Nem volt ez a bocsánatkérés, ami bármit is helyrehozott, de ez volt az első alkalom, hogy nyíltan kimondta, amit kellett volna tennie.

Apa később visszatért a tartalék kulcsmásolatokkal. Nem kérte, hogy bejöjjön. Kinyújtotta őket, én pedig elvettem.

“Mondhattad volna, hogy a hely a tiéd,” mondta.

“Lehetett volna,” válaszoltam. “De nem kérdezted. Úgy döntöttél, nincs szükségem otthonra, mert Tylernek még szüksége van egyre.”

A folyosó felé nézett. “Azt mondtam, gondoskodom róla.”

“Igen.”

Egy pillanatra azt hittem, hogy újra vitatkozhat. Ehelyett azt mondta: “Velünk marad.”

Bólintottam. Ez az ő felelőssége volt, nem az enyém.

Miután elmentek, Elena megerősítette, hogy a családomhoz kapcsolódó hozzáférési engedélyeket kikapcsolták. Tyler holmija eltűnt. A ruháim, fényképeim és mappáim visszakerültek a lakásomba. Northline továbbra is az épület irányítása a korábbi módjára is.

Elveszítettem az állásomat. Nem veszítettem el az otthonomat, és nem adtam fel, hogy megkönnyítsem a családom döntését.