A következő sor néhány másodperccel később jelent meg.
„Téged vesztettelek el.”
Néztem a képernyőt.
Aztán letettem a telefont.
Mert az igazság az volt, hogy Ethan nem azon a napon veszített el engem, amikor a szüleit be akarta költöztetni.
Nem akkor, amikor ellopta a pénzemet.
És nem is akkor, amikor megpróbálta elhitetni velem, hogy a házasság feljogosítja őt mindenemre.
Hanem azon a napon, amikor először hitte azt, hogy az, amit én évek alatt felépítettem, automatikusan az övé lehet csak azért, mert feleségül vett.
Aznap este kinyitottam az üvegajtót, és kiléptem a teraszra.
A város fényei alatt egyetlen gondolat járt a fejemben:
Nem egy házat mentettem meg.
Hanem visszavettem a saját életemet.






