A három testvér felé fordult.

– Thomas a végrendeletben nemcsak a házat védte meg. A korábbi pénzügyi támogatásokat is dokumentálta.

Daniel arca elsápadt.

Marcus hátrált egy lépést.

– Milyen támogatásokat?

Me Ward elővett egy vastag iratcsomót.

– A húszezer dolláros házvásárlási támogatást. A tizenötezer dolláros utazási költséget. Patrice több mint tíz év alatt kapott különböző összegeit.

Patrice remegő hangon kérdezte:

– Mit akar ezzel mondani?

Az ügyvéd becsukta a mappát.

– Semmit sem kell visszafizetniük.

A három testvér egyszerre nézett rá.

– Thomas nem akarta megbüntetni önöket – folytatta. – Azt akarta, hogy az édesanyjuk végre megértse: nem tartozik önöknek azért, mert egyszerűen az anyjuk.

Csend lett.

A házban tizenegy tányér állt az asztalon.

Az étel kihűlt.

A gyertyák már rég leégtek.

De most először azon az estén nem éreztem magam egyedül.

Patrice közelebb lépett.

– Anya… kérlek. Meg tudsz nekünk bocsátani?

Ránéztem a három gyermekemre.

Szerettem őket.

Ez nem változott.

De valami más megváltozott.

A határ.

– Megbocsátani talán tudok – mondtam. – De ugyanúgy bízni bennetek többé nem fogok.

Daniel lenézett a kék mappára.

– Akkor mit akarsz?

Elmosolyodtam.

– Azt, amit apátok akart.

– Mit?

– Hogy egyszer az életemben ne azért legyetek itt, mert szükségetek van valamire tőlem.

A tekintetem a tizenegy üres tányérra siklott.

– Ha egyszer újra leültök ehhez az asztalhoz, hozzatok magatokkal sem szerződést, sem pénzkérést, sem ügyvédet.

Szünetet tartottam.

– Csak magatokat.

Patrice zokogni kezdett.

Marcus elfordította a fejét.

Daniel pedig hosszú idő után először nem vitatkozott.

Me Ward becsukta a mallettáját.

Mielőtt távozott volna, még egy utolsó borítékot adott át nekem.

Ezen nem Thomas kézírása volt.

Hanem az enyém.

– Ezt mikor írtam? – kérdeztem döbbenten.

Az ügyvéd rám nézett.

– Nem ön írta.

Megfordítottam a borítékot.

A hátoldalán egy dátum szerepelt.

Két nappal Thomas halála előtt.

És alatta egy mondat:

„Marion csak akkor tudhatja meg az igazságot, ha a gyerekek már azt hiszik, mindent megnyertek.”

Megdermedtem.

Thomasnak volt még egy titka.

És abból a pillanatból tudtam, hogy a történetünk korántsem ért véget.