Nem emeltem fel a hangom.

— Add vissza.

Savannah rám nézett.

— Mi?

— A gyöngysort.

— Beatrice nekem adta.

— Nem.

Arthur közbeszólt.

— A nyaklánc a Blackthorne House műtárgyjegyzékében szerepel. Nem Beatrice magántulajdona volt. A családi gyűjtemény része.

Savannah arca megfeszült.

— Nem veszem le.

Két biztonsági őr lépett közelebb.

Savannah végül remegő kézzel lecsatolta a gyöngyöket.

A kezembe vettem őket.

Ugyanazok a gyöngyök voltak.

Ugyanaz az apró aranykapocs.

De most már egészen másnak tűntek.

Nem egy halott asszony emlékének.

Hanem egy bizonyítéknak.

Grant halkan megszólalt.

— Elizabeth…

Ránéztem.

— Mit akarsz?

— Beszéljünk négyszemközt.

Majdnem elmosolyodtam.

— Kilenc hónapig próbáltam beszélni veled.

A tekintete lesütött.

— Most már késő.

Ekkor Arthur elővette az utolsó borítékot.

A pecsétjén ez állt:

„Csak akkor nyitható fel, ha Grant megpróbálja megtagadni a házasságát.”

Grant meglátta a feliratot.

— Mi van abban?

Arthur rám nézett.

— A válási megállapodás.

Grant megmerevedett.

— Micsoda?

Arthur kinyitotta a borítékot.

— Beatrice előre elkészíttette. Azt akarta, hogy Elizabeth ne maradjon egyetlen nappal tovább olyan házasságban, amelyben megalázzák.

Elém tett egy mappát.

A tetején ott volt a nevem.

Alatta egyetlen mondat:

„Elizabethnek nem kell engedélyt kérnie ahhoz, hogy szabad legyen.”

Ránéztem Grantre.

A férfira, aki néhány perccel korábban még azt hitte, hogy ő irányítja ezt a vacsorát.

Most már senki sem nézett rá úgy.

A Whitmore család tagjai csendben ültek.

Savannah lehajtott fejjel állt.

Arthur pedig még egy utolsó mondatot mondott:

— Beatrice azt is meghagyta, hogy ha Grant bármikor nyilvánosan megtámadja Elizabethet, azonnal hozzuk nyilvánosságra a teljes könyvvizsgálatot.

Grant rám nézett.

— Mit akarsz tenni?

A gyöngyöket visszatettem a dobozukba.

— Azt, amit Beatrice szeretett volna.

— Mit?

— Végre magamat választom.

És amikor aznap este elhagytam a Blackthorne House-t, először nem éreztem úgy, hogy egy családtól távozom.

Hanem úgy, mintha egy börtönből sétálnék ki.

A hátam mögött Grant hangosan kiabált.

Arthur azonban nem válaszolt neki.

Csak becsukta a hatalmas tölgyfaajtót.

A következő reggel a Whitmore család minden tagja megkapta Beatrice teljes levelének másolatát.

De egyetlen oldal hiányzott belőle.

Az az oldal, amelyről Arthur azt mondta:

— Ezt csak Elizabethnek adhatom át.

Az oldalon Beatrice egyetlen nevet írt le.

Nem Grantét.

Nem Savannahét.

Hanem annak az embernek a nevét, aki éveken át segített Grantnek eltüntetni a pénzt.

És amikor megláttam a nevet, rájöttem:

A vacsora nem a vég kezdete volt.

Hanem az első bizonyíték arra, hogy a Whitmore család legnagyobb árulása még csak most fog napvilágra kerülni.