Ez volt az első alkalom, hogy Enrico valóban szembeszállt a feleségével.
Livia arca megkeményedett.
— Ezt nem te döntöd el.
— De igen.
Enrico az asztalra tette a kezét.
— És ha a dokumentum valóban azt tartalmazza, amit Matteo mond, akkor holnap én hívom a családi ügyvédünket.
A csend ezúttal egészen más volt.
Már nem a zavar csendje.
Hanem a félelemé.
Mert valaki rájött, hogy a titok többé nem titok.
Aznap éjjel Nora bejött hozzám a kis vendégházba.
Kopogott.
— Apa?
— Gyere.
Leült az ágy szélére.
Sokáig nem mondott semmit.
Aztán elővette a telefonját.
— Ezt még soha senkinek nem mutattam meg.
Egy üzenetet nyitott meg.
Az üzenet Liviától érkezett.
Ha apád megtudja a terhességet, mindent tönkre fog tenni. Matteo elveszítheti a családi örökséget. Neked kell eldöntened, mennyire szereted a férjedet.
A következő üzenet még rosszabb volt.
Holnap aláírod a megállapodást. Utána minden könnyebb lesz.
Nora remegő kézzel görgetett tovább.
— Apa, én féltem.
— Tudom.
— Nem attól féltem, hogy te haragudni fogsz.
Rám nézett.
— Attól féltem, hogy miattam Matteo elveszíti a családját.
Megfogtam a kezét.
— Nora, figyelj rám.
Felemelte a tekintetét.
— Nem a te dolgod megmenteni egy felnőtt férfi családi vagyonát.
— De szeretem őt.
— Elhiszem.
— És a gyermekemet is meg akarom védeni.
— Akkor pontosan ezért nem írhatsz alá semmit félelemből.
A lányom könnyes szemmel bólintott.
Ekkor megszólalt a telefonom.
Aldo volt.
Felvettem.
— Szia, öregem.
A vonal másik végén néhány másodpercig csend volt.
— Gus.
— Igen?
— Találtál valamit?
Lenéztem a bőr mappára, amelyet Matteo az imént adott oda nekem.
— Igen.
— És?
— Azt hiszem, sokkal nagyobb baj van, mint gondoltuk.
Aldo halkan felsóhajtott.
— Akkor ne beszélj többet ma este.
— Miért?
— Mert holnap reggel olyan emberek ülnek majd egy asztalhoz, akik azt hiszik, hogy te csak egy öreg gyári munkás vagy.
Elmosolyodtam.
— És?
— Hagyd, hogy ezt higgyék.
Lenéztem a mappára.
Aldo utolsó mondata előtt már tudtam, mit fog mondani.
— Figyelj, Gus.
— Igen?
— Holnap ne azzal nyerj, hogy hangosabb vagy náluk.
Egy pillanatnyi csend.
— Nyerd meg azzal, hogy már tudod, mit rejtenek a papírjaik.
Letettem a telefont.
Nora rám nézett.
— Mit fogunk csinálni?
Kinyitottam a mappát.
Az első oldalon egy név szerepelt.
Bellandi Family Holdings.
A második oldalon egy összeg.
47 600 000 euró.
A harmadik oldalon pedig egy aláírás.
Az én lányom neve.
Csakhogy Nora még soha nem írta alá.
A dátum viszont három nappal korábbi volt.
Felnéztem rá.
— Holnap reggel nemcsak azt fogjuk megtudni, mit akartak aláíratni veled.
— Hanem mit írtak alá helyetted.
Nora elsápadt.
Én pedig először azóta, hogy beléptem ebbe a villába, nem éreztem magam öregnek.
Csak apának.
És rájöttem valamire, amit harmincnégy évnyi gyári munka tanított meg nekem:
Ha egy gép furcsa hangot ad ki, nem az a megoldás, hogy hangosabbra kapcsoljuk.
Le kell állítani.
És meg kell keresni, honnan jön a hiba.
Másnap reggel pedig a Bellandi család egész birodalmát le akartam állítani.
A történet tartalma szórakoztatási célokat szolgál.






