Ava elővette a telefonját.
—Az utolsó e-mail nyolc évvel ezelőtti.
Megmutatta.
Az üzenet feladója egy neurológus volt.
A címzett pedig az apám.
Az első sor mindössze ennyi volt:
„Ha Lena kezelés nélkül marad, az állapota tartósan romolhat.”
A következő sor után pedig egy mondat szerepelt, amitől elállt a lélegzetem:
„Kérem, ne a másik gyermek kezelésére fordítsák az erre elkülönített összeget.”
Lassan felnéztem Avára.
—Mit jelent ez?
Ava sírni kezdett.
—Azt, hogy apa nem egyszer vette el tőled a pénzt.
A telefonom újra rezegni kezdett.
Ismeretlen szám volt.
Felvettem.
Egy nő hangja szólt bele.
—Lena? A nevem doktornő Elise Martin. Nyolc éve próbáltam kapcsolatba lépni a családoddal.
A hátamon végigfutott a hideg.
—Miért?
—Mert akkor rájöttem valamire a leleteid alapján.
A hangja elcsuklott.
—És most, hogy újra megjelentél a rendszerben, tudnom kell, hogy megkaptad-e valaha azt a kezelést, amit annak idején előírtam.
—Nem.
Hosszú csend következett.
—Akkor attól tartok, Lena, hogy valaki nyolc évvel ezelőtt tudatosan akadályozta az ellátásodat.
Ava rám nézett.
A telefonomból pedig ekkor egy másik hang is hallatszott.
Apámé.
Valaki ugyanis konferenciabeszélgetésbe kapcsolta.
—Lena, ne hallgass rá! —kiáltotta.
A doktornő azonnal válaszolt:
—Mr. Moreau, most már nincs joga ezt a beszélgetést megszakítani.
Én pedig lassan felálltam.
Nyolc éven át azt hittem, a családom egyszerűen nem vesz észre.
Most először értettem meg:
nem arról volt szó, hogy nem vettek észre.
Valaki gondoskodott róla, hogy ne is láthassanak.
És amikor hazaértem, a bejárati ajtó előtt egy lezárt boríték várt rám.
A nevem volt rajta.
Alatta pedig egyetlen mondat:
„Ha ezt olvasod, már tudod, hogy miért választottuk mindig Avát helyetted.”
A borítékban nem pénz volt.
Hanem egy fénykép.
Egy nyolcéves Ava állt rajta egy kórházi ágy mellett.
És mellette én.
Csakhogy én azon a képen nem beteg voltam.
Én voltam az, aki egy újszülött babát tartott a karjában.
Ava pedig nem a húgomként szerepelt a kórházi karszalagon.
Hanem egy egészen más név alatt.
A fénykép hátoldalán pedig ez állt:
„Lena, Ava soha nem volt a biológiai testvéred.”






