsgálni.
“Rendben van,” mondtam neki. “Nem kérlek, hogy változtass semmin. Csak meg kell értenem, mi volt megszervezve.”
Várakozásba helyezett.
A hátsó udvarban álltam, és hallgattam a környéken túli halk forgalom hangjait. A konyhaablakon keresztül láttam, ahogy anyám az asztal körül mozog, apám pedig a kávéjával ül.
Amikor Holly visszatért, a hangja megváltozott.
Látta, hogy Douglas és Elaine Fischer már szerepeltek a szállási keretek korábbi változatában.
De egyiküknek sem volt aktív foglalása az esküvői blokk alatt.
A nevem megmaradt a tervezési kapcsolati lapon, de nekem sem rendeltek szobát.
Nem tudta ellenőrizni a légitársasági foglalásokat, mert azokat a üdülőhelyen kívül rendezték.
Megkérdeztem, hogy a hiányzó szobakiosztások egyszerűen csak adminisztratív késedelem lehet-e.
Holly óvatos volt a válaszával.
“Fischer asszony, eltérés van a jelenlegi vendégelrendezők és az esemény dokumentumai között, amiket kaptunk. Szeretném áttekinteni, mielőtt hiányos választ adnék.”
Megköszöntem neki.
Ezután megkérdeztem, hová küldhetem azokat az e-maileket, amelyek igazolják, hogy a szállítást és a szállást megígérték.
Megadta a hivatalos e-mail címét.
Ez volt az egész hívás.
Nincs fenyegetés. Nincsenek követelések. Nincs utasítás arról, mi történjen az esküvővel.
Visszamentem a házba, kinyitottam a laptopomat, és továbbítottam a releváns üzeneteket és a korábbi promóciós menetrendet.
Anya felnézett a konyhaasztalról.
“Megtalálta a foglalásainkat?”
“Még nem. Az üdülőhely néz.”
Apa bólintott, és felemelte a kávéját.
“Nos, legalább valaki ellenőrzi.”
Nem mondtam el nekik, hogy a nevük egy listán megjelent, majd eltűnt a másikból.
Még nem tudtam eleget.
Különbség volt aközött, hogy gyanítjuk, Karen szándékosan kizárt minket, és aközött, hogy megerősítést kapunk arról, mi történt.
A szüleim már csalódtak voltak. Nem akartam még rosszabbá tenni a helyzetet azzal, hogy olyan vádat adok fel, amit nem tudok támogatni.
Néhány órával később Holly korlátozott megerősítést küldött e-mailben.
A csoportunknak nem volt aktív szállási rendszere.
Azt is elmagyarázta, hogy az üdülőhelynek össze kell egyeztetnie az ellentmondó eseményanyagokat az esküvő hivatalos döntéshozóival.
Ekkor kezdtem megérteni, hogyan terjedhet ki a helyzet három hiányzó szállodai szobán túl.
A részletesebb magyarázat később érkezett, miután Grant átnézte azokat a dokumentumokat, amelyekre jogosult volt, mint az esküvői megállapodásért felelős személyek egyike.
Két héttel a ceremónia előtt Karen hivatalos tervezési fiókján keresztül benyújtották a módosított lakhatási listát.
A szüleimet eltávolították a fenntartott családi szoba blokkból és a repülőtéri közlekedési menetrendből.
Nekem sem volt semmilyen alkalmazkodási beosztásom.
De az elérhetőségeim megmaradtak az adminisztratív tervezési nyilvántartásban.
Még mindig elérhető voltam, hogy válaszoljak a kérdésekre és segítsek mások szervezésében.
Egyszerűen nem volt hol megszállnom.
A változást feljegyezték.
Nem arról volt szó, hogy valaki elfelejtette beírni a nevünket.
És volt egy második következetlenség is.
Karen promóciós dokumentumai még mindig szerepelnek anyának és apának a tervezett családi fotók és interjú résztvevőiként.
Az anyagok célja az volt, hogy segítsenek bemutatni az Ashford Wellness Groupot a leendő vendéglátóipari partnereknek Hawaii-n.
A szüleim hiányoztak a tényleges utazási szervezésből, de jelen voltak a marketingtervben.
Az egyik dokumentumban olyan emberek voltak, akiknek nem volt szükségük szobákra vagy közlekedésre.
Egy másikban részei voltak annak a szerető családi képnek, amit Karen szeretni akart.
Nem tudtam nem gondolni apa régi bőröndjére és anya új cipőire.
Nem érdekelték őket abban, hogy bárkinek is segítsenek vendéglátóipari márka építésében.
Látni akarták, ahogy a fiuk esküvői fogadalmat vált ki.
Holly nem vádolta meg Karent visszaéléssel, és nem terjesztett magánadatokat engedély nélküli személyeknek.
Követte a üdülőhely szokásos eljárását.
Mivel a tervezett promóciós anyagokban olyan személyek szerepeltek, akiknek részvétele és jóváhagyása még nem volt megerősítve, a megfelelő csapatoknak tisztázásra volt szükségük a folytatás előtt.
Holly kérdéseket küldött Grantnek és Karennek is.
A fotókoordinátornak pontos résztvevőlistára volt szüksége. A szállítási személyzetnek megerősített érkezésekre volt szüksége. A sajtókapcsolattartónak jóváhagyásra volt szüksége a családi műsorhoz.
Egyénileg minden kérés rutinszerű volt.
Együtt lelepleztek egy ellentmondást, amit Karen már nem tudott megoldani azzal, hogy egyszerűen türelmet kért nekem.
Az első üzenet Granttől másnap reggel érkezett meg.
“Mallerie, miért kérdez tőlem a üdülő két különböző vendéglistáról?”
A telefonomra bámultam.
Reméltem, hogy először a szüleinkkel veszi fel a kapcsolatot.
De legalább végre kérdezett valamit.
“Mert két különböző vendéglista van, Grant, és valószínűleg meg kéne kérdezned a menyasszonyodat, miért.”
Elküldtem az üzenetet, és félretettem a telefont.






