És abban a pillanatban az ajtó mögött valaki háromszor kopogott.
Nem hangosan.
Nem fenyegetően.
Hanem úgy, mintha pontosan tudná, hogy mi odabent vagyunk.
Majd egy nő hangja szólalt meg a folyosón:
—Apa?
Eldrin felállt.
A szeme megtelt könnyel.
—Lena…?
A kilincs lassan lenyomódott.
És huszonhét év után Eldrin Voss végre szembenézett azzal a lánnyal, akiről egész életében azt hitte, hogy halott.






