Tizenöt fizetés volt. Az 14 960 dollár nem osztódik ezer dollárra, így az utolsó 960 dollár lenne. Apa ezt is felírta egy indexkártyára, és valódi borítékban küldte nekem, valódi bélyeggel.

December 1-jén senki udvarán nem sétáltam át. 7:10-ig aludtam, ami a régi életemben bűnöző lett volna.

Ezoic

9:30-kor megcsörgött a telefonom. Elisa volt az. Ősz előtt soha nem írtunk üzenetben.

Egy fotó volt egy új, egyszerű ezüst doboz belső oldaláról a dollárboltból. Benne egy fehér boríték volt, a gyógyszertár típusa, rajta a december 1-je volt írva blokkbetűkkel. Alá írta:

Ezoic

“680 dollár. 19 napot dolgozott. Rohit azt mondja, lassú, de megjelenik. Vettem neked vécépapírt is. A régi lépcsődön van. Ne kérdezd, hány dobás.”

Harminchat óra volt. Mega dobások. Aznap délután odamentem értük, és a garázs lépcsőjén egy piramisban voltak egymásra rakva. A piramis tetején, tökéletesen sorban álltak Xander dinoszauruszai.

Ezoic

Laverne nem jött ki. A függöny mögött az első ablakban volt. Láttam a piros pulóvert. Apa, mondta, hogy nem hagyta el sokat a házat. Fellépett a csütörtöki kártyacsoportjából, mert valakinek ott volt egy unokatestvére, aki Elisa nővérével dolgozott, és a történet elterjedt. Egy ilyen városban egy ilyen történet előbb megérkezik a barkácsboltban, mint te megérkeznél.

El kellett adnia az autóját is, a kis ezüst Camry-t. Apa nyugdíja nem fedezte a fizetéseimet, Marquis régi teherautós jegyét és az autójárabbságot egyszerre, és Laverne felvette az autóját. 6200 dollárt kapott érte egy xeniai férfitól. Apa mondta nekem a telefonon a számot anélkül, hogy megkérdeztem volna. Azt hiszem, valakire szüksége volt, hogy tudja, hogy ő választotta.

Ezoic

Most már a Buickjét vezeti, amikor el kell mennie valahova. Meg kell kérnie tőle a kulcsokat.

A WC-papírt betöltöttem a ferdehátamba, ami két utazást igényelt, mert én csak egy ember vagyok, és harminchat tekercs volt. A második úton kinyílt az oldalsó ajtó, a régi oldalsó ajtóm, és Xander zoknijában jött ki.

Ezoic

“Ezeket hagytad,” mondta, és felemelte a dinoszauruszokat.

“Azok a tieid, haver.”

“Anya azt mondja, ráléptél egyre.”

“Igen. A stegoszaurusz. Megbocsátottam neki.”

Komolyan gondolkodott erre, ahogy a hatévesek mindenre gondolnak. Aztán kiválasztotta a stegoszauruszt, és felemelte nekem.

Ezoic

 

“Tartsd meg,” mondta. “Szóval sajnálja.”

—

A stúdiómnak egy ablaka van. Kelet felé néz, egy tisztító fölött, és a hűtő alatta még mindig kopog, mintha időpontja lenne.

Anyám bádog most a párkányon ül, a szélmalom pedig kifelé néz. Nem tartok benne pénzt. A kártyákat benne tartom. Apám is ott van, eddig kettő, egy-egy minden fizetéshez, mert havonta küldött nekem egy frisset, még akkor is, ha mondtam neki, hogy nem kell. Ott van a papírcímke is a két új kulcsomról, az, amin a főbérlő kézírásával azt írja: Üdv itthon.

Ezoic

 

A stegoszaurusz áll a fedélen.

Szenteste apa átjött a Buick-kel, és felment a lépcsőn egy pékségdobozzal a kezében. Vajas sütik voltak, az igaziak a dán ketteringi helyről, ahová anyám mindig autózott.

Az ajtómnál állt, kinyújtva a dobozt.

“Nem tudtam, hova tegyem őket,” mondta.

Levettem a dobozt az ablakpárkányról, a tenyeremre tettem a stegoszaurust, és felemeltem a fedelét.

Ezoic

 

“Itt bent, apa,” mondtam. “Ne tedd le a kezeket.”

Ha ez eljutott hozzád, küldd el valakinek, aki még mindig többet fizet, mint a saját része egy családi asztalnál.

A családi pénz és a lakhatási viták képesek felfedni, ki vigyáz rád igazán – lásd a nővért, aki a nagymama gyűrűjét viselve költözött a lakásába, vagy az anyósnak, aki kulcsot tartott fia apjának duplexéhez. Egy másik vacsora meglepő fordulatot vett, ott van az a férj is, aki eltörölt házassági papírokat az asztalra.