„Mit jelent ez a vállalatra nézve?”

Ránéztem.

„Azt, hogy ha Max holnap beadja a válókeresetet, az a részvénycsomag, amelyet Alexander öt évvel ezelőtt nekem biztosított, aktiválódik.”

„Mekkora részvénycsomag?”

Nem válaszoltam azonnal.

Csak elővettem egy újabb papírt.

„Tizenhét százalék.”

A terasz mintha megfagyott volna.

A Croft Group igazgatótanácsának huszonhárom tagjából kilencen azon az estén jelen voltak.

Mindannyian tudták, mit jelent tizenhét százalék.

Nem egyszerű részesedést.

Blokkoló erőt.

Max rám nézett.

„Te tudtad.”

„Igen.”

„Mióta?”

„Öt éve.”

„Öt éve?”

„Igen.”

„És soha nem mondtad?”

„Te sem mondtad el, hogy szerelmes vagy Valerie-be.”

Valerie összerezzent.

Max pedig hosszú ideig nem szólt.

Aztán lassan odalépett hozzám.

„Isolde, ezt megbeszélhetjük.”

Majdnem elmosolyodtam.

Az első alkalommal aznap este, amikor valóban úgy beszélt velem, mint a feleségével.

Nem mint egy problémával.

Nem mint egy akadállyal.

Hanem mint valakivel, akitől szüksége van valamire.

És ekkor végre megértettem:

Nem a válás volt a valódi háború.

Hanem az, hogy ki irányítja a Croft-birodalom következő fejezetét.

Lenéztem a hasamra.

A fiam ismét megmozdult.

És én megszorítottam a tollat.

„Max” – mondtam halkan –, „ma este nem a házasságunkat veszítetted el.”

A tekintetünk találkozott.

„Azt veszítetted el, hogy valaha is alábecsülhettél.”

Aznap este nem írtam alá a válási papírokat.

Nem is kellett.

A tollat ugyanis még nem tettem le.

Mert másnap reggelre volt egy dokumentum, amelyet még alá kellett írnom.

Egy olyan dokumentum, amely nem a válásról szólt.

Hanem a Croft Group jövőjéről.

És abban a pillanatban, amikor aláírom, Max többé nem lesz a birodalom örököse.

Hanem csak egy ember lesz, aki egyszer azt hitte, hogy egy terhes nőnek nincs hatalma.

Tévedett.

Ha szeretnéd, ezt a történetet tovább tudom vinni a következő, még nagyobb fordulattal, ahol Isolde az igazgatótanács előtt jelenik meg, és kiderül, hogy Alexander Croft nem véletlenül választotta őt örökösnek.