– Arthur – mondta –, én vagyok Elena.
Elena Varela.
Dominic lánya.
És mögötte egy férfi állt.
Marcus Whitmore.
A kezében egy mappa.
Rám nézett, majd elmosolyodott.
– Végre beszélhetünk, apósom.
Sarah mögöttem felsikoltott.
Marcus felemelte a mappát.
– Azt hiszed, én vagyok az ellenség.
Megrázta a fejét.
– Tévedsz.
Kinyitotta a mappát.
Az első oldalon egy tizenöt évvel ezelőtti fénykép volt.
Én álltam rajta Dominic Varela mellett.
De nem ez volt a legrosszabb.
A képen ott állt mellettünk egy harmadik férfi.
Sarah apja, vagyis én, még azelőtt, hogy ismertem volna Evelyn nevét.
Marcus rám nézett.
– Tudod, miért választottam Sarah-t?
Nem válaszoltam.
Elmosolyodott.
– Mert tudtam, ki az apja.
Sarah értetlenül nézett rám.
– Apa…?
Marcus folytatta:
– És mert tudtam, hogy egyszer szükségem lesz arra, amit tizenöt éve elrejtettél.
Aztán Elena megszólalt:
– Arthur, nem a notesz miatt jöttünk.
A tekintete megtört.
– Hanem azért, mert Dominic életben van.
A nappali teljesen elcsendesedett.
Sarah rám nézett.
Én pedig először éreztem úgy tizenöt év után, hogy a múlt nem azért jött vissza, hogy megbüntessen.
Hanem azért, mert valaki végre ki akarta nyitni azt az ajtót, amit én mindenáron zárva tartottam.
Marcus becsukta a mappát.
– Holnap reggel tízkor találkozunk a régi galvestoni raktárban.
– És ha nem megyek?
Marcus tekintete Sarah-ra siklott.
– Akkor nem én döntöm el, mi történik vele.
Éreztem, ahogy a mellkasomban megfeszül valami.
De ezúttal nem félelem volt.
Hanem elszántság.
– Rendben – mondtam.
– Elmegyek.
Marcus elmosolyodott.
– Tudtam, hogy az Enforcer még mindig benned van.
Az ajtó bezárult mögöttük.
Sarah lassan felállt.
– Apa…
Ránéztem.
– Ne félj.
– Mit fogsz csinálni?
A régi fekete kabátomra néztem, amely tizenöt éve érintetlenül lógott a garázs egyik szekrényében.
Aztán visszanéztem a lányomra.
– Amit tizenöt éve nem tettem meg.
– Mit?
– Nem menekülök tovább.
Másnap reggel a galvestoni raktárban három ember várt rám.
Az egyik Marcus volt.
A másik Elena.
A harmadik pedig egy idős férfi, aki lassan megfordult.
És amikor megláttam az arcát, tudtam:
Dominic Varela tényleg életben volt.
De még mielőtt megszólalhatott volna, Dominic rám nézett, és azt mondta:
– Arthur, van valami, amit soha nem mondtam el neked Evelynről.
A világom egyetlen mondattól újra darabokra hullott.






