A kis Medal of Honor jelvényt visszatette a dobozba.
— Igen, uram.
A tábornok ismét tisztelgett.
— Akkor ideje hazatérni.
Althia elindult a kijárat felé.
Mielőtt kilépett volna, megállt.
Visszanézett Julianre.
A testvére még mindig a dobogó mellett állt.
— Julian.
— Igen?
— Gratulálok a kapitányi rangodhoz.
A férfi szeme megtelt könnyel.
— Köszönöm.
Althia bólintott.
— Most pedig próbálj olyan vezetővé válni, amilyennek ma este tettetted magad.
Azzal kilépett.
Az ajtók becsukódtak mögötte.
A teremben senki sem beszélt.
Julian lassan az asztalon maradt kabátjára nézett.
Arra, amelyet néhány órával korábban gondolkodás nélkül Althia kezébe dobott.
Most senki sem merte megérinteni.
Mert mindenki tudta:
a nő, akit egykor a családjuk legjelentéktelenebb tagjának tartottak, nem a kabátját vitte el a ruhatárba.
Hanem nyolc évnyi megaláztatást tett le az asztalra.
És amikor végre felállt, az egész teremnek fel kellett állnia vele együtt.
A történet tartalma szórakoztatási célokat szolgál.






