Az öreg apacs egyetlen lassú lépést tett Corvin felé.

A férfi ösztönösen megfeszült.

A puskája még mindig a ház verandájának falán lógott, mindössze néhány lépésnyire tőle. Egyetlen mozdulattal elérhette volna.

De nem nyúlt érte.

Az apacs megállt előtte.

Arcán mély barázdák húzódtak, hajában ezüstszálak csillantak a felkelő nap fényében. Nem úgy nézett Corvinra, mint ellenségre.

Hanem úgy, mint egy emberre, akinek valamit vissza kell adnia.

– Tegnap vizet adtál neki – mondta végül.

Corvin összevonta a szemöldökét.

– Nem tettem mást.

Az öreg harcos tekintete megkeményedett.

– Pontosan ezért vagy még életben.

A mondat után ismét csend lett.

A háromszáz lovas mozdulatlanul figyelt.

Corvin lenyelte a torkában összegyűlt szárazságot.

– Ki volt az a nő?

Az öreg néhány másodpercig nem válaszolt.

– A neve Naya.

Corvinban valami megmozdult.

– A feleséged?

Az öreg megrázta a fejét.

– A lányom.

Corvin tekintete a távoli északi dombokra siklott.

– Meg fog halni?

Az öreg harcos arcán először jelent meg fájdalom.

– Ha tegnap nem adsz neki vizet, ma már halott lenne.

Corvin lesütötte a szemét.

– Akkor csak szerencsém volt.

– Nem.

Az öreg közelebb lépett.

– Nekünk volt szerencsénk.

Majd egyetlen mozdulattal letérdelt a földre.

Corvin megdöbbent.

A háromszáz lovas egyszerre szállt le a lováról.

Egyikük sem szólt.

Mindannyian letérdeltek.

Corvin körül egyetlen pillanat alatt háromszáz ember hajtotta meg a fejét.

A férfi szíve hevesen kezdett verni.

– Mit csinálnak?

Az öreg felnézett rá.

– A mi népünknél az életmentő víz nem ajándék.

– Hanem mi?

– Adósság.


Naya eközben már a hegyek között járt.

Minden lépésnél vér szivárgott a homlokán lévő sebből. A lábai remegtek, de nem állt meg.

Tudta, hogy apja emberei már keresik.

Tudta, hogy ha visszatér hozzájuk, kérdéseket fognak feltenni.

És azt is tudta, hogy nem mondhatja el az igazat.

Legalábbis még nem.

Három nappal korábban Naya egy titkos találkozóról indult vissza a törzséhez, amikor egy fehér férfiakból álló fegyveres csoport támadta meg.

Nem egyszerű rablók voltak.

A vezetőjük egy férfi volt, akit Naya már régebbről ismert.

Silas Vane.

A környék egyik leggazdagabb földbirtokosa.

És a legveszélyesebb ember.

Vane évekkel korábban megpróbálta megszerezni az apacsok földjeit. Amikor a törzs visszautasította, háborút kezdett, de soha nem nyíltan.

Felégetett raktárak.

Eltűnt állatok.

Megölt őrök.

Eltűnt emberek.

Minden nyom végül az apacsokra mutatott.

Vane célja egyszerű volt.

Háborút akart.

Mert ha a kormány elhitte, hogy az apacsok támadnak a telepesekre, akkor a földjeiket törvényesen is el lehetett volna venni.

Naya azonban bizonyítékot szerzett.

Egy könyvet.

Egy fekete bőrbe kötött könyvet, amelyben Vane embereinek nevei, fizetései és a támadások időpontjai szerepeltek.

És a könyvben egy még veszélyesebb név is szerepelt.

Egy kormányzati tisztviselőé.

Naya menekülés közben azonban elvesztette a könyvet.

Nem a sivatagban.

Hanem Corvin kútjánál.


Corvin még mindig az öreg harcost figyelte.

– Miért jöttetek háromszázan?

Az öreg felállt.

– Mert tudjuk, hogy Naya nem egyszerűen segítséget kapott tőled.

Corvin megdermedt.

– Mit akarsz ezzel mondani?

Az öreg a kút felé mutatott.

– A víztál alatt.

Corvin lassan odafordult.

A tál még mindig ott volt.

– Mit keressek?

– Emeld fel.

Corvin odalépett.

Felemelte a faedényt.

Alatta, a porban egy kis fekete bőrdarab hevert.

Corvin felvette.

Az öreg szeme azonnal megváltozott.

– A könyv.

Corvin a bőrdarabot nézte.

– Milyen könyv?

– Naya bizonyítéka.

A férfi arca elsápadt.

– Nem láttam semmilyen könyvet.

– Mégis nálad van.

– Hol?

Az öreg a kút mellett fekvő egyik régi faoszlopra mutatott.

Corvin odalépett.

Az oszlop oldalán friss karcolásokat látott.

Valaki ott járt.

És valaki elrejtett valamit.

Corvin belenyúlt a repedésbe.

Ujjai valami kemény tárgyat értek.

Egy fekete bőrbe kötött könyvet húzott elő.

Abban a pillanatban háromszáz puska emelkedett egyszerre.

Nem Corvin felé.

Hanem a dombok felé.

Mert a távolban lovasok jelentek meg.

És ezúttal nem apacsok voltak.


Silas Vane húsz emberrel érkezett.

Mosolyogva.

Túl nyugodtan.

Megállt a ranch előtt, és hangosan megszólalt:

– Corvin! Add át, ami nem a tiéd!

Corvin szorosan markolta a könyvet.

– Nem tudom, miről beszélsz.

Vane elmosolyodott.

– Tudod te.

Aztán az apacsokra nézett.

– Háromszázan egyetlen ember miatt? Ez nevetséges.

Az öreg harcos előrelépett.

– Menj el, Silas.

Vane nevetett.

– Vagy mi lesz?

Senki sem válaszolt.

Vane lassan elővette a pisztolyát.

Corvin ekkor megértette.

A háromszáz lovas nem azért jött, hogy megvédje őt.

Azért jöttek, hogy megakadályozzák a háborút.

Ha Vane lövést ad le, mindenki tudni fogja, ki kezdte.

Corvin a könyvre nézett.

Majd a távoli dombokra.

És végül kimondta:

– Van egy jobb ötletem.

Minden tekintet rá szegeződött.

– Nem fogunk harcolni.

Vane elvigyorodott.

– Akkor mit csinálsz?

Corvin felemelte a fekete könyvet.

– Megmutatom mindenkinek, mit tettél.

Vane mosolya eltűnt.


Néhány órával később a közeli város főterén több száz ember gyűlt össze.

A kormány emberei.

Telepesek.

Kereskedők.

Katonaőrök.

És az apacsok.

Corvin a tér közepén állt.

Mellette Naya.

A nő még gyenge volt, de egyenes háttal állt.

Vane-t két katona fogta közre.