Victor Ward még mindig Grantre szegezte a tekintetét.
A tetőteraszon olyan csend lett, hogy Naomi még a távoli városi forgalom tompa zúgását is hallotta Trevor telefonján keresztül.
Grant lassan felállt.
– Ez félreértés – mondta.
Victor nem mozdult.
– Félreértés? – kérdezte hidegen. – A szerződésben két tulajdonos neve szerepel. Az egyik a tiéd. A másik Naomi Brooksé. Hatvan százalék.
Celeste elsápadt.
– Grant… mit jelent ez?
Grant ránézett, és egyetlen másodperc alatt minden magabiztosság eltűnt az arcáról.
– Celeste, ezt később elmagyarázom.
– Nem. Most magyarázod el.
Victor felemelte a telefonját.
– A jogászaink éppen ellenőrzik az iratokat. Ha ez valódi, akkor a Ward Capital semmilyen befektetést nem írhat alá a tulajdonosi jóváhagyása nélkül.
A vendégek között suttogás futott végig.
Grant végre megértette.
Nem Naomi hagyta el őt.
Naomi elvette tőle azt az egyetlen dolgot, amiről Grant azt hitte, örökre az övé: az irányítást.
Naomi eközben már az autópályán haladt.
A telefonja folyamatosan rezgett.
Grant.
Grant.
Grant.
Aztán egy ismeretlen szám.
Nem vette fel.
Újabb üzenet érkezett.
„Naomi, kérlek, beszélj velem. Ez nem az, aminek látszik.”
Naomi elmosolyodott.
Három év alatt először nem érezte szükségét annak, hogy megmagyarázza magát.
Azután Trevor üzenete jelent meg.
„Celeste levette a gyűrűt. Victor leállította az üzletet.”
Naomi becsukta a szemét egy pillanatra.
Nem érzett diadalt.
Csak megkönnyebbülést.
Másnap reggel Elena Ruiz irodájában ültek.
Elena a kék mappát az asztal közepére tette.
– Naomi, van valami, amit Grant valószínűleg soha nem mondott el neked.
– Mit?
Elena kinyitotta az egyik dokumentumot.
– A hatvan százalékod nem egyszerű befektetői részesedés. Az alapítóként és többségi tulajdonosként járó szavazati jogokat is magában foglalja.
Naomi felnézett.
– Tehát?
– Grant semmit sem adhat el. Nem adhatja át a vállalatot. Nem köthet olyan befektetési szerződést, amely megváltoztatja a tulajdonosi szerkezetet a jóváhagyásod nélkül.
Elena egy másik papírt csúsztatott elé.
– És van még valami.
Naomi elolvasta az oldalt.
Az arca megkeményedett.
– Mi ez?
– Grant az elmúlt tizennyolc hónapban több olyan kiadást könyvelt el, amelyeket üzleti költségként tüntetett fel.
– Milyen kiadásokat?
Elena nem válaszolt azonnal.
– Lakhatás Celeste számára. Ékszerek. Utazások. Egy bérelt lakás. És több, a Ward családhoz kapcsolódó személyes kiadás.
Naomi lassan letette a papírt.
– A cég pénzéből?
– Igen.
Egyetlen szó volt.
De mindent megváltoztatott.
Aznap délután Grant megjelent Elena irodájának épülete előtt.
Naomi az üvegfal mögül látta.
Grant nem viselt öltönyt.
A haja rendezetlen volt.
A férfi, aki előző este még befektetők előtt térdelt egy másik nő elé, most úgy állt az utcán, mint aki elvesztette az egész életét.
Naomi nem ment le.
Helyette elküldött egy üzenetet.
„A kapcsolatunknak vége. Az üzleti ügyeket az ügyvédemen keresztül intézd.”
A válasz szinte azonnal megérkezett.
„Naomi, szeretlek.”
A nő sokáig nézte a három szót.
Aztán kitörölte.
Újabb üzenet.
„Nem Celeste miatt tettem.”
Naomi most már válaszolt.
„Nem. Azért tetted, mert azt hitted, hogy én mindig ott maradok, bármit is teszel.”
Három nappal később Victor Ward meghívta Naomit egy zártkörű megbeszélésre.
– Szeretném, ha te vezetnéd a tárgyalásokat – mondta.
Naomi meglepődött.
– Én?
– Igen.
Victor előtte fekvő szerződésre mutatott.
– A Ward Capital továbbra is érdeklődik a Northline iránt. De nem Grant feltételei mellett.
– Hanem?
– A te feltételeid mellett.
Naomi csendben maradt.
Victor hátradőlt.
– Tudod, miért érdekel ez engem?
– Mert hatvan százalékban az enyém?
– Nem.
Victor a szemébe nézett.
– Mert három évig úgy építetted ezt a céget, hogy közben senki sem tudta, hogy te építed.
Naomi lesütötte a szemét.
Victor folytatta:
– Grant tegnap azt mondta, te csak a barátnője voltál.
– Az voltam.
– Nem. A dokumentumok alapján több voltál annál.
Egy pillanatra elmosolyodott.
– Te voltál az üzleti partner, akit ő elfelejtett tisztelni.
Egy héttel később összehívták a Northline igazgatósági ülését.
Grant is ott volt.
Amikor Naomi belépett a tárgyalóterembe, mindenki felállt.
Grant nem.
Csak nézte őt.
– Naomi…
– Grant.
A nő leült a vele szembeni székre.
Elena Ruiz mellette foglalt helyet.
Victor Ward az asztal másik oldalán ült.
A dokumentumok előttük feküdtek.
Grant végül megszólalt.
– Nem akarom elveszíteni a Northline-t.
Naomi ránézett.
– Már elvesztetted.
Grant arca megfeszült.
– Nem értem.
– Azt hitted, a Northline a te történeted. De a történetedben én csak egy nő voltam, aki fizette a számlákat, javította a prezentációidat és várta, hogy egyszer végre észrevegyél.
Csend.
– Most már tudod, hogy nem vártam rád. Építettem veled.
Grant lehajtotta a fejét.
– Mit akarsz?
Naomi előretolt egy dokumentumot.
– Kivásárolom a részedet.
Grant felnézett.
– Tessék?
– Megkapod a fennmaradó negyven százalékod értékét. Tisztességes piaci áron. Cserébe lemondasz minden vezetői és tulajdonosi jogodról.
– És mi lesz velem?
Naomi nyugodtan válaszolt:
– Végre azt csinálhatod, amit mindig is akartál.
Grant értetlenül nézett rá.
– Mit?
– Újrakezdhetsz.
Hat hónappal később a Northline Analytics új központjának üvegfalán egyetlen név állt:
NAOMI BROOKS
CHIEF EXECUTIVE OFFICER






