Mert ezúttal nem azért festettem ki a falakat, hogy valaki más családja szebb házban éljen.
Hanem azért, mert végre volt egy hely, ahol senki nem mondhatta:
„A ház az enyém. Ha nem tetszik, elmehetsz.”
Most már én döntöttem.
És amikor másnap reggel kinyitottam az ablakot, a hideg minhói levegő beáramlott a szobába.
A kertben elültettem egy kis bazsalikomot.
Ugyanazt a növényt, amelyet egyszer Nogueiróban hagytam.
Ezúttal azonban nem hagytam ott.
Mert végre megértettem:
nem az volt a hiba, hogy túl sokat adtam.
Az volt a hiba, hogy olyan helyre adtam, ahol természetesnek vették.
És amikor végre megtanultam nemet mondani, nem egy családot veszítettem el.
Hanem visszakaptam saját magamat.






