— Miről?

— A házról.

Elmosolyodtam.

— Persze.

— Nem akarok harcolni. Szerintem mindkettőnknek jobb lenne, ha békében válnánk el.

— Egyetértek.

Meglepődött.

— Tényleg?

— Igen.

— Akkor holnap aláírhatjuk a papírokat.

— Holnap nem érek rá.

— Mikor?

— Amikor készen állok.

A hangja megváltozott.

— Claire, ne csináld ezt.

— Mit?

— Ne próbálj bosszút állni.

Elmosolyodtam.

— Nem állok bosszút, Eric.

Aztán hozzátettem:

— Csak végre megtanultam megvédeni magam.

Letettem.

Másnap reggel Megan küldött egy üzenetet.

„Beszélnünk kell. Kérlek, adj egy esélyt.”

Nem válaszoltam.

Ehelyett elküldtem neki egyetlen fájlt.

A hangfelvételét.

Azt a részt, amikor azt mondta:

„És én?”

Eric válaszát pedig közvetlenül utána:

„Te és én ezt mostantól rendesen csináljuk.”

Megan azonnal visszahívott.

Nem vettem fel.

Újabb üzenet érkezett.

„Claire, kérlek. Nem tudod az egész történetet.”

Erre már válaszoltam.

„Igazad van. De hamarosan megtudom.”

És akkor még nem tudtam, hogy valóban van egy másik történet.

Egy olyan titok, amelyről sem Eric, sem Megan nem beszélt.

Mert másnap egy ismeretlen számról üzenetet kaptam.

„Claire Dawson? Találkoznunk kell. Tudom, mit csinált Eric öt évvel ezelőtt. És tudom, miért nem lettél terhes akkor.”

A telefonomat nézve megfagyott bennem a vér.

Öt évvel ezelőtt?

Amikor minden elkezdődött?

Amikor Eric először mondta, hogy szeretne gyereket?

Amikor én még teljes szívemből bíztam benne?

Az üzenet végén egy név szerepelt.

Dr. Michael Harris.

És alatta egy mondat:

„Eric nemcsak a vazektómiáról hazudott. A meddőségi kezeléseidet is manipulálta.”

Ekkor értettem meg.

A konyhában hallott beszélgetés nem a történet vége volt.

Hanem az első repedés egy olyan hazugságfalon, amelyet Eric öt éven keresztül épített körém.