“Kértél tőle a pénz egy részét?” Azt mondtam.

Nem válaszolt.

Elaine elővette a telefonját a táskájából. “Tara küldte nekem az üzeneteket köztetek. Megkértem, hogy mondja el az igazat, mielőtt idejöttem.”

Nick a képernyőre pillantott, majd elfordította a tekintetét. Elaine-nek nem kellett felolvasnia az üzeneteket. A csendje már megváltoztatta a beszélgetést.

Azt mondtam neki: “Azt mondtad neki, hogy beleegyeztem, hogy odaadom neki a ruhákat.”

“Azt hittem, meg fogod csinálni. Már felajánlottad neki korábban.”

“Miután Nora megszületett.”

“Tudom. Azt hittem, meggondoltad magad.”

“Nem te kérdeztél tőlem.”

Kifújta a levegőt. “Nem akartam újabb vitába keveredni emiatt.”

“Szóval elajándékoztad őket, amíg dolgoztam?”

“Azt hittem, könnyebb lesz.”

“Kinek?”

Elkezdett beszélni, majd abbahagyta. Elaine kinyitotta a borítékot, és a táskák mellé hagyta. Benne volt a pénz, amit Tara félretett az eladásokból. Nem adta el mindent, de a zöld ruha eltűnt. A boríték több mint félreértéssé tette az eladást, hogy ki használhat blúzt vagy leggingset.

Nick azt mondta: “Tara-nak segítségre volt szüksége. Próbáltam valamit tenni érte.”

“Segíthettél volna neki a saját dolgaiddal,” mondtam.

“Tudom.”

“Mondtad neki, hogy beleegyeztem, mert tudtad, hogy nem?”

Az asztalra nézett. “Mondtam, hogy rendben leszel.”

“Ezek nem ugyanazok.”

“Nem,” mondta. “Nem azok.”

Elaine felhívta Tarát, és feltette hangszóróra. Tara néhány csengés után válaszolt.

“Anya?”

“Itt vagyok Annával és Nickkel,” mondta Elaine. “El kell mondanod nekik, mi történt.”

Egy szünet következett. “Visszaadtam neki a ruháit.”

“Nem mindegyiket,” mondtam. “A zöld ruhát eladták.”

“Tudom. Sajnálom ezt.”

“Miért soroltad fel őket?”

“Nick azt mondta, hogy azt mondtad neki, hogy végeztél velük. Azt mondta, bármit eladhatok, ami nem illik hozzám.”

“Te kérdeztél engem?”

“Nem.”

“Nick mondta, hogy beleegyeztem?”

“Igen.”

Nick fölött szólt. “Azt mondtam, szerintem neki rendben lesz.”

Tara hangja megfeszült. “Azt mondtad, már mondta, hogy megkaphatom őket. Aztán azt mondtad, ha eladok valamit, akkor akarsz egy kis pénzt.”

Nick elfordult a telefontól. “Nem így mondtam.”

“Azt mondtad, kifizettél néhány ruhát,” válaszolta Tara. “Nem tetted.”

A szoba elcsendesedett. Tudtam, mennyit költöttem. A ruhákért darabonként fizettem a ruhákat a hónapok során. Nick látta, ahogy hazahozom őket. Nem fizetett értük, és nem kérdezte meg a kiadásuk előtt.

Elaine megkérdezte Tarát: “Adtál neki pénzt?”

“Meg akartam csinálni,” mondta. “Félretettem az eladási pénzt. Még nem küldtem el.”

Nick szája kinyílt, de Elaine szólalt meg először. “Azt mondtad neki, hogy Anna engedélyt adott, aztán pénzt kértél az eladásból. Melyik része segített volna Tarának?”

Nem válaszolt.

Tara azt mondta: “Közvetlenül Annának kellett volna írnom. Tudtam, hogy a baba után mondta, és nem akartam vitatkozni Nickkel emiatt. Sajnálom.”

Nem volt teljes magyarázat, de őszinte volt. Tudta, hogy határt szabtam. Nick más történetet mesélt neki, és ő elfogadta, mert így elérhetővé tették a ruhákat. Ezután eladta néhányukat.

Megnéztem a borítékban lévő pénzt. “Vissza akarom kapni a többi ruhámat. És akarom a pénzt mindenből, amit eladtak.”

“Elhozom,” mondta Tara. “Nem tudom visszaszerezni a zöld ruhát. A vevő nála van.”

“Értem,” mondtam, bár még mindig zaklatott voltam. “Hozd a többit.”

Nick a borítékért nyúlt. Rátettem a kezem.

“Nem te,” mondtam. “Ez az enyém.”

Visszahúzta a kezét. “Nem akartam elfogadni.”

“Tervezted.”

Elaine-re nézett, aztán rám. “Vissza akartam adni.”

“Még semmit sem adtál vissza.”

Nem vitatkozott. Tara később hozta a maradék ruhákat, és az eladásokból eltartott pénz is velük jött. A zsályazöld ruha nem tartozott közéjük. El kellett fogadnom, hogy nem fogom a fotókon hordani.

Nem akartam, hogy Nick ezt tekintse az egyetlen veszteségnek. Elárulta a holmimat, elutasított, amikor tiltakoztam, és azt mondta a nővérének, hogy beleegyeztem, amikor nem. Aztán azt várta, hogy a pénzből részesüljön az eladásukból.

Amikor Elaine elment, mondtam Nicknek, hogy szeretném, ha egy ideig vele maradna.

“Azt akarod, hogy menjek?” kérdezte.

“Igen.”

“Anna, hamarosan jön a baba.”

“Tudom. Nem kérlek, hogy tűnj el Nora életéből. Arra kérlek, ne élj itt, mintha semmi sem történt volna.”

Azt mondta, sajnálja. Úgy hittem, megbánta, hogy elkapták, és hogy megérti valamennyit, amit tett. Nem voltam kész arra, hogy ezeket ugyanúgy kezeljem.

“Meg kellett volna kérdeznem,” mondta. “Nem kellett volna elmondanom Tarának, hogy beleegyeztél.”

“És nem kellett volna pénzt kérned tőle.”

Megdörzsölte a homlokát. “Azt hittem, segítek neki. Nem arra gondoltam, mit jelent ez neked.”

“Ez az a rész, amin most nem tudok túllépni.”

Nem ragaszkodott hozzá, hogy megbocsásssak neki. Összepakolta a táskát, és aznap Elaine-hez ment. A babával kapcsolatban maradtunk, de nem jött vissza hozzám lakni. Megtartottam a ruhákat, amiket Tara visszaadott, és az eladásokból származó pénzt. A zöld ruha eltűnt.

Felajánlottam, hogy megosztom a kismamasági ruháimat Nora születése után. Soha nem ajánlottam fel őket korábban. Nick tudta, mi a különbség.