Egy órával később a ház újra csendes volt.

Az óceán ugyanúgy csillogott a terasz mögött.

A pezsgőspoharam még mindig ott állt az asztalon.

Csak most már nem éreztem szükségét annak, hogy kiöntsem.

Felbontottam az üveget.

Egyedül töltöttem magamnak.

A telefonom néhány perc múlva rezegni kezdett.

Brandon üzenete volt.

„Anya, szeretném rendbe hozni.”

Sokáig néztem a kijelzőt.

Aztán ezt válaszoltam:

„Akkor kezdd azzal, hogy megtanulod: a szeretet nem tulajdonjog.”

Az üzenetet elküldtem.

Majd kikapcsoltam a telefonomat.

Másnap reggel Erin újra felhívott.

„Margaret, van még egy dolog.”

„Mi az?”

„Az ügyvéd, aki Brandon ingatlanügynökével dolgozott, megkeresett.”

„Miért?”

Erin hangja komoly lett.

„Azt állítja, hogy Brandon nem az eladási ár miatt érdeklődött.”

Megállt a kezemben a kávéscsésze.

„Hanem?”

„Azért, mert valaki már tett egy négymillió dolláros előzetes ajánlatot a házra.”

A tengerre néztem.

A ház, amelyet nyolc órával korábban még az első igazi otthonomnak hittem, hirtelen egy sokkal nagyobb történet középpontjává vált.

És valaki odakint már hónapok óta arra várt, hogy én eltűnjek az útból.

Csakhogy azt nem tudták:

nem én voltam az akadály.

Én voltam az egyetlen ember, aki tudta, mi van a ház alatt.

A történet tartalma szórakoztatási célokat szolgál.