Rebecca másnap reggel már nem úgy viselkedett, mint egy meny, aki elveszíthet egy lehetőséget.
Úgy viselkedett, mint egy nő, akitől éppen el akarják venni azt, amit már a magáénak tekintett.
Délelőtt kilenckor felhívott.
– Margaret, hallottam, hogy a házat újra meghirdették.
– Igen.
– De… azt mondták, hogy már volt rá vevő.
– Úgy tűnik, az üzlet meghiúsult.
Néhány másodpercig csend volt.
Aztán Rebecca hangja megváltozott.
– Nem értem. Miért nem szóltál nekünk?
– Mert nem tudtam, hogy szólnom kellene.
– Kevin azt mondta, te segítesz nekünk.
– Azt mondtam, hogy gondolkodom rajta.
Rebecca felsóhajtott.
– Margaret, ez nem fair. Mi már mindent elterveztünk.
– Tudom.
– A szüleim is számítanak rád.
– Ez érdekes – feleltem nyugodtan. – Én pedig azt hittem, a férjed és te számítotok rám.
Megint csend.
Aztán Rebecca halkan ezt mondta:
– Rendben. Ha így akarod, akkor kénytelen leszek megvédeni a családomat.
Nem tudtam, mit ért ez alatt.
Hamarosan megtudtam.
Aznap este Kevin érkezett hozzám.
Nem egyedül.
Vele jött Rebecca, az ügyvédjük, és Rebecca apja, Thomas.
A nappalimban ültek, mintha tárgyalásra érkeztek volna.
Kevin elővette a telefonját.
– Anya, beszélnünk kell.
– Hallgatlak.
Rebecca előrehajolt.
– Tudjuk, hogy Henry pénzéből vásároltad meg a házat.
A szívem egy pillanatra megállt.
Nem azért, mert féltem.
Hanem mert rájöttem, hogy Rebecca kutakodott utánam.
– És?
– És Kevin fia vagy – mondta Rebecca. – Az a pénz nem csak a tiéd.
Elmosolyodtam.
– Henry után maradt. A biztosítási szerződésben én voltam a kedvezményezett.
Az ügyvéd megszólalt.
– Mrs. Stevens, talán érdemes lenne békésen rendezni ezt.
– Mégis mit kellene rendeznünk?
Kevin idegesen megmozdult.
– Anya, ne csináld ezt.
– Mit?
– Úgy teszel, mintha nem tudnád, hogy szükségünk van a házra.
– Szükségetek van rá?
– Igen.
– Akkor vegyétek meg.
Rebecca felpattant.
– Nem teheted ezt velünk!
Most először nem próbáltam megnyugtatni.
Nem kértem bocsánatot.
Nem magyarázkodtam.
Csak hátradőltem.
– Rebecca, egy dolgot tisztázzunk. Az a ház az én nevemen van. Én fizettem érte. Én újítottam fel. Én döntök róla.
Rebecca arca elvörösödött.
– De te azt mondtad, hogy segítesz!
– Azt mondtam, hogy gondolkodom rajta.
– Tehát mindez csak játék volt?
– Nem. Ez egy teszt volt.
Kevin elsápadt.
– Milyen teszt?
– Azt akartam látni, hogy engem akartok-e a családotok részeként, vagy csak a pénzemet.
Senki nem válaszolt.
Másnap reggel azonban valami sokkal rosszabb történt.
A házhoz egy közjegyző érkezett.
Vele együtt egy ingatlanjogász és a trust kezelője.
Az asztalra három dokumentum került.
– Mrs. Stevens – mondta a jogász –, szeretné, hogy most átadjuk a teljes iratanyagot?
– Igen.
Kevin rám nézett.
– Milyen iratanyagot?
A jogász kinyitotta az első mappát.
– A házat Margaret Stevens nem személyesen vásárolta meg. A tulajdonosi jogokat a Stevens Family Trust gyakorolja.
Rebecca arca megmerevedett.
– Mit jelent ez?
– Azt, hogy Mrs. Stevens az egyedüli kedvezményezett és a trust kezelője.
A második dokumentum következett.
– A trust alapításakor Mrs. Stevens egyértelműen kizárta az ingatlan örökléséből azokat a személyeket, akik megpróbálnák a tulajdont kényszerrel, manipulációval vagy megtévesztéssel megszerezni.
Kevin felállt.
– Anya…
– Ülj le, Kevin.
Leült.
A harmadik dokumentumot Rebecca elé csúsztatták.
– Ez pedig az ön által aláírt előzetes megállapodás másolata.
Rebecca ráncolta a homlokát.
– Milyen megállapodás?
– A házra vonatkozó vételi szándéknyilatkozat. A dokumentumban ön saját kezűleg írta alá, hogy az ingatlant „a család közös otthonaként” kívánja használni.
Rebecca elsápadt.
– Ezt az ingatlanügynök küldte.
– Igen.
– De én csak azért írtam alá, hogy biztosítsuk a házat.
A jogász nyugodtan válaszolt:
– Pontosan.
Én pedig elővettem a telefonomat.
– Rebecca, van még valami.
Megnyomtam a lejátszás gombot.
A szobát Rebecca saját hangja töltötte be.
„Margaret úgysem érti, mennyi pénze van. Ha megszerezzük a házat, később úgyis minden a miénk lesz.”
Kevin lehunyta a szemét.
Rebecca megmerevedett.
– Ez… ez nem bizonyít semmit.
– Van még.
Újabb felvétel.
Ezúttal Kevin hangja.
„Csak azt kell elérnünk, hogy anya azt higgye, mi gondoskodunk róla. Ha egyszer beköltözik, onnantól már nem lesz könnyű neki visszavenni a házat.”
A csend szinte fizikailag nehezedett a szobára.
A saját fiamra néztem.
– Kevin, te ezt mondtad?
Nem nézett rám.
– Anya…
– Válaszolj.
– Igen.
A hangja megtört.
– De nem úgy gondoltam.
– Akkor hogyan?
Nem tudott válaszolni.
Rebecca ekkor elvesztette a türelmét.
– Ez nevetséges! Te hónapok óta titokban figyeltél minket!
– Nem figyeltelek titeket.
– Akkor honnan vannak ezek a felvételek?
– A házban dolgozó biztonsági rendszerből.
Rebecca hátrált egy lépést.
– Már azelőtt is figyeltél?
– Nem. A házat azután szereltettem fel, hogy megvettem. A bejárati kamerák pedig rögzítették, amit az ingatlanban és az udvaron mondtatok.
Kevin a kezébe temette az arcát.
Én pedig ekkor mondtam ki azt, amit hónapok óta magamban tartottam.
– Henry halála után nem egy férjet veszítettem el.
– Egy egész életemet veszítettem el.






