És nem kellett úgy tennem, mintha nem félnék, csak azért, mert anyám a kisfelnőttjének nevezett.
Talán egyszer a családom talál egy olyan normális változatot, ami nem törli el, ami történt.
Talán nem fogjuk.
Ezt még nem tudom eldönteni.
Amit tudok, az az, hogy anyám Európába ment, abban a hitben, hogy egy lányt hagyott maga után, aki csendben gondoskodik magáról, amíg vissza nem tér.
Ehelyett egy jegyzetfüzettel, egy felvételgyűjteményrel és egy szobával teli felnőttekkel érkezett, akik végre hallgattak rá.
Húsz dollárt adott, és ezt függetlenségnek nevezte.
A következő hét napot azzal töltöttem, hogy megtanultam, milyen érzés teljesen egyedül lenni.
És amikor végre valaki segített, pontosan elmondtam nekik, mi történt.






