Ava elővette a telefonját.

—Az utolsó e-mail nyolc évvel ezelőtti.

Megmutatta.

Az üzenet feladója egy neurológus volt.

A címzett pedig az apám.

Az első sor mindössze ennyi volt:

„Ha Lena kezelés nélkül marad, az állapota tartósan romolhat.”

A következő sor után pedig egy mondat szerepelt, amitől elállt a lélegzetem:

„Kérem, ne a másik gyermek kezelésére fordítsák az erre elkülönített összeget.”

Lassan felnéztem Avára.

—Mit jelent ez?

Ava sírni kezdett.

—Azt, hogy apa nem egyszer vette el tőled a pénzt.

A telefonom újra rezegni kezdett.

Ismeretlen szám volt.

Felvettem.

Egy nő hangja szólt bele.

—Lena? A nevem doktornő Elise Martin. Nyolc éve próbáltam kapcsolatba lépni a családoddal.

A hátamon végigfutott a hideg.

—Miért?

—Mert akkor rájöttem valamire a leleteid alapján.

A hangja elcsuklott.

—És most, hogy újra megjelentél a rendszerben, tudnom kell, hogy megkaptad-e valaha azt a kezelést, amit annak idején előírtam.

—Nem.

Hosszú csend következett.

—Akkor attól tartok, Lena, hogy valaki nyolc évvel ezelőtt tudatosan akadályozta az ellátásodat.

Ava rám nézett.

A telefonomból pedig ekkor egy másik hang is hallatszott.

Apámé.

Valaki ugyanis konferenciabeszélgetésbe kapcsolta.

—Lena, ne hallgass rá! —kiáltotta.

A doktornő azonnal válaszolt:

—Mr. Moreau, most már nincs joga ezt a beszélgetést megszakítani.

Én pedig lassan felálltam.

Nyolc éven át azt hittem, a családom egyszerűen nem vesz észre.

Most először értettem meg:

nem arról volt szó, hogy nem vettek észre.

Valaki gondoskodott róla, hogy ne is láthassanak.

És amikor hazaértem, a bejárati ajtó előtt egy lezárt boríték várt rám.

A nevem volt rajta.

Alatta pedig egyetlen mondat:

„Ha ezt olvasod, már tudod, hogy miért választottuk mindig Avát helyetted.”

A borítékban nem pénz volt.

Hanem egy fénykép.

Egy nyolcéves Ava állt rajta egy kórházi ágy mellett.

És mellette én.

Csakhogy én azon a képen nem beteg voltam.

Én voltam az, aki egy újszülött babát tartott a karjában.

Ava pedig nem a húgomként szerepelt a kórházi karszalagon.

Hanem egy egészen más név alatt.

A fénykép hátoldalán pedig ez állt:

„Lena, Ava soha nem volt a biológiai testvéred.”