“Azt mondtad, nehéz nehéz,” folytatta Chloe. “Azt mondtad, a nagypapa elkényeztette őt.”
“Dühös voltam.”
“Rá?”
Anya rám nézett.
“Nem,” mondta. “Magamra.”
A beismerés köztünk lógott.
Kifogásokat vártam. Tagadásra számítottam. Azt vártam, hogy ragaszkodik hozzá, félreértettem.
Nem számítottam megbánásra.
De a megbánás, ahogy tanultam, nem ugyanaz, mint a felelősség.
“Hívhattál volna,” mondtam.
“Tudom.”
“Írhattál volna.”
“Tudom.”
“Eljöhettél volna egy születésnapon is.”
A szeme megtelt.
“Tudom.”
A szavak semmit sem gyógyítottak. Nem tudták. De hangosan hallani őket más volt, mint egyedül cipelni a kérdéseket.
Apa az ajtó felé fordult.
“Ez a beszélgetés véget ért. Az ügyvédünk átnézi a végrendeletet.”
Marian bólintott. “Megteheted. Addig a birtok Clara lakóhelye marad. Neked és a családodnak nincs hatásköröd bármit is eltávolítani a házból.”
Chloe hirtelen felállt.
“Azt akarod érteni, hogy nem vihetem el a nagypapa hálószobai bútorait?”
“Nem.”
“Mi a helyzet a zongorával?”
“Nem.”
“A festmények?”
“Nem.”
Chloe arca elpirult.
“Én is az unokája vagyok.”
“Igen,” mondta Marian. “És személyes tárgyakat kérhet a végrehajtón keresztül. De nem érkezhetsz költöztető teherautóval, és nem vihetsz el olyan vagyont, ami nem a tiéd.”
Chloe rám nézett.
Haragra számítottam.
Ehelyett a zavarodottságot láttam.
Ő nézett el először.
Apa motyogott valamit magában, majd elhagyta a dolgozószobát.
Chloe követte, de anya maradt.
Szemei a kék borítékra szegeződtek.
“Megkaphatom azt?” kérdezte.
Marian felé tolta a kezét.
Anya mindkét kezével megfogta.
Nem nyitotta ki azonnal.
“Azt hittem, utál engem,” mondta.
Nem tudtam, hogyan válaszoljak.
“Nagypapa nem gyűlölte könnyen az embereket,” mondtam.
“Kellett volna.”
“Megsérült.”
Bólintott, és a borítékra nézett.
“Beszélhetnék Clarával egyedül?”
Marian rám pillantott.
Haboztam, majd bólintottam.
Marian összeszedte a jogi dokumentumokat, és kilépett a folyosóra. Nyitva hagyta maga mögött az ajtót.
Anya abban a székben ült, amit Chloe elhagyott.
Egy ideig egyikünk sem szólt.
A ház tele volt mások hangjaival – Apa élesen beszélt a telefonban, Chloe fiókokat nyitott és zárt fent, költöztetők ügyetlenül mozogtak a folyosón.
A beszélgetésünk egy kis, törékeny térben létezett, távol mindattól.
“Miért jöttél ma?” Kérdeztem.






