Ethan letérdelt mellém, és egy pillanatig sem kérdezte, hogy mi történt.
Csak azt láttam rajta, hogy már tudja.
Nem azt, hogy pontosan mi történt a lépcsőn, hanem azt, hogy valami nagyon nincs rendben.
– Nézz rám, Mia! – mondta határozottan. – Hallasz engem?
Bólintani próbáltam, de a fájdalomtól elsötétült előttem a világ.
– A baba… – préseltem ki magamból. – Ethan, kérlek… a babám…
– Meg fogjuk találni az orvost. Most azonnal.
Ekkor végre Caleb megmozdult.
– Én… én is vele megyek.
Ethan lassan felállt.
– Nem.
Caleb értetlenül nézett rá.
– Ő a feleségem.
– Akkor öt perccel ezelőtt miért álltál mozdulatlanul, miközben a feleséged terhesen lezuhant a lépcsőn?
Caleb arca elsápadt.
Vanessa közbevágott.
– Ez nevetséges. Én nem löktem meg. Egyszerűen elvesztette az egyensúlyát.
Ethan ránézett.
– Ezt majd eldönti a bíróság.
A mentősök ekkor értek oda. Óvatosan hordágyra fektettek, miközben a hasamat vizsgálták. Az egyikük halkan megkérdezte:
– Hány hetes?
– Harmincegy – válaszoltam.
– Rendben. Kórházba visszük. Azonnal.
Mielőtt becsukták volna a mentő ajtaját, megláttam Ethant.
Nem ült be mellém.
A bíróság előtt maradt.
És ekkor megértettem, miért.
A kezében ott volt a telefonja.
A képernyőt nézte.
– Ethan? – suttogtam.
Felemelte a fejét.
– Menj a kórházba. Én pedig megszerzem azt, ami kell ahhoz, hogy többé egyikük se tudjon hazudni.
A kórházban az orvosok órákon keresztül figyelték a babám szívverését.
Azt mondták, szerencsém volt.
A baba életben volt.
Én viszont komoly zúzódásokat és egy veszélyes méhlepény-leválást szenvedtem.
– A következő huszonnégy óra kritikus – mondta az orvos.
Egyedül feküdtem a szobában.
Caleb egyszer sem jött be.
Nem hívott.
Nem írt.
Csak Ethan ült mellettem.
Éjfél körül megszólalt a telefonja.
Felnézett a kijelzőre.
– Megtaláltam – mondta.
– Mit?
Leült az ágy mellé.
– A bíróság biztonsági kameráinak felvételeit.
A szívem összeszorult.
– Látszik?
Ethan bólintott.
– Több kamera is rögzítette.
Aztán hozzátette:
– De nem ez a legrosszabb.
– Mi lehet rosszabb annál, hogy lelökött?
Ethan néhány másodpercig hallgatott.
– Az, hogy Vanessa nem véletlenül volt ott.
Másnap reggel az ügyvédem, Rachel Morgan érkezett.
Ethan vele együtt jött.
Az asztalra tettek egy vastag mappát.
– Caleb hónapok óta titkol valamit – mondta Rachel.
– Mit?
Kinyitotta az első dokumentumot.
Egy bankszámla kivonata volt.
Az én nevem szerepelt rajta.
De a pénz nem az én számlámról származott.
– Mi ez?
– A házasságotok alatt létrehozott alap – mondta Rachel. – Több mint 800 000 dollár van benne.
Ránéztem Ethanre.
– Én erről semmit sem tudok.
– Pontosan.
A következő papír egy ingatlan tulajdoni lapja volt.
A ház, amelyben Calebből és belőlem lett „közös otthon”, valójában nem Caleb tulajdona volt.
Az én nevem alatt szerepelt.
Ethan előrehajolt.
– A házasságotok első évében a nagyapád örökségéből fizetted ki az előleget.
Bólintottam.
– Igen.
Rachel rám nézett.
– Caleb viszont azóta több olyan hitelt is felvett rá, amelyhez hamis meghatalmazást használt.
A kezem remegni kezdett.
– Hamisították az aláírásomat?
– Igen.
Ekkor Ethan elővette a telefonját.
– És most jön Vanessa.
Megnyitott egy hangfelvételt.
Egy férfi hangja hallatszott.
Calebé.
„Ha Mia eltűnik a képből, a válás után hozzáférhetek az alaphoz. A ház pedig végre az enyém lesz.”
Aztán Vanessa hangja:
„És ha nem akar elválni?”
Caleb válasza után hosszú csend következett.
– „Akkor majd segítesz neki dönteni.”
A szobában megfagyott a levegő.
Én pedig csak bámultam a telefont.
Nem az fájt a legjobban, hogy megcsalt.
Hanem az, hogy hónapokon keresztül nem a házasság megmentésén dolgozott.
Hanem azon, hogyan tüntessen el engem belőle.
Három nappal később újra a bíróságon voltunk.
Én tolószékben ültem.
A baba még mindig bennem volt.
Ethan mögöttem állt.
Caleb és Vanessa a másik oldalon ültek.
Most azonban nem voltak magabiztosak.
A bíró elé került a kamerafelvétel.
A képernyőn tisztán látszott, ahogy Vanessa mögém lép.
Látszott, ahogy körülnéz.
Látszott, ahogy a kezét a hátamhoz emeli.
És látszott, ahogy meglök.
A teremben néma csend lett.
Aztán következett egy másik felvétel.
Caleb ott állt néhány méterre.
Látta az egészet.
És nem tett semmit.
Rachel ezután elővette a bankszámlákat, az ingatlanpapírokat és a hamisított meghatalmazást.
A bíró arca egyre komorabb lett.
Vanessa ügyvédje próbált tiltakozni.
– Ezeknek a bizonyítékoknak a hitelessége…
Rachel megszakította.
– Hitelesítették őket.
Aztán letette az asztalra az utolsó dokumentumot.
– És van még valami.
A dokumentumot Caleb elé csúsztatta.
– Ez az ön üzenetváltása Vanessával a támadás előtti este.
Caleb nem nyúlt hozzá.
– Nem.
Rachel felolvasta az egyik sort:
„Holnap után végre szabadok leszünk.”
A teremben minden szem Calebre szegeződött.
Én pedig először láttam rajta azt az arcot, amelyet addig csak én ismertem.
A félelmet.
A tárgyalás után Caleb megpróbált odajönni hozzám.
– Mia, kérlek. Hallgass meg.
Ethan azonnal közénk lépett.
– Egy lépéssel közelebb jössz hozzá, és az ügyvédednek magyarázkodhatsz.
Caleb megtorpant.
– Szerettem őt.
Ethan hidegen válaszolt:
– A szeretet nem úgy néz ki, mint egy hamis aláírás.
Caleb rám nézett.
– Mia…






