Ryan lassan leült.
Az arcáról eltűnt minden szín.
– Én… nem tudtam erről – suttogta.
Celeste ügyvédnő fel sem nézett.
– Akkor talán könnyű lesz elmagyaráznia, miért utalt ön a baleset előtt két nappal 18 000 dollárt annak a sofőrnek, aki a limuzin útvonalán haladt.
Ryan megdermedt.
– Ez hazugság.
Az ügyvédnő egy újabb iratot csúsztatott elé.
– A bankszámlakivonat nem hazudik.
Csend lett.
Az egyetlen hang az ablakon túlról beszűrődő forgalom zúgása volt.
Én csak néztem Ryant.
Három évig azt hittem, ő az a férfi, akivel le fogom élni az életemet.
Most pedig rájöttem, hogy talán már a megismerkedésünk előtt is hazudott nekem.
– Ki találta ki az egészet? – kérdeztem.
Ryan rám nézett.
– Emily…
– Ne szólíts így úgy, mintha még mindig ismernél.
Lesütötte a szemét.
Az enquêteur elővett egy telefont.
– A sofőr bevallotta, hogy Vanessa kérte meg. De van egy probléma. Azt állítja, hogy ön, Mr. Whitmore, később megfenyegette.
Ryan ökölbe szorította a kezét.
– Én csak azt akartam, hogy ne történjen komoly baj.
– Mégis tudta, hogy aznap baleset lesz? – kérdezte az enquêteur.
Ryan nem válaszolt.
És ez volt a válasz.
Paige hirtelen felállt.
– Tudta!
Ryan ránézett.
– Paige, nem érted…
– Én láttam, hogyan néztél Emilyre aznap! – kiáltotta. – Nem úgy néztél rá, mint aki aggódik. Úgy néztél rá, mint aki már előre tudta, mi fog történni.
Ryan arca megfeszült.
Ekkor kinyílt az ajtó.
Patricia állt ott.
Ryan anyja.
A kezében egy táska volt, amelyből egy dosszié sarka látszott ki.
– Ryan, menjünk haza.
Az enquêteur felé fordult.
– Asszonyom, ön is benne van a nyomozásban. Kérem, maradjon.
Patricia elsápadt.
Én pedig észrevettem valamit.
A táskáján ugyanaz a kis ezüstszínű kulcstartó lógott, amit az esküvő reggelén Vanessa kezében láttam.
– Patricia – mondtam halkan. – Mit tart a táskájában?
– Semmit.
Celeste felállt.
– Akkor nincs oka megtagadni az átvizsgálást.
Patricia hátralépett.
Aztán hirtelen a táskájába nyúlt.
Egy barna borítékot vett elő.
És az asztalra dobta.
– Ryan nem akarta, hogy megtudd – mondta.
Ryan felpattant.
– Anya!
Patricia becsukta a szemét.
– Elég.
A borítékból fényképek hullottak ki.
Az elsőn én voltam.
A másodikon Vanessa.
A harmadikon Ryan.
És a negyediken… az apám.
Megdermedtem.
– Miért van itt az apám?
Patricia rám nézett.
– Mert az egész nem veled kezdődött, Emily.
A szívem kihagyott egy ütemet.
– Hanem?
Patricia hangja remegett.
– Az apád évekkel ezelőtt üzleti partnere volt Ryan apjának. Egy nagy összeget veszítettek. A családod tönkretette őket.
– Ez nem igaz.
– Tudom – mondta. – Mert én voltam az, aki akkoriban meghamisította a könyvelést.
A szoba elnémult.
Ryan lassan az anyjára nézett.
– Anya… mit mondasz?
Patricia könnyek között folytatta:
– A Whitmore család nem azért akarta, hogy feleségül vedd Emilyt, mert szereted.
A tekintete rám szegeződött.
– Azért akarták, hogy hozzáférj a vagyonához.
A kezem ökölbe szorult.
– Milyen vagyonhoz?
Patricia elővett egy újabb dokumentumot.
– Az apád halála előtt létrehozott egy vagyonkezelői alapot. Emily örökölte volna, de csak akkor, ha férjhez megy egy olyan férfihoz, akit a családja megbízhatónak tart.
Celeste átnézte a papírt.
Az arca komollyá vált.
– Ez nem egyszerű örökség.
– Mi van benne? – kérdeztem.
Az ügyvédnő rám nézett.
– Több mint huszonötmillió dollár. És egy irányító részesedés három vállalatban.
Ryan lehunyta a szemét.
Most már értettem.
A hirtelen szerelmet.
A házasság sürgetését.
Patricia „orvosi költségeit”.
Vanessa jelenlétét.
És azt is, miért kellett az esküvőnek megtörténnie mindenáron.
Ryan nem engem akart.
A nevemet, a pénzemet és az örökségemet akarta.
Vanessa pedig?
Ő volt az a nő, akit mellettem tartott, hogy mindig legyen valaki, akihez menekülhetett, amikor én kérdéseket tettem fel.
– És a baleset? – kérdeztem.
Patricia elsírta magát.
– Vanessa azt mondta, csak meg akarja ijeszteni őt. Azt mondta, ha Ryan a karjában viszi el őt az első mentőautóval, te végre rájössz, hogy elveszítetted a kontrollt.
– De a sofőr fékezett.
– Igen.
– És a limuzin összetört.
Patricia nem válaszolt.
Az enquêteur ekkor közbevágott:
– Vanessa nem számított arra, hogy a limuzin oldalról nekicsapódik a korlátnak. Azt hitte, Emily legfeljebb kisebb sérülést szenved.
Felnéztem.
– Tehát az életemet kockáztatták egy szerepjáték kedvéért.
Senki sem válaszolt.
Ekkor Ryan felém lépett.
– Emily, kérlek.
Hátraléptem.
– Ne.
– Szerettelek.
Keserűen elmosolyodtam.
– Lehet, hogy valamikor igen. De azon a napon, amikor vérző menyasszonyként ott hagytál egy összetört limuzinban, megmutattad, mennyit ér az a szeretet.
Ryan szeme megtelt könnyel.
– Nem akartam, hogy meghalj.
– De azt elfogadtad, hogy meghalhattam.
Ez volt az a mondat, amely után már nem tudott rám nézni.
Az enquêteur bilincset vett elő.
Ryan felé fordult.
– Ryan Whitmore, letartóztatjuk gondatlan veszélyeztetésben, összeesküvésben és csalási kísérletben való részvétel miatt.
Ryan hátralépett.
– Nem! Én nem tettem semmit!
Az enquêteur megragadta a karját.
Patricia sírni kezdett.
Vanessa azonban nem volt ott.
És ez zavart.






