– Clara, várj. Ezt meg tudjuk beszélni.

Megráztam a fejem.

– Két hétig próbáltatok rávenni, hogy adjam el a nagymamám házát negyedmillióért.

– Nem érted—

– Dehogynem.

Felálltam.

– Most már mindent értek.

Richard ekkor elővett egy utolsó dokumentumot.

– És van még valami.

Victoria ránézett.

– Az igazgatótanács azonnali hatállyal felfüggeszti önt minden akvizíciós döntéshozói jogköréből, amíg a bennfentes információk felhasználásával kapcsolatos vizsgálat le nem zárul.

Victoria szinte összeesett a székében.

– Nem tehetitek ezt!

Richard hangja nyugodt maradt.

– Dehogynem.

A tárgyalóterem elcsendesedett.

Én pedig hirtelen megértettem, mit jelentett nagymama utolsó mondata.

Ne hagyd, hogy elvegyék.

Nem azt kérte, hogy harcoljak a családommal.

Azt kérte, hogy ne adjam oda nekik magamat azért, hogy béke legyen.

Aznap este visszatértem a Maple Street-i házba.

Felmentem a régi verandára, ahol annyi vasárnapot töltöttem vele.

A szél megmozdította a függönyöket.

És amikor lenéztem a kezemben lévő dokumentumokra, rájöttem valamire.

A ház története még nem ért véget.

Ugyanis a nagymama levele utolsó oldalán, egy olyan bekezdés alatt, amit eddig észre sem vettem, ez állt:

„Clara, ha Victoria valaha elveszíti a házért folytatott harcot, ne bízz abban, hogy a családod végre megváltozik. Az igazi titkot még nem mondtam el neked.”

A levél alján pedig ott volt egy cím.

Egy olyan épület címe, amelyet egész életemben ismertem.

A szüleim háza.

És alatta mindössze négy szó:

„Menj oda. Nézz a fal mögé.”