A kis Medal of Honor jelvényt visszatette a dobozba.

— Igen, uram.

A tábornok ismét tisztelgett.

— Akkor ideje hazatérni.

Althia elindult a kijárat felé.

Mielőtt kilépett volna, megállt.

Visszanézett Julianre.

A testvére még mindig a dobogó mellett állt.

— Julian.

— Igen?

— Gratulálok a kapitányi rangodhoz.

A férfi szeme megtelt könnyel.

— Köszönöm.

Althia bólintott.

— Most pedig próbálj olyan vezetővé válni, amilyennek ma este tettetted magad.

Azzal kilépett.

Az ajtók becsukódtak mögötte.

A teremben senki sem beszélt.

Julian lassan az asztalon maradt kabátjára nézett.

Arra, amelyet néhány órával korábban gondolkodás nélkül Althia kezébe dobott.

Most senki sem merte megérinteni.

Mert mindenki tudta:

a nő, akit egykor a családjuk legjelentéktelenebb tagjának tartottak, nem a kabátját vitte el a ruhatárba.

Hanem nyolc évnyi megaláztatást tett le az asztalra.

És amikor végre felállt, az egész teremnek fel kellett állnia vele együtt.

A történet tartalma szórakoztatási célokat szolgál.