Elliot nem mozdult.

A tekintete a tulajdoni lapról az arcomra, majd a nőre vándorolt.

A szőke nő értetlenül nézett rá.

— Mi van? — kérdezte. — Miért nézel így?

Elliot nem válaszolt.

Én becsuktam a mappát.

— Talán elmondanád neki, Elliot. Hiszen úgy tűnik, ma már mindenről beszéltél vele. A házról. A válásról. A gyerekszobáról. Arról is, hogy ez a ház hamarosan az övé lesz.

A nő elmosolyodott.

— Elliot, mondd meg neki, hogy—

— Menj el — mondta Elliot.

A nő megdermedt.

— Tessék?

— Menj. El. Most.

A mosoly eltűnt az arcáról.

— De azt mondtad, hogy—

— Azt mondtam, menj el!

A hangja olyan éles volt, hogy a nő hátralépett.

Én azonban csak figyeltem.

Nem azért, mert sajnáltam.

Hanem mert pontosan ezt akartam látni.

Hogy amikor végre elfogy a hazugság mögötti biztonság, ki marad Elliot mellett.

A nő lassan felém fordult.

— Te tudtál erről?

— Tudtam, hogy Elliot hazudik — feleltem. — De azt nem tudtam, hogy neked is ugyanazokat a hazugságokat adja el.

— Ő azt mondta, hogy te vagy az akadály.

— Nem. Én vagyok az, ami még mindig az útjában áll.

Elliot rám nézett.

— Beszéljük meg kettesben.

— Nem.

— Kérlek.

— Három hónapja nem kérleltél. Három hónapja ügyvédekkel beszéltél, és közben neki azt ígérted, hogy az otthonomban fogtok élni.

A nő arca elsápadt.

— Az otthonodban?

Elliot lehunyta a szemét.

Túl késő volt.

Én elővettem egy második dokumentumot.

— Ez a ház nem az egyetlen dolog, amit félreértettél.

A nő nem szólt.

— Elliot nem fogja megkapni a cégemet sem.

A férjem felkapta a fejét.

— Te ezt nem teheted!

— Dehogynem.

Az ügyvédem, Daniel Mercer, ekkor lépett be a bejárati ajtón.

Elliot összerezzent.

— Mit keres itt?

Daniel nyugodtan levette a kabátját.

— Azt, amit tegnap megbeszéltünk. A válási megállapodás véglegesítését.

Elliot rám nézett.

— Te már elindítottad?

— Tegnap reggel.

— És nekem nem szóltál?

— Miért szóltam volna? Te sem szóltál, amikor megpróbáltad eladni neki az életemet.

Daniel az asztalra tett egy vastag borítékot.

— Elliot, az elmúlt hat hétben átvizsgáltuk az összes közös és különálló pénzügyi számlát. Van azonban valami, amit tudnod kell.

Elliot arca megfeszült.

— Mit?

Daniel kinyitotta a borítékot.

— A könyvelési rendszerben több olyan átutalást találtunk, amelyek nem szerepeltek az üzleti költségvetésben.

Éreztem, ahogy Elliot arca megváltozik.

— Ez lehetetlen.

— Több mint 480 000 dollárról beszélünk.

A szőke nő lassan Elliot felé fordult.

— Te azt mondtad, hogy a pénzedből fizetted a lakást, az autót és a felújítást.

Elliot nem válaszolt.

Daniel folytatta:

— A pénz egy részét egy másik számlára utalták. A számla pedig egy olyan tanácsadó céghez tartozik, amelynek tulajdonosa Elliot régi barátja.

Csend lett.

A nő arca lassan megkeményedett.

— Te loptál?

— Nem loptam! — csattant fel Elliot. — Ez csak átmeneti pénzügyi átcsoportosítás volt.

— Az én cégemből — mondtam.

— A feleségem cége volt! — vágta rá.

— Nem, Elliot. Az én cégem.

Daniel elé csúsztatott egy másik iratot.

— És ezt a bíróság is látni fogja.

Elliot nem nyúlt hozzá.

A szőke nő hirtelen nevetni kezdett.

Nem örömében.

Keserűen.

— Te tényleg azt hitted, hogy mindent megkapsz?

Elliot ránézett.

— Ne most.

— Nem. Pont most.

A nő levette a gyémánt fülbevalóját.

— Ezeket is te vetted?

— Igen.

— Hazudsz.

— Nem.

— Azt mondtad, a saját befektetéseidből.

Én megszólaltam:

— A cég egyik üzleti számlájáról fizették.

A nő megdermedt.

Majd lassan letette a fülbevalót az asztalra.

— Nem akarok tőled semmit.

Elliot döbbenten nézett rá.

— Mi?

— Azt hittem, gazdag vagy. Azt hittem, van saját házad, saját céged, saját életed. Nem azt hittem, hogy egy másik nő pénzéből építed fel a jövőnket.

— Szeretlek.

— Nem.

A nő megrázta a fejét.

— Te azt szeretted, amit mellettem eljátszhattál.

Felkapta a kabátját.

Az ajtóban még egyszer visszanézett rám.

— Sajnálom.

Én csak bólintottam.

— Remélem, egyszer megtanulod, hogy ne higgy annak, aki úgy beszél a jövőről, mintha már birtokolná.

A nő elment.

Elliot egyedül maradt velem.

— Tényleg vége? — kérdezte.

— Igen.

— Tíz év után?

— Tíz év után.

Leült a székre, ahol néhány perccel korábban a szeretője ült.

— Soha nem akartam elveszíteni téged.

Ránéztem.

— Nem engem veszítettél el, Elliot.

Megfogtam a mappát.

— A hozzáférést veszítetted el hozzám.

Aznap este nem dobtam ki semmit.

Nem törtem össze a fényképeinket.

Nem kiabáltam.

Egyszerűen átadtam Danielnek a ház kulcsainak másolatát és a végleges válási dokumentumokat.

A következő hónapokban a vizsgálat folytatódott.

Kiderült, hogy Elliot nemcsak pénzt mozgatott át titkos számlákra, hanem több üzleti szerződést is megpróbált úgy előkészíteni, hogy a válás után részesedést követelhessen a vállalatból.

Csakhogy egyetlen dolgot nem tudott.

Minden szerződésben én voltam a végső tulajdonos.

Minden döntésnél az én aláírásom kellett.

És minden út végén hozzám vezetett vissza a papír.

Hat hónappal később ugyanabban a házban álltam.