A tárgyalóteremben olyan csend lett, hogy szinte hallottam a falióra másodpercmutatójának kattogását.

A meghallgatást vezető tisztviselő, Helen Mercer, az asztalon fekvő dokumentumokra nézett, majd Douglas Fenwick ügyvédhez fordult.

– Mr. Fenwick, ön azt állítja, hogy a Clearwater Ridge három kútja jogszerűen működik. Akkor kérem, mutassa meg az eredeti hidrogeológiai vizsgálatot, amely alapján az 1998-as engedélyeket kiadták.

Fenwick megigazította a nyakkendőjét.

– Az iratokat jelenleg keressük.

Gerald Marsh halkan felköhögött mellettem.

Tudtam, hogy ez nem jó jel.

Mercer azonban nem engedte el a kérdést.

– Önök több mint húsz éve használják ezeket a kutakat. Az eredeti vizsgálatnak nem szabadna „keresés alatt” lennie.

Renata Voss arca megfeszült.

– Talán a megyei archívumban található – mondta.

Alan Burch, a megye hidrogeológusa ekkor előrehajolt.

– Már ellenőriztük az archívumot.

Mindenki ránézett.

– Nincs ott – folytatta. – Az 1998-as engedélyekhez kapcsolódó teljes hidrogeológiai elemzés hiányzik az iratok közül.

Fenwick azonnal közbevágott.

– Ez adminisztratív hiányosság. Nem jelenti azt, hogy a kutak illegálisak.

– Nem – mondta Burch nyugodtan. – De azt jelenti, hogy jelenleg nem tudjuk bizonyítani, hogy a kutak engedélyezésekor figyelembe vették az 1952-ben bejegyzett elsőbbségi vízjogot.

Renata rám nézett.

Ez volt az első pillanat, amikor már nem egy öreg wellhouse tulajdonosát látta bennem.

Hanem egy problémát.

Gerald ekkor elővette az utolsó iratot.

– Ezt a Clearwater Ridge saját dokumentumai közül szereztük meg – mondta.

Mercer átvette.

Egy 1997-ben készült belső fejlesztési feljegyzés volt.

A tetején ez állt:

CLEARWATER RIDGE – WATER SUPPLY PLANNING

A dokumentum szerint a fejlesztők már a kutak megfúrása előtt tudtak arról, hogy a terület alatt egy korlátozott utánpótlású, zárt mészkővíztartó réteg húzódik.

És volt még valami.

Egy kézzel írt megjegyzés a lap szélén:

„Existing senior right – Croft property. Obtain counsel before finalizing well locations.”

A tárgyalóterem elnémult.

A nagyapám nevét láttam azon a papíron.

Elias Croft.

A fejlesztők tudtak a családunk vízjogáról.

Nem egyszerűen nem ellenőrizték.

Tudtak róla.

És mégis megfúrták mindhárom kutat.

Mercer lassan felnézett.

– Mr. Fenwick, ki írta ezt a megjegyzést?

Fenwick nem válaszolt.

Renata szólalt meg helyette.

– Ez csak egy belső munkadokumentum.

– Éppen ezért érdekes – felelte Mercer. – Mert azt mutatja, hogy a fejlesztő már a kutak telepítése előtt tisztában volt a Croft-féle elsőbbségi vízjoggal.

Gerald ekkor felém fordult.

– James, mutasd meg neki a következőt.

Elővettem a nagyapám eredeti, 1952-es vízjogi bejegyzését.

Az eredeti papírt.

A megye pecsétjével.

Akkor még nem tudtam, hogy a következő percben nemcsak a Clearwater Ridge vízellátásának sorsa változik meg.

Hanem az enyém is.

Mercer végigolvasta az iratot, majd Alan Burch felé fordult.

– Ha ez a dokumentum érvényes, milyen következményei lehetnek a három közösségi kútra?

Burch egy pillanatig hallgatott.

– Az elsőbbségi jog tulajdonosa bizonyos körülmények között korlátozhatja a későbbi használatokat. De ennél fontosabb, hogy meg kell állapítanunk, mennyi vizet vonnak ki jelenleg a közös víztartóból.

Mercer bólintott.

– Akkor ez lesz a következő vizsgálat tárgya.

Renata hirtelen felállt.

– Ez nevetséges! Egyetlen magánkutat nem lehet egy egész közösség fölé helyezni!

Gerald nyugodtan ránézett.

– Nem egy magánkútról beszélünk, Mrs. Voss. Egy 1952-ben bejegyzett vízjogról beszélünk.

Renata arca elsápadt.

A meghallgatást követően a megye ideiglenes korlátozást rendelt el a Clearwater Ridge három kútjának vízkivételére, amíg a teljes hidrogeológiai felülvizsgálat le nem zárul.

Másnap reggel már több tucat autó állt az HOA irodája előtt.

A lakók dühösek voltak.

Nem rám.

Renatára.

Mert hirtelen mindenki ugyanazt kérdezte:

Miért nem mondta el nekik az HOA, hogy a kutak engedélyezésekor már tudtak a Croft-vízjogról?

Három nappal később egy boríték érkezett hozzám.

Nem a megyétől.

Nem Geraldtól.

Egy névtelen feladótól.

A borítékban egyetlen fényképet találtam.

Egy régi, megsárgult képet 1998-ból.

A háttérben a Clearwater Ridge első kútjának fúróberendezése állt.

Elöl három férfi mosolygott.

Az egyikük a fejlesztő akkori projektvezetője volt.

A másik kettőt nem ismertem.

De a fénykép hátoldalán ott volt egy név:

Martin Voss.

Renata Voss apja.

A dátum: 1998. június 14.

A fénykép alatt pedig egyetlen mondat:

„Ha ezt megtalálta, ideje megtudnia, mi történt valójában 1998-ban.”

Aznap este Gerald felhívott.

– James, ne menj egyedül a régi irattárba.

– Miért?

Hosszú csend következett.

– Mert valaki az elmúlt húsz évben nagyon keményen dolgozott azon, hogy ezeket a dokumentumokat eltüntesse.

– És honnan tudod?

– Mert ma kaptam egy másolatot ugyanarról a fényképről.

Megfagyott bennem a vér.

– Gerald… ki küldte?

– Nem tudom.

– És mit láttál rajta?

Újabb csend.

– A hátoldalán van egy második mondat is.

– Mi?

Gerald hangja ekkor szinte suttogássá halkult.

– „A Croft-kút soha nem csak egy kút volt.”

Másnap reggel visszamentem a nagyapám régi kútházához.

Hetven éve állt ott.

A deszkák között hideg szél fütyült.

Beléptem, és végigsimítottam a régi falon.

Ekkor észrevettem valamit.

A padló egyik deszkája nem úgy nézett ki, mint a többi.

Megemeltem.

Alatta egy rozsdás fémdoboz volt.

A dobozban egyetlen irat feküdt.

1952-ből.