Ha valaki panaszt tett, megtudták, ki volt.
Aztán elszigetelték.
Pletykákat terjesztettek róla.
Elrontották a szolgálati értékelését.
Néhány esetben pedig azzal fenyegették, hogy „tönkreteszik a karrierjét”.
Emma végül megmutatott Rileynek egy régi telefont.
— Mindent rögzítettem.
Riley a képernyőre nézett.
Üzenetek.
Hangfelvételek.
Fényképek.
Dátumok.
Nevek.
Minden ott volt.
Dane azonban egy dologgal nem számolt.
Az egyik hangfelvételen nemcsak ő beszélt.
Hanem egy magas rangú tiszt is.
Riley arca megkeményedett.
— Ki ez?
Emma lesütötte a szemét.
— Az egység egyik vezetője.
Riley visszanézett a felvételre.
— Tehát nem csak három tengerészről van szó.
Emma megrázta a fejét.
— Nem.
Aztán kimondta azt a mondatot, amitől Riley tudta, hogy az egész ügy meg fog változni:
— Dane csak azért mert ilyen bátran viselkedni, mert tudta, hogy valaki mindig megvédi.
Másnap reggel Riley visszatért a kiképzőközpontba.
A pendrive-ot, a hangfelvételeket és Emma vallomását átadta a parancsnoknak.
Az ügy azonnal magasabb szintre került.
Dane-t és társait felfüggesztették.
A vezető tisztet pedig azonnal kihallgatásra rendelték.
De még mielőtt Riley elhagyta volna az épületet, a telefonja rezegni kezdett.
Ismeretlen szám.
Egyetlen üzenet:
„Azt hiszed, vége? Fogalmad sincs, kit támadtál meg azon az estén.”
Riley elolvasta.
Nem ijedt meg.
Elmosolyodott.
Aztán visszaírt:
„Én nem téged támadtalak meg.”
Néhány másodperc múlva újabb üzenet érkezett.
„Akkor kit?”
Riley a képernyőre nézett.
„A hazugságot.”
És ekkor rájött valamire.
A bárban történt incidens nem véletlen volt.
Nem azért választották őt, mert egyedül ült.
Hanem mert valaki tudta, ki ő.
Valaki tudta, hogy Riley Mercer ott lesz.
És valaki szándékosan akarta, hogy aznap este provokálják.
A következő üzenet már csak öt szót tartalmazott:
„Holnap találkozunk, Senior Chief.”
Riley letette a telefont.
Az ablakon túl hajnalodott.
A játék most kezdődött igazán.
A történet tartalma szórakoztatási célokat szolgál.






