– Mert hibáztam – mondtam végül. – Nagyon nagyot hibáztam.

Noah lehajtotta a fejét.

– Anya azt mondta, hogy egyszer majd megérted.

Evelyn szeme megtelt könnyel, de nem sírt.

Én pedig rájöttem, hogy az a férfi, aki öt évvel korábban büszkén kidobott egy terhes nőt az esőbe, már nem létezik.

Csak egy összetört ember állt a helyén.

Ekkor a telefonom csörgött.

A jogi osztályom vezetője volt.

– Julian, azonnal beszélnünk kell. Serena nem csak a magánéletedbe avatkozott bele.

– Mit tett még?

A férfi néhány másodpercig hallgatott.

– A céged egyik legnagyobb befektetője a Hartline Trust.

Megfordultam Evelyn felé.

– Mit jelent ez?

Evelyn arca teljesen megváltozott.

– Azt jelenti, hogy a cég, amelyről azt hitted, hogy egyedül építetted fel…

Szünetet tartott.

– …valójában soha nem volt teljesen a tiéd.

A kabinetfőnököm újabb dokumentumokat tett elém.

Az aláírások között ott volt Evelyn neve.

Az én nevem.

És egy harmadik név.

Serena Vale.

De volt még valami.

Egy szerződés, amelyet öt évvel korábban írtak alá.

A dátum pontosan megegyezett azzal a nappal, amikor én kidobtam Evelynt.

Felnéztem rá.

– Mit tettél?

Evelyn nem mosolygott.

– Nem én tettem, Julian.

– Akkor ki?

A tekintete Serena felé fordult.

– Ő.

Serena arcáról eltűnt minden szín.

Evelyn pedig végre kimondta azt a mondatot, amelytől az egész világom összeomlott:

– Serena nem azért akart megszerezni téged, mert szeretett.

– Hanem azért, mert szüksége volt rád ahhoz, hogy hozzáférjen valamihez, amit én öt évvel ezelőtt elrejtettem.

– Mihez? – kérdeztem.

Evelyn a zsebébe nyúlt.

Egy apró, régi USB-meghajtót vett elő.

– Az igazsághoz.

Aztán Noah vállára tette a kezét.

– És ahhoz az egyetlen dologhoz, amitől Serena mindig is rettegett.

– Hogy egy nap te és a fiad megtudjátok, ki volt az igazi áruló.

A sziget felett elcsendesedett a szél.

Én pedig tudtam, hogy az esküvőmnek vége.

De a történetünknek még korántsem.