Aztán hozzátette:
– De anya… van még valami.
Vártam.
– Chloe nem csak a duplexet akarta.
– Mit akart még?
Austin becsukta a szemét.
– Tudta, hogy van egy életbiztosításod.
Megszorult a mellkasom.
– Honnan tudta?
– Én mondtam el neki.
Csend.
– És mekkora?
Austin nem felelt.
Ezúttal én álltam fel.
– Mekkora, Austin?
Végül alig hallhatóan kimondta:
– Ötszázezer dollár.
Másnap reggel Chloe eltűnt.
Nem volt a lakásban.
A szekrényei üresek voltak.
A fürdőszobából hiányzott minden kozmetikuma.
A nappaliban pedig egyetlen papírlap hevert az asztalon.
„Ha Margaret el akarja venni tőlünk az otthonunkat, akkor neki is meg kell tanulnia, milyen érzés mindent elveszíteni.”
A papír alatt egy cím szerepelt.
Egy ügyvédi iroda neve.
Azonnal tudtam, hogy a történetnek még nincs vége.
De amikor felvettem a telefonomat, egy újabb üzenet érkezett.
Egy ismeretlen számról.
„Asszonyom, azt hiszem, tudnia kell, hogy a fia felesége tegnap megpróbált egy másik meghatalmazást felhasználni.”
Megállt a kezem.
„És ha jól sejtem, nem az életbiztosítás miatt.”
Az üzenet végén egyetlen mondat állt:
„Ellenőrizze, ki a kedvezményezett a townhouse dokumentumaiban.”
Ránéztem az előszobában álló dobozokra.
Az új otthonom kulcsára.
És először éreztem úgy, hogy talán nem én voltam az egyetlen, aki titkokat rejtegetett ebben a családban.
Mert valaki már hónapokkal előttem tudott valamit.
Valamit, amit Austin és Chloe kétségbeesetten próbáltak megszerezni.
És amikor aznap este elővettem a ház iratait, rájöttem, hogy a townhouse története egészen másképp kezdődött, mint ahogy én hittem.
A ház ugyanis nem egyszerűen az én nevemen volt.
Valaki évekkel korábban már gondoskodott arról, hogy soha ne kerülhessen Austin vagy Chloe kezébe.






