“Soha nem vettem el egy dollárt sem attól a cégtől. Valaki más két éve fogad pénzt, és engem hibáztatnak, mert megtaláltam a feljegyzéseket.”

Evan az asztal alá nyúlt, és megfogta a kezem.

“Most nem tudok minden részletet elmagyarázni,” folytattam. “De ami a Fox Freightnél történt, nyilvánosságra fog kerülni. Amikor megtörténik, remélem, még mindig emlékezhetünk arra, hogy család vagyunk.”

Janet Dennis felé nézett.

Megköszörülte a torkát.

“Janet, hadd fejezze be a lány a pitét.”

Pontosan az a fajta csendes beavatkozás volt, amiről Dennis ismert volt. Janet nem vitatkozott újra, bár láttam, hogy nem volt teljesen meggyőződve.

Hazafelé útközben Evan mindkét kezét szilárdan a kormányon tartotta.

“Beszélni fogok vele.”

“Még nem,” mondtam. “Hadd gondolkodjon azon, amit mondott.”

“Előbb téged kellett volna megkérdeznie.”

“Igen,” válaszoltam. “Kellett volna.”

Rám pillantott.

“Te sokkal nyugodtabb vagy ezzel kapcsolatban, mint én.”

“Elegem van abból, hogy magyarázkodjak azoknak, akik már eldöntötték, mit hisznek.”

Megrezegett a telefonom.

Újabb üzenet az ismeretlen számtól.

Holnap kettőkor. Dundas Street-i étterem az Eaton Centre mögött. Hozd magaddal az eredeti elszámolási könyvkönyv nyomtatványait.

Még mindig megvoltak azok a jelentések.

A pincénkben tárolták őket, papírmásolatok voltak azokból az évekből, hogy a cég feljegyzései teljesen digitálissá váltak volna.

Chad egyszer ereklyéknek nevezte őket.

Azért tartottam meg őket, mert részei voltak az eredeti letelepülési folyamatnak, és megértettem, milyen hasznos lehet egy történelmi feljegyzés, ha két rendszer nem ért egyet.

Válaszoltam egyetlen szóval.

Rendben.

Másnap délután beléptem egy keskeny étterembe a Dundas Street közelében. Az ablakokat a bent lévő meleg páros elárasztotta, és a kávé és pirított kenyér illata töltötte be a szobát.

Egy férfi ült egyedül a hátsó fülkében, Maple Leafs sapkát viselve, amely mélyen a homlokára húzódott.

Lassan közeledtem.

“Te vagy az, aki írt nekem?”

Felnézett.

Seth Weaver volt az.

Néhány másodpercig egyikünk sem szólt.

Seth évekig dolgozott velem együtt. Segítettem neki ellenőrzéseken, bonyolult jelentési időszakokon és nehéz személyes körülményeken.

Ő is ült az igazgatótanácsban, miközben Chad nyilvánosan csökkentette a fizetésemet.

Még rosszabb, hogy Seth feldolgozta a gyanús számlákat tartalmazó fizetési csomagokat.

“Kérlek, ne haragudj,” mondta. “Tudom, hogy néz ki ez.”

Vele szemben ültem.

“Akkor magyarázd el.”

Mindkét kezével a kávésbögréjét ölelte.

“Chad azt mondta, a Wright Logistics kezeli a túlcsordulási kapacitást. Azt mondta, néhány megállapodás különleges kezelést igényel adózási és jelentési okokból.”

“És ezt elfogadtad?”

“Eleinte. Mire megértettem, hogy a kifizetések nem kapcsolódnak valódi szállítmányokhoz, a nevem már szerepelt az engedélyezési láncon.”

Lenézett.

“Mondani kellett volna valamit. Tudom.”

Hagytam, hogy folytassa.

“Amikor Chad megvágta a fizetésed, ott ültem és nem csináltam semmit. Attól féltem, hogy ha szembeszállok vele, mindent rám fog.”

“Te írtad alá azokat a csomagokat, Seth.”

“Igen.”

“És tudtad, hogy a hitelességeimet használják.”

Bólintott.

“Féltem, mi történne, ha kihívnám őt. Ez nem mentség.”

Nem számítottam vallomást Sethtől. Biztosan nem számítottam rá, hogy fél Chadtől.

“Miért keres velem most?” kérdeztem.

“Mert készül mindkettőnket hibáztatni. Tegnap este mondta nekem.”

Seth a kabátjába nyúlt, és elővett egy vastag borítékot.

Átcsúsztatta az asztalon.

Bennük szerződésmásolatok, fizetési nyilvántartások és banki átutalási adatok voltak. Seth azt is rögzítette, hogy Chad arról beszél, mit mondjon, ha valaki kérdezni kezd.

A borítékot anélkül tartottam, hogy kinyitottam volna.

Seth figyelte a kezeimet.

“Mit kérsz tőlem?”

Alaposan átgondoltam a kérdést.

“Holnap reggel tedd be az anyag másolatát Bruce Hughes postaládájába. Ne szembesítsd Chadet. Viselkedj normálisan, amíg nem tudjuk, mit tervez a cég.”

“Bruce auditot fog kérni,” mondta Seth.

“Ez az, aminek meg kell történnie.”

“Lehet, hogy a rendőrséget is bevonja.”

“Ha a feljegyzések azt mutatják, amit gondolunk, akkor neki kellene lennie.”

Seth bólintott, egyszerre tűnt rémültnek és megkönnyebbülten.

Elhagytam a dinert, és elmentem Monica irodájába a King Streeten.

Átvizsgálta a Seth által benyújtott dokumentumokat, és meghallgatta a felvételt. Újra lejátszotta a részleteket, miközben összehasonlította a dátumokat az általam megőrzött információkkal.

Egy ideig szinte semmit sem szólt.

Aztán hátradőlt.

“Ez fontos bizonyíték.”

Vártam.

“De rendesen kell kezelnünk. A cégnek meg kell őriznie a nyilvántartásait, és minden csalással kapcsolatos vád független felülvizsgálatra szorul.”

Elmagyarázta, hogy már beszélt egy megbízható nyomozóval a Torontói Rendőrség Pénzügyi Bűncselekmények Osztályában arról, hogyan kellene az ilyen jellegű aggályokat továbbítani.

Az információt alaposan meg kellett vizsgálni. Nem akartam egy helytelen rövidítést, hogy Chad újabb érvet adjon ellenem.

Monica újra átnézte a dokumentumokat.

“Ha Bruce megkapja ezt, oka lesz utánanézni. Fel kell készülnünk erre.”

Aznap este, közel éjfél körül, a laptopom új aktivitásról jelezett a régi archívumi környezetben.

Valaki megpróbált erőszakkal hozzáférni egy védett szerverhez.

A rendszer elutasította a próbálkozásokat, és aktiválta a blokkolási vezérlőt, amit évekkel korábban építettem. Ez a védelmi intézkedés azért volt kialakítva, hogy megakadályozza az engedély nélküli változtatásokat, amikor az archívum gyanús tevékenységet észlel.

A következmények sokkal szélesebb körűek voltak, mint ahogy azt a hozzáférést próbáló személy látszólag várta.

A régi rendszer és több kapcsolódó működési szolgáltatás megszűnt a normál feldolgozás. A szállítmányi nyilvántartások, a diszpécserinformációk, a követés és számlázási műveletek is érintettek.