Elliot nem mozdult.
A tekintete a tulajdoni lapról az arcomra, majd a nőre vándorolt.
A szőke nő értetlenül nézett rá.
— Mi van? — kérdezte. — Miért nézel így?
Elliot nem válaszolt.
Én becsuktam a mappát.
— Talán elmondanád neki, Elliot. Hiszen úgy tűnik, ma már mindenről beszéltél vele. A házról. A válásról. A gyerekszobáról. Arról is, hogy ez a ház hamarosan az övé lesz.
A nő elmosolyodott.
— Elliot, mondd meg neki, hogy—
— Menj el — mondta Elliot.
A nő megdermedt.
— Tessék?
— Menj. El. Most.
A mosoly eltűnt az arcáról.
— De azt mondtad, hogy—
— Azt mondtam, menj el!
A hangja olyan éles volt, hogy a nő hátralépett.
Én azonban csak figyeltem.
Nem azért, mert sajnáltam.
Hanem mert pontosan ezt akartam látni.
Hogy amikor végre elfogy a hazugság mögötti biztonság, ki marad Elliot mellett.
A nő lassan felém fordult.
— Te tudtál erről?
— Tudtam, hogy Elliot hazudik — feleltem. — De azt nem tudtam, hogy neked is ugyanazokat a hazugságokat adja el.
— Ő azt mondta, hogy te vagy az akadály.
— Nem. Én vagyok az, ami még mindig az útjában áll.
Elliot rám nézett.
— Beszéljük meg kettesben.
— Nem.
— Kérlek.
— Három hónapja nem kérleltél. Három hónapja ügyvédekkel beszéltél, és közben neki azt ígérted, hogy az otthonomban fogtok élni.
A nő arca elsápadt.
— Az otthonodban?
Elliot lehunyta a szemét.
Túl késő volt.
Én elővettem egy második dokumentumot.
— Ez a ház nem az egyetlen dolog, amit félreértettél.
A nő nem szólt.
— Elliot nem fogja megkapni a cégemet sem.
A férjem felkapta a fejét.
— Te ezt nem teheted!
— Dehogynem.
Az ügyvédem, Daniel Mercer, ekkor lépett be a bejárati ajtón.
Elliot összerezzent.
— Mit keres itt?
Daniel nyugodtan levette a kabátját.
— Azt, amit tegnap megbeszéltünk. A válási megállapodás véglegesítését.
Elliot rám nézett.
— Te már elindítottad?
— Tegnap reggel.
— És nekem nem szóltál?
— Miért szóltam volna? Te sem szóltál, amikor megpróbáltad eladni neki az életemet.
Daniel az asztalra tett egy vastag borítékot.
— Elliot, az elmúlt hat hétben átvizsgáltuk az összes közös és különálló pénzügyi számlát. Van azonban valami, amit tudnod kell.
Elliot arca megfeszült.
— Mit?
Daniel kinyitotta a borítékot.
— A könyvelési rendszerben több olyan átutalást találtunk, amelyek nem szerepeltek az üzleti költségvetésben.
Éreztem, ahogy Elliot arca megváltozik.
— Ez lehetetlen.
— Több mint 480 000 dollárról beszélünk.
A szőke nő lassan Elliot felé fordult.
— Te azt mondtad, hogy a pénzedből fizetted a lakást, az autót és a felújítást.
Elliot nem válaszolt.
Daniel folytatta:
— A pénz egy részét egy másik számlára utalták. A számla pedig egy olyan tanácsadó céghez tartozik, amelynek tulajdonosa Elliot régi barátja.
Csend lett.
A nő arca lassan megkeményedett.
— Te loptál?
— Nem loptam! — csattant fel Elliot. — Ez csak átmeneti pénzügyi átcsoportosítás volt.
— Az én cégemből — mondtam.
— A feleségem cége volt! — vágta rá.
— Nem, Elliot. Az én cégem.
Daniel elé csúsztatott egy másik iratot.
— És ezt a bíróság is látni fogja.
Elliot nem nyúlt hozzá.
A szőke nő hirtelen nevetni kezdett.
Nem örömében.
Keserűen.
— Te tényleg azt hitted, hogy mindent megkapsz?
Elliot ránézett.
— Ne most.
— Nem. Pont most.
A nő levette a gyémánt fülbevalóját.
— Ezeket is te vetted?
— Igen.
— Hazudsz.
— Nem.
— Azt mondtad, a saját befektetéseidből.
Én megszólaltam:
— A cég egyik üzleti számlájáról fizették.
A nő megdermedt.
Majd lassan letette a fülbevalót az asztalra.
— Nem akarok tőled semmit.
Elliot döbbenten nézett rá.
— Mi?
— Azt hittem, gazdag vagy. Azt hittem, van saját házad, saját céged, saját életed. Nem azt hittem, hogy egy másik nő pénzéből építed fel a jövőnket.
— Szeretlek.
— Nem.
A nő megrázta a fejét.
— Te azt szeretted, amit mellettem eljátszhattál.
Felkapta a kabátját.
Az ajtóban még egyszer visszanézett rám.
— Sajnálom.
Én csak bólintottam.
— Remélem, egyszer megtanulod, hogy ne higgy annak, aki úgy beszél a jövőről, mintha már birtokolná.
A nő elment.
Elliot egyedül maradt velem.
— Tényleg vége? — kérdezte.
— Igen.
— Tíz év után?
— Tíz év után.
Leült a székre, ahol néhány perccel korábban a szeretője ült.
— Soha nem akartam elveszíteni téged.
Ránéztem.
— Nem engem veszítettél el, Elliot.
Megfogtam a mappát.
— A hozzáférést veszítetted el hozzám.
Aznap este nem dobtam ki semmit.
Nem törtem össze a fényképeinket.
Nem kiabáltam.
Egyszerűen átadtam Danielnek a ház kulcsainak másolatát és a végleges válási dokumentumokat.
A következő hónapokban a vizsgálat folytatódott.
Kiderült, hogy Elliot nemcsak pénzt mozgatott át titkos számlákra, hanem több üzleti szerződést is megpróbált úgy előkészíteni, hogy a válás után részesedést követelhessen a vállalatból.
Csakhogy egyetlen dolgot nem tudott.
Minden szerződésben én voltam a végső tulajdonos.
Minden döntésnél az én aláírásom kellett.
És minden út végén hozzám vezetett vissza a papír.
Hat hónappal később ugyanabban a házban álltam.






