A nő a folyosó közepén megállt.
Navykék kosztümöt viselt, kezében pedig egy vastag, bélyegzővel ellátott iratot tartott.
Marion Whitaker volt az.
Az ügyvédem.
Cade arca egyetlen pillanat alatt megváltozott.
– Marion? – kérdezte hitetlenkedve.
Savannah ösztönösen a nyakláncához kapott.
Marion nem válaszolt neki. Egyenesen az oltárhoz sétált, majd megállt Cade előtt.
– Cade Beaumont – mondta nyugodt hangon –, Savannah Price, Patricia Beaumont. Ez a dokumentum a Charleston megyei bíróság sürgősségi végzése.
A templomban olyan csend lett, hogy hallani lehetett a gyertyák halk sercegését.
Cade előrelépett.
– Ez valami vicc?
– Nem. És ha most megpróbálja folytatni az esküvőt, annak jogi következményei lesznek.
Savannah arca elsápadt.
– Miért? – kérdezte remegő hangon.
Marion végre ránézett.
– Mert a nyakában lévő gyöngysor a bírósági iratok szerint az ügyfelem, Eleanor Beaumont személyes tulajdona. A tárgyat eltulajdonították, és jelenleg bizonyítékként lefoglalt vagyonnak minősül.
Savannah hátralépett.
– Nem loptam el!
– Ezt nem is állítottam – felelte Marion. – Azt mondtam, hogy viseli.
A templomban valaki halkan felszisszent.
Patricia azonnal felállt.
– Ez abszurd! Ezeket a gyöngyöket Cade adta Savannah-nak.
Marion ránézett.
– Akkor remek. Ezt a bíróságon is elmondhatja.
Patricia elhallgatott.
Cade rám nézett.
Most először láttam rajta valódi félelmet.
Nem a válás miatt.
Nem a pénz miatt.
Hanem azért, mert rájött, hogy nem egy sértett exfeleséggel áll szemben.
Hanem egy olyan nővel, aki hónapok óta összegyűjtötte a bizonyítékokat.
Marion felemelte az iratot.
– A végzés értelmében a gyöngysort azonnal át kell adni a bíróság által kijelölt tisztviselőnek.
Savannah szinte védelmezően megérintette a nyakát.
– De ez az én esküvőm!
– Nem – mondtam először hangosan. – Ez az én anyám gyöngysora.
Mindenki felém fordult.
Felálltam.
A fekete ruhám egyszerű volt a menyasszony csillogó fehér csipkéjéhez képest. De azon a pillanaton egyikünk sem tűnt győztesebbnek a másiknál.
– Anyám halála előtt a kezembe adta ezt a gyöngysort – folytattam. – Cade később ellopta a széfből, miközben én kórházban voltam. Savannah pedig ma büszkén viselte.
Cade összeszorította az állkapcsát.
– Eleanor, elég.
– Nem – mondtam. – Neked volt elég időd hazudni.
Marion elővett egy újabb mappát.
– És van még valami.
Cade tekintete azonnal az iratokra szegeződött.
– Az ügyfelem nemcsak a gyöngysor visszaszolgáltatását kéri. A válási perhez kapcsolódó pénzügyi vizsgálat során több, korábban eltitkolt tranzakciót is találtunk.
Patricia felháborodva felnevetett.
– Milyen tranzakciókról beszél?
Marion kinyitotta a mappát.
– Beaumont Holdings számlájáról több mint négyszázezer dollárt utaltak Savannah Price személyes költségeire.
Savannah hátralépett.
– Nem tudtam, honnan jött a pénz.
– Érdekes – felelte Marion. – Mert a számlákon szereplő kedvezményezett neve mellett az ön aláírása szerepel.
Cade azonnal közbevágott.
– Ez félreértés.
– Akkor ezt is tisztázhatja a bíró előtt.
Marion becsukta a mappát.
– És még nem beszéltünk a terhessége alatti kórházi költségekről, az ügyfelem fiának eltartásáról vagy arról a bankszámláról, amelyet Cade Beaumont az ügyfelem tudta nélkül nyitott.
Cade arca megfeszült.
Én pedig tudtam, hogy elérkezett az a pillanat, amelyre hónapok óta vártam.
Nem bosszút akartam.
Igazságot akartam.
A kettő között óriási különbség van.
A papok, vendégek és üzletemberek között halk suttogás indult.
A Beaumont család számára ez az esküvő a társadalmi győzelemről szólt.
Most pedig mindenki előtt egy pénzügyi botrány közepén álltak.
Savannah könnyei végre megjelentek.
– Cade… azt mondtad, hogy minden rendben van.
Cade nem válaszolt.
– Azt mondtad, Eleanor csak bosszút akar állni rajtunk.
Most rám nézett.
– Mit tettél?
Elmosolyodtam.
– Semmit.
Egy pillanatra megálltam.
– Te tetted ezt saját magaddal.
Ekkor Marion telefonja megcsörrent.
Felvette.
Hallgatott néhány másodpercig.
Aztán rám nézett.
– Eleanor, a bíró aláírta a második végzést is.
– Miről szól?
Marion tekintete Cade-re siklott.
– A Beaumont Holdings ideiglenes vagyonbefagyasztásáról.
Cade elsápadt.
Patricia odalépett hozzá.
– Mit jelent ez?
Marion halkan válaszolt:
– Azt jelenti, hogy Cade Beaumont nem férhet hozzá a vállalat bizonyos számláihoz, amíg a vizsgálat le nem zárul.
A templomban néma csend lett.
Cade rám nézett.
– Ezt nem teheted velem.
– Nem én tettem.
Megérintettem a fekete táskám szélét.
– A bizonyítékok tették.
És ekkor egy újabb hang szólalt meg a templom hátsó részéből.
– Eleanor!
Megfordultam.
Egy férfi állt az ajtóban.
A kezében egy barna borítékot tartott.
Ő volt a Beaumont család egykori könyvelője, Daniel Harris.
Cade megdermedt.
– Te mit keresel itt?
Daniel rám nézett.
– Még egy dolgot elfelejtettél elmondani neki, Cade.
Aztán felém nyújtotta a borítékot.
– Ezt az édesanyja halála előtt egy héttel küldte el nekem.
Kivettem a borítékot.
A nevem szerepelt rajta.
De amikor megláttam az aláírást, megállt bennem a levegő.
Anyámé volt.
És az első mondat ez volt:
„Eleanor, ha ezt olvasod, akkor Cade már megtette azt, amitől a legjobban féltem.”
A templomban mindenki elhallgatott.
Cade arca pedig teljesen elvesztette a színét.






